Az unalmas megszokást boldogságnak hittem - aztán jöttél te!

Amikor megláttam, elállt a lélegzetem. Ismertük egymást régről, amikor még a nővérével jártam. Ő volt mellette a kis pufi kamaszlány, akit észre sem vettem. Nemcsak én, más sem.

Van az a típus, akinek évek kellenek, amíg a teste és az arca kinövi a kamaszkori összevisszaságot. Meg csak zavart bennünket. Állandóan láb alatt volt, mert a szüleik a nővérére bízták, de valójában az volt ezzel a cél, hogy ne tudjunk kettesben smárolni, meg ilyenek. Szóval, úgy maradt meg nekem, mint egy kis idegesítő vakarcs pufók fejjel, akit nagyon-nagyon utáltam.

Közben eltelt tizenöt év, és véletlenül összefutottunk egy szülinapi bulin Árpinál. Amikor megérkeztem, azt vettem észre, hogy egy hosszú barna hajú, világítóan kék szemű nő áll velem szemben. "Szia Dávid!" - mondta, én pedig meg sem tudtam szólalni.

Ritkán szoktak ennyire szép nők rám köszönni, de most az is kiderült, hogy ez a nő ismer engem. Ki lehet ő? Nyilván nem kérdezem meg, hogy "Bocsi, te ki vagy?", mert ha volt is bármilyen dolgunk egymással, az nagyon gáz, hogy nem is emlékszem. Nem a legjobb belépő egy csajozós helyzetben.

Hosszú még a buli, gondoltam. Elkezdem figyelni, kivel van, kivel beszélget, aztán majd úgyis minden kiderül. Felköszöntöttem Árpit, átadtam neki az ajándékom, de amikor meg akartam tudni, hogy ki ez a csaj, jött a következő köszöntő. Már nem is hallotta, mit akartam volna mondani neki.

A csaj egyedül volt, vagyis pasi nélkül. Ezt hamar észrevettem. Óvatosnak kellett lennem, mert mellettem állt az élettársam. Nem akartam vitát meg feszültséget, de az évek alatt megtanultam, hogyan kell úgy nézelődni, hogy Edinát ne bántsam meg vele.

Forrás: Shutterstock

Amúgy azt is tudtam, hogy ő is nyitott az ismerkedésre, de nem beszéltünk róla. A kapcsolatunk már csak a megszokáson alapult. Régóta tartott, és igazából untuk egymást. Már arra sem vettük a fáradtságot, hogy vitatkozzunk. Semmivel sem vitt volna minket előbbre.

Ezért lepett meg, hogy ettől a kék szemű nőtől még megszólalni sem tudtam. Ilyen régen történt velem. Végül kizárásos alapon kisakkoztam, ki a fene lehet. Meghökkentem azon, hogy az eltelt évek milyen jót tettek neki. Aztán arra gondoltam, ő vajon milyennek lát engem. Az eltelt évek nyomot hagynak.

Nem lett több hajam, sőt! Őszülök, és ráncosodom. Én is látom a tükörben, de azzal vigasztalom magam, hogy ez a természetes, meg hogy más még rosszabbul néz ki. De legalább nem híztam el. Jó duma, hogy a férfinak tekintélyt parancsol egy kis pocak, de szerintem gáz. Nekem nincs is.

Igyekszem jól kinézni, ápolt lenni, de azt nem tudom, hogy egy jóval fiatalabb nő mit láthat rajtam. A két volt feleséget, élettársat, gyereket? Az öregedést? A jómódot? Nem aggódok tovább, egyértelmű, hogy örült nekem, amikor észrevett - döntöttem el. Nem mindegy, mit lát, ha tetszem neki? Na!

Gyanúsan sokszor volt arrafelé dolga, ahol álltam. Ezt jelnek vettem, de nem kezdeményeztem. Csak kicsit. Odasandítottam, észrevétlenül. Na, jó! Nem bírtam máshová nézni, egyszerűen megbabonázott, de nem szóltam. Éjfél után odajött, csevegni kezdtünk. Jót nevettünk, hogy régen ő volt a mi kis fogamzásgátlónk. Mindig útban volt. Kis pióca. Nem tudtam nem rá figyelni.

Edina, mint egy fúria, dühösen jelent meg mellettünk, de mi csak beszélgettünk tovább. Tizenöt év mondanivalója tört ki belőlem... Közben ráébredtem, hogy nem bírom tovább az otthoni unalmat. Ki kell lépnem a langyos pocsolyából, hogy végre újra éljek.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?