Változás: Egy szó, amitől jobban félünk, mint a haláltól...

Az egyetlen biztos dolog az életben a változás - mekkora klisé ez a mondat! Ha meghallom egy filmben, elkapcsolok. Ha meglátom egy könyvben, tovább is lapozok. Mert magamtól is tisztában vagyok vele, hogy mindig változik valami - esetleg minden...

Változik a környezet, változik a kapcsolatom veled, és változik a kapcsolatom a világgal. Minek ekkora feneket keríteni ennek? Miért kell ezt ennyire szajkózni? - Gondoltam én, amíg fenéken nem rúgott az élet. Mert nekünk, embereknek, olykor borzasztó nagy tud lenni az egónk.

Túlzottan magabiztosak vagyunk a jövőben, a következő levegővételben, a következő tél csodás ragyogásában. Aztán pillanatok alatt megfordul velünk a világ, és hirtelen egy olyan helyre kerülünk, ahonnan ritkán lépünk ki: a komfortzónánkon túlra...

Mert legyen szó bármiről, amit megszoktunk, ahhoz ragaszkodunk, és ezerrel kapálózunk a változás ellen. Falakat húzunk fel, melyek eltompítják az első percek fájdalmas felismeréseit: hogy odalett az, amit ismertünk. Minden odalett, amiért küzdöttünk: oda az életünk, oda a jelen, oda a jövő, most merre tovább? És már kész is van a pánik...

De vajon én miért kapcsolok el, mikor a változásról van szó egy filmben? És te miért teszed le a könyvet, mikor a változásról olvasol? Miért nem nézünk szembe vele, mikor minden előjele itt lebeg az orrunk előtt: a tény, hogy változásra igenis szükség van! Mikor már harmadik hete gyomorgörccsel jártál dolgozni, nem érezted úgy, hogy tenned kéne valamit? Vagy azt hitted, majd túllépsz ezen is, ahogy eddig minden máson?

Forrás: Shutterstock

Ez tesz tönkre minket...

A félelem a jövőtől, az ismeretlentől, a változástól. Mérget iszunk a munkahelyen, mérget töltünk egymás poharába az esti vacsoránál. Mérget csepegtetünk a nyelvünk alá, hogy tompán túléljünk - mintha az elcsendesíthetné a fejünkben ordító hangot, ami könyörög, hogy lépj tovább!

Talán genetikailag vagyunk megalkuvók, maradók, mindent eltűrők. Vagy talán a csalódások, a kudarcok tesznek minket azzá. "Eltűröm, mert mit szólnak majd hozzá mások, ha megbukok? Eltűröm, mert ez az élet rendje, csendben nyelni és tűrni. Eltűröm, mert engem kemény fából faragtak a szüleim." - Ismerős gondolatok?

A változás elfogadása nem kéne, hogy gondot okozzon, mégis ezt teszi sokunk életében. Újra és újra megígérem magamnak, hogy ha változást sodor felém az élet, én arra fogok hajlani, amerre a sors hajlít. Mégis, minden porcikám egyre keményebb, egyre elutasítóbb - és ettől minden nappal egyre nehezebb. Nem kapok levegőt, és félek, hogy itt a vége. De lassacskán megértem, hogy semmi sem tart örökké, hogy egyszer mindennek vége szakad egyszer - talán hamarabb, mint gondolnám.

Megértem, hogy alázat nélkül minden lépésnél kibicsaklik majd a bokám, és hiába hívom fel a családom, van, amit csak én tudok helyrehozni. Vannak helyzetek, amikor csak az én hozzáállásom és gondolatom tud változást hozni abba a szomorú helyzetbe, amelybe az élet változása miatt kerültem.
A változás boldogan integet nekem az út másik oldalán.

A változás maga a jövő - és ő már tudja, amire nekem mindig rá kell döbbennem: sosem fogok tudni megválni tőle. Talán egyszerűbb lesz, ha barátságot kötünk. Talán hamarabb megnyugszom, ha rájövök: minden átmeneti.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?