Örökre a nagyim maradsz - akkor is, ha nem voltunk vérrokonok!

Az első perctől őszinte szeretettel fogadtatok, pedig csak egy lány voltam az utcáról. Egy lány a macskájával, akit az unokátok vitt hozzátok, és néhány percnyi ismeretség után közölte, hogy mától 2-3 hétig ott lakom. Ám ez egy percig sem jelentett problémát.

Lányotoknak, unokátoknak érezhettem magam, olyan jósággal álltatok mellettem, mintha mindig is hozzátok tartoztam volna. Nagy bátorság ezt mondani, de sokszor olyan érzésem volt, hogy több szeretetet kapok tőletek, mint a saját véretek.

Tárt karokkal és terített asztallal vártatok, nemcsak engem, a kiscicámat is. Nem volt hova mennünk - csak néhány napnak indult, de végül hónapokig ott maradtam. Nem faggattatok, csak a legfontosabb infók kellettek, a további kérdéseket pedig csupán az aggodalom eredményezte. Mikor eljött a búcsú ideje, könnyes szemmel néztetek rám, pedig nem mentem messze, csak néhány háztömbbel arrébb, ahol az unokátokkal terveztük a közös életünket.

Vasárnaponként, amikor meglátogattunk benneteket, a kedvenc ételeimmel vártatok, és vigyáztatok a macsekra, ha szükség volt rá - minden feltétel vagy elvárás nélkül. Csak azért, hogy legyek nektek.

Olyan természetességgel jártam hozzátok, mintha mindig is oda tartoztam volna. Örömmel segítettem sütni-főzni, ha szükség volt rá. A mai napig teszek rozmaringot a húslevesbe, ahogy azt tőled tanultam, nagyi! Imádtam veletek beszélgetni. Mellettem voltatok örömben és bánatban. A mai napig az életem részei vagytok, pedig már majdnem tíz éve, hogy először beléptem hozzátok: én, az ismeretlen lány a macskájával.

Forrás: Shutterstock

Néhány év múlva már nem voltam az unokátok párja, mégis ugyanolyan örömmel fogadtatok. Meghallgattátok a beszámolót az új életemről, és velem örültetek minden sikeremnek. Amikor Ákos új lányt vitt haza, én halkan arra kértelek benneteket: szeressétek úgy, ahogy engem szerettetek. De valahogy nem sikerült.

A mai napig látom a bizakodó arcodat, drága nagyi, amikor arról beszélsz, hátha egyszer újra hivatalosan is a család része leszek. Ez nem ment. Nem rajtatok múlt. Az unokátok és én nem voltunk egymásnak rendelve - viszont általa kaptam egy új családot. Megkaptalak benneteket, és ezért őszinte hálával tartozom.

Csak néhány kilométerrel költöztem arrébb, valamiért mégis egyre ritkábban látogattalak benneteket - de mindig tudtam, hogy vagytok. Mert az a különleges kapcsolat, ami köztünk volt, sosem múlik el. Ott voltam a temetéseden, nagypapa, csak éppen nem mentem közel. Nem bírtam. De ott voltam! Néhány évre rá pedig éjszakákat sírtam át miattad, nagyi... Te is elmentél, olyan hirtelenséggel, hogy a mai napig nem fogom fel. Most ti ketten már újra együtt vagytok, én pedig örökre a szívemben őrizlek benneteket.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?