A szerelem nem tesz jedivé, ne várd, hogy olvassak a gondolataidban!

A gondolatolvasás. Ez a halálom. Más pasik azt várják, hogy a kedvesük szexistennő legyen, a végzet asszonya vagy a pótanyjuk. Csak az enyém várja el, hogy én legyek Charles Xavier női változata az X-Menből. Hajjal.

Sosem rejtettem véka alá, hogy érdekel a spiritualitás, de egy árva szóval nem mondtam, hogy gondolatolvasó vagyok. Legfeljebb viccből, amikor befejezzük egymás mondatát, vagy ráhibázok arra, mit gondol éppen. Jó, ilyenkor jedisen el szoktam sütni, hogy hát szimbiózisban élünk, vagy hogy boszi vagyok - és kacsintok egyet.

Ám a franc se tudta, hogy vissza fog ezzel élni. Egyszerre szörnyű és nevetséges belegondolni abba, hány meg hány vitánk volt már amiatt, hogy nem találtam ki, mit akar. Sokszor még az olyan egyszerű dolgokra is nehezére esett válaszolni, hogy szeretne-e filmet nézni, vagy elmenjünk-e bevásárolni. Mi volt a válasz? "Nem tudom. Mondd meg te!"

Ilyenkor azért állt égnek a hajam, mert én a "mindent beszéljünk meg, és együtt hozzunk döntést" híve vagyok. Érvek-ellenérvek felsorakoztatása, és egy kis mérlegelés. Nem ok nélkül szeretem ezt a módszert - de mivel ő képtelen volt dönteni, ezért mondtam néhány opciót, és akkor nagy kegyesen választott. Vagy legalább egyet kilőtt. Nála ez már nagy segítségnek számított.

Az öt évvel ezelőtti Nagy Daedalon Incidens világított rá arra, hogy ez az ember telepatának néz engem. Azt tudakolta, hogy van-e Daedalonunk. Van. Erre azt mondta, nincs nála elég pénz. Megkérdeztem, hogy hozzak-e ki. Igen. Bementem. Kihoztam. Elvette, majd megkérdezte: gyógyszert is hoztál? Mondom nem, mert nem mondtad, hogy hozzak. Mire ő: "Jó, de sejthetted volna!" Megkérdeztem, mégis honnan. Válasz: "Neked ezeket igazán tudnod kellene."

Forrás: Shutterstock

 

Tengernyi ehhez hasonló beszélgetésünk volt már, amelyből kiderült: szemem fénye elvárja, hogy kitaláljam a gondolatait és döntsek helyette. Mert nekem már ismernem kell eléggé ahhoz, hogy tudjam, mit akar, mit gondol, mit érez, mire van szüksége. Ezért ő, mint valami angyalhangú Elvis Presley, nem érzi szükségét annak, hogy feleslegesen erőltesse a hangszálait.

Végül több vitát követően arra jutottam, hogy jól van, szívem, nyaljál tengeri sót, majd én döntök helyetted. Itt sétáltam bele a csapdába. Felrúgtam a diplomáciával kapcsolatos elveimet, és meg is szívtam. Már a következő alkalommal megkaptam a magamét: meg sem kérdeztem, milyen jogon viselkedek így? Majd ő megmondja, mit akar.

Akkoriban még fiatalok voltunk és bohók. Kapcsolatunk árkos-bokros ösvényének elejét tapostuk. Ha később történik mindez, biztos nevettem volna, de ebben az időszakban még minden egyes ilyen kirohanása, dilije, marhasága valósággal kiborított. Mindjárt meg is mondtam a magamét, hogy eddig az volt a baja, hogy nem döntök helyette, amikor meg igen, akkor meg az a baj? Mi van?!

Kérem szépen, a válasz az volt: akkor döntsek helyette, amikor kell! Már tudnom kellene, hogy ez mikor van. Kész, semmi sem jó, gondoltam. Rövid időn belül fel is hagytam a diktatúrával, ellenben rengeteg türelemre tettem szert. Nem szabad kiborulni banális dolgokon. Jobb lesz tőle? Nem. Maximum kopasz Xavier leszek...

Ma már tudok ezeken nevetni. Igaz, pár éve már nem volt ilyesmi miatt vita köztünk - talán, mert valóban kiismertem. Esetleg, mert rájött, hogy ostobaság elvárni a másiktól, hogy kitalálja a gondolatait. Vagy... talán tényleg jediboszixprofesszor vagyok, és képes vagyok a gondolatolvasásra.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?