Még 40 sem vagyok, de már el akarsz temetni! Milyen alapon?

Név, cím, születési dátum. Amíg azonosításhoz szükségesek, minden rendben. De amikor ahhoz kell, hogy kategóriába soroljanak - amihez persze vélemény is társul -, akkor igenis probléma.

Csak egy szám, nem több - elviekben -, mert úgy tűnik, a mai világunk egyik legfajsúlyosabb skatulyája. Ennek alapján mondják meg ugyanis, hogy kell-e plusz kalcium a csontoknak, ajánlatos-e vigyázni az ízületekre, és milyen arckrémet érdemes használni. Meghatározzák a ráncok mélységét, a gyógyszerek típusát, mennyiségét, és azt is megmondják, elég-e hajszínező, vagy már tartós hajfesték kell.

Senkinek semmi köze a másik ember korához, ez nem olyan nyilvános adat, mint a neve. Nem arról van szó, hogy le kell tagadni, vagy takargatni kell, csupán undorítónak tartom, ha kizárólag egy szám alapján vonnak le következtetéseket - és megjegyzéseket is tesznek, hogy mit és hogyan kellene tenni ebben a korban.

Senki ne érezze magát feljogosítva arra, hogy erről kérdezzen - és ahhoz főleg ne, hogy egy szám tükrében minősítsen! Nem érdekel, hogy az életkoromat figyelembe véve - szerinte - hogyan kéne kinéznem, mire volna szükségem, vagy mit kellett volna már elérnem! Ezer példát láttam arra, mennyire nem számít a kor, ha ezt valóban elhisszük. És arra is, hogy mennyire káros, ha már harminc évesen úgy gondoljuk, mindenképpen diétáznunk kell, vagy éppen ránctalanítót használnunk - csak azért, mert mások ezt mondják.

Forrás: Shutterstock

Senkinek nem akarom elvenni a kedvét, aki szeret panaszkodni, szeret minél több olyan szokást felvenni, amely az öregedésre utal. Ha így érzi jól magát, tegye nyugodtan, szíve joga! Nem vagyunk egyformák, akkor sem, ha egykorúak vagyunk. Van érett tini, húszéveseket megszégyenítő negyvenes, a ráncait méltósággal viselő hatvanas, és fiatalosan öltözködő hetvenes.

Akinek szuperül áll a piros póló szűk farmerrel, mert harmóniában van önmagával, és ez kilométerekről sugárzik róla. Egyáltalán nem számít, hány évesen néz ki így, mert jó vele megállni, beszélgetni és látni, hogy milyen kevésen múlik a boldogság.

Igazságtalannak tartom a kategóriák kialakítását, és az emberek besorolását is, mert hiába vannak kategóriák, ugyanolyan különbözőek vagyunk, mint azok nélkül. Akkor meg mi értelme ilyeneket gyártani? Kinek könnyebb vagy érdekesebb így az élete? Kinek kell megfelelni, bizonyítani?

Én abban hiszek, hogy annyi éves vagyok, amennyinek érzem magam, amennyi bennem a lendület, az akarás, a vágy, a szenvedély. Nem szövi át a mindennapjaimat annak a tudata, hogy harminc egynéhány éves vagyok... Tartom magam az elveimhez, és arra, hogy "Kérdezhetek valamit?", továbbra is azt felelem, " Igen, de nem biztos, hogy válaszolok!"

Ilyenkor mindig kikerekednek a szemek, és rádöbbennek, hogy akármit nem lehet, nem illik és nem fontos firtatni. A beszélgetés a két embertől lesz érdekes, nem a számoktól, azok összegétől, négyzetgyökre emelésétől! Aki már az iskolában sem szerette a matekot, felnőttként ne akarjon számokkal foglalkozni! Inkább éljünk mindannyian boldogan, intenzíven, kortalanul!

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?