Egy ultrahangvizsgálat döbbentett rá: elcsesztem az életem!

"De jó, hogy elindultam időben, két perccel az időpontom előtt értem ide" - gondoltam, miután bejelentkeztem a klinika recepcióján, majd leültem. Jól emlékeztem, milyen fancy a rendelő. Ha nem kivizsgálásokra jönnék, még szeretnék is ide járni.

A személyzet kedves, az orvosok alaposak, a berendezés pedig modern és tiszta. Múlt hét óta három új orchideát tettek ki a recepciós pultra - két fehéret és egy zöldbe hajlót. Nagyon jól megy a limezöld falhoz, valljuk be, figyelnek az ilyen apróságokra is. Meg a pultban ülők és a nővérkék magenta egyenruhája is illik hozzá, én nagyon bírom az ilyesmit. A magentát meg különösen bírom.

Már hónapok óta orvostól orvosig rohangásztam egy elhúzódó köhögés miatt. Ez volt az utolsó időpontom, az elmúlt hetekben órákat töltöttem ilyen várótermekben, szóval, volt időm kiválasztani a "kedvencemet".

Kisvártatva megjelent az egyik csinos, magenta egyenruhás nővérke a legközelebbi rendelő ajtajában, pontban 12:20-kor. "Radakovics Viktória" - szólítottak, én pedig roppant hálás voltam, hogy pontosak és nem játszanak az időmmel.

Már nem először jártam a vizsgálatot végző doktornőnél. Megkért, hogy feküdjek le a vizsgálóasztalra, majd megkezdte a vizsgálatot. Mozgatta az ultrahangkészülék fejét, diktált az asszisztensnek, majd furcsa dologra lettem figyelmes. Kissé gyanús volt, hogy már egy ideje ugyanott mozgatja a készüléket, ám ekkor megszólalt.

"A jobb oldali lebenyben egy 3*5 mm-es képlet látható. Mellette egy másik, 2 mm átmérőjű képlet található" - hallottam a doktornő szavait. Egy pillanat alatt elöntött a forróság a fejem búbjától a lábujjaimig. Azt hittem, vagy menten elájulok, vagy azonnal kidobom a taccsot. A tagjaim zsibbadni kezdtek, az orvos hangja pedig egyre távolodott, mintha víz alatt lettem volna.

Forrás: Shutterstock

"Nem igaz, bakker, ez az utolsó vizsgálatom, és most derül ki valami, mikor már azt hittem, hogy minden rendben van, és végre egy kicsit nyugtom lesz. Képlet. Tuti mindjárt hányni fogok. Gyerekem van, nem halhatok meg! 3*5 milliméter és 2 milliméter, az elég pici. Akkor talán még gyógyítható, és jó esetben áttét sincs. Azt sem tudom, milyen kezelés van ilyenkor... Gyógyszer, kemoterápia, sugárkezelés? Vagy mind? Ilyen sorrendben?

De az is lehet, hogy jóindulatú, szövettant fognak csinálni. Beleszúrnak egy tűt a nyakamba. Az biztosan kurvára fáj. De mondjuk, a halálnál jobb. Ki kell venni. Lesz egy vágás a nyakamon. Akkor még egy indok, hogy végre megrendeljem a kollagént. Mit fogok mondani otthon? Hogy fogok dolgozni? Tudok majd dolgozni?"

"Semmi rossz nincs, majd a végén megbeszéljük" - hallom újra a doktornő hangját valahonnan a távolból. Legszívesebben sírnék. A megkönnyebbüléstől. Miután megbeszéljük, hogy mi is a helyzet, rohanok haza. Hogy minél jobban kihasználhassak minden egyes együtt töltött percet a szeretteimmel - amíg még lehet.

Az eset óta sok mindent átgondoltam. Hány és hány ember jöhet rá nap mint nap, hogy elrontotta? Mennyien bánkódhatnak az elvesztegetett percek, hetek, évek miatt? Folyton csak dolgozunk, rohanunk, tesszük, amit kell. De néha azért álljunk meg egy percre, és tegyük fel magunknak a kérdést: tényleg ezt akarom? Szeretem, amit csinálok? Jó úton járok? Valóban az életem legfontosabb szereplőivel foglalkozom a legtöbbet, vagy beszippantott a mókuskerék?

Ezeket a kérdéseket már rengetegen feltettük magunknak, de én úgy látom, hogy a tanulságot csak akkor fogadjuk meg végérvényesen, ha valóban nagyon közelről megtapasztaltuk, milyen érzés halandónak lenni. Amíg azt hisszük, hogy ráér holnap megbeszélni, felhívni, meglátogatni, változtatni, addig nem tudjuk, hogy bármikor véget érhet az élet. Ám amikor meglátod életed első 3*5 mm-es képletét, akkor megérted, miért értékes az időd...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?