szex testiség Ivanova Daniela szexuális élet tinikor tinédzser
Tinédzserként hol bolondos ábrándokba ringatjuk magunkat az első szexuális együttlétet illetően, hol pedig - a társadalmi nyomás hatására - csak gyorsan túl akarunk lenni rajta.

"Én semmit nem csinálnék másképp, ha visszamehetnék az időben!" - szokták mondani. Hát én viszont nagyon is de!

1. Ne siesd el!

17 éves voltam, vártam az igazit. Nem nagyon akart jönni, pedig meg voltam róla győződve, hogy én már annyi, de annyi éve türelmesen várok! Így hát, amikor végre jött valaki, úgy megörültem, hogy rögvest bele is ugrottam a várva várt kapcsolat legmélyebb bugyraiba. Nem igazán gondoltam át, hogy mit csinálok, csak sodródtam az árral. Nem hiszem, hogy akkor egyedül voltam ezzel, sőt, azt gondolom, hogy a mai generáció még korábban kezd el szexuális életet élni a rájuk nehezedő elvárások miatt.

A mai gondolatmenet: minél előbb, annál jobb! Hiszen így idejekorán megtapasztalod, mi a jó, mit szeret a tested, és célirányosabban tudsz keresni. Sőt, érdemes minél több fiúval kezdeni, elvégre nem árt a tapasztalat, meg egyébként is: éld ki magad! 20 évesen férjhez menni az első pasidhoz annyira idejétmúlt

Pedig igenis fontos, hogy kit választunk hercegünkké azon az éjszakán. Bár valaki azt mondta volna nekem anno, hogy nem kell rohannom! Át kell gondolni, hogy megérdemli-e az illető testünket, lelkünket. Rászolgált a bizalmunkra? Igazán szeret, vagy csak az élvezetre fáj a foga?

Én, mint komplexusos tinilány, nehezen hittem abban, hogy valaha is lesz valakim, ezért kapaszkodtam az első fiúba, aki kicsit is érdekelt. Jól jött volna, ha a mai tapasztalt énem bátorítóan a vállamra teszi a kezét és ezt mondja: "Válogathatsz majd, fogsz kelleni másoknak is, mert értékes és szerethető vagy! Várd meg a hozzád méltót!"

2. Ne akarj megfelelni, csak élvezd!

A komplexusokra kitérve: akkoriban még nehezen tudtam élvezni a szexet. Tele voltam gátlásokkal, félelemmel. Nem tartottam szépnek és kívánatosnak magam, nem mertem kérni, csak adtam. Rosszul csináltam!

Forrás: Shutterstock

A mai gondolatmenet az, hogy szolgáld ki a férfit, add oda magad, különben megcsal és elhagy, ha nem kapja meg maradéktalanul az ágyban azt, amire vágyik. Mindig lesz egy nálad szexibb és vonzóbb lány, akire egy szempillantás alatt lecserélhet, ha nem elégedett a szexuális teljesítményeddel.

Az én tanulságom viszont, hogy volt, akinél a lelkemet is kitettem az ágyban, mégsem kellettem neki - és volt, akivel önfeledten élveztem a pillanatokat, talán kivételesen kissé önzőbb is voltam a szokásosnál, mégis belém szeretett. Valahol a kettő között lehet az igazság. Nyilván nem hátrány a jó technika, de nem ez, és nem is a tökéletes testalkat a szex alfája és ómegája, hanem a kisugárzásod. Mennyire vagy odaadó, szeretettel teli és felszabadult a párod mellett? Ma már azt mondanám az akkori énemnek: "Szard le, és élvezd! Engedj el minden félelmet, csak szeresd a másikat és önmagad!"

3. A jó szex tanulható!

"A jó szexre születni kell." Baromság. A szex igenis tanulható. Ezt az iskolát is ki kell járni ugyanúgy, mint az összes többit. Szerintem sok tini ma is azt hiszi: ha béna az ágyban, akkor lehúzhatja magát a klotyón. Az én tanulságom pedig, hogy ez is tapasztalat kérdése. No, persze ez nem azt jelenti, hogy fűvel-fával ágyba kell bújni, hanem hogy a pároddal kell kimaxolni mindent, ami mindkét félnek jó. A szex egy része ösztönből jön, viszont nagyon sokat tanulhattok magatokról és egymástól az idők során.

Ma már azt tanácsolnám a régi énemnek, hogy merjen bátran kommunikálni és elmondani, mire vágyik, mi a jó neki, mitől tart, és mi kellemetlen. Megértő szeretettel és odafordulással ugyanis bátorságot adhatunk egymás fejlődéséhez.

A lényeg a lényeg: az arra méltót keresd! Nála ugyanis tudni fogod, mikor van itt az idő, érezni fogod, hogy mennyire kíván, és mellette az ágyban is önmagad lehetsz!

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.