Pofon vágtál, mégis hozzád megyek...

Mindene remegett, miközben nézte a lába előtt térdelő férfit. A tétova, kisfiús mosolyt, a bizonytalan, könyörgő tekintetet... Nem tudta, mit mondjon. Félresöpört egy arcába lógó tincset, de aztán rájött, nem az zavarja a látásban, hanem a könnyei.

- Kérlek! - suttogta alázatosan Dávid. - Kérlek! Tudom, hogy hibáztam, de soha többé nem fordul elő. Ha valaki létezik a földön, akiért képes vagyok megváltozni, az te vagy. Előtted minden olyan... zavaros volt. Tudod, honnan jöttem és mi vett körül... de már nem akarok az lenni, aki régen! Én... megváltozom...

A fiú szavai sírásba fulladtak, ő pedig megborzongott, mert még sosem látott férfi könnyeket. A szeretet és a szánalom érzése olyan erővel rohanta meg, hogy talán elesik, ha nincs ott mellette az ajtófélfa. Önkéntelenül is megmozdult a keze, hogy megsimogassa Dávid homlokát, a melléhez szorítsa a fejét, és kimondja: megbocsát. Ám ekkor izgatottságában megnyalta az ajkát, a seb pedig már ettől az apró érintéstől lüktetni kezdett.

- Bebizonyítom - folytatta. Még mindig térdelve a zsebébe nyúlt, és egy apró dobozkát vett elő. Csak fel kellett pattintania a fedelét, máris látszott benne a karikagyűrű. - Te vagy nekem a legfontosabb a világon. Szalay Boglárka, hozzám jössz feleségül?!

A lányból egyszerre szakadt ki a nevetés és a sírás. Válaszolni próbált, sajgó szájával formálta a szavakat, de nem sikerült semmi értelmeset mondania, így végül csak lehajolt, és átölelte a férfit. Összefonódtak, így maradtak sokáig, mint valami szerelmespárt ábrázoló szobor. Mindkettőnek az elmúlt másfél év járt a fejében. A hosszú beszélgetések, a szenvedélyes éjszakák. Dávid felidézte a lányból áradó szeretetet és megértést, amit korábban még sosem kapott meg senkitől.

Bogi visszaemlékezett a férfi gyengédségére, esendőségére, majd döbbenetes átváltozásaira, amikor egyik napról a másikra követelőző, féltékeny zsarnokká vált. Egyre hangosabb, egyre durvább lett, hogy aztán újra és újra bocsánatot kérjen - egészen a tegnapi napig, amikor elcsattant az első pofon. A szája felhasadt, az arccsontján kékes folt maradt a férfi keze nyomán.

Forrás: Shutterstock

- Szeretlek - szólalt meg végül a férfi. Bogi érezte, tudta, hogy ez igaz.

- Én is szeretlek.

- Akkor...?

- A válaszom igen, te lökött! - nevetett a lány. - Tudod, mit? Hozz pezsgőt, ünnepelünk! De ne a kisboltba menj, légyszi, mert ott csak gagyi piák vannak. Valami minőségit szeretnék, végülis ez egy különleges alkalom.

Hagyta, hogy Dávid az örömtől tombolva a magasba emelje. Kivárta, míg megkeresi a slusszkulcsát, és hallgatta, ahogy mindeközben arról lelkendezik, hogyan fognak élni: nem maradnak ebben az ócska albérletben, egy éven belül házat épít a saját kezével, hogy idővel elférjenek a gyerekek is. Az apjával meg soha többé nem áll szóba, elég a hülye családjából, belőle nem lesz alkoholista börtöntöltelék, ahogy a testvéreiből!

Végre megvolt minden. Dávid elviharzott, ő pedig sietős mozdulatokkal pakolni kezdett. Tudta, nagyjából húsz perce van, hogy mindent összeszedjen. Addig kell eltűnnie, amíg vissza nem ér. Nem merte megkockáztatni, hogy nemet mondjon a lánykérésre, hiszen mostanában már teljesen kiszámíthatatlanok voltak Dávid reakciói. Talán csak sírt és könyörgött volna, de talán újra megüti...

"Nem kockáztathatom a jövőmet. Nem kockáztathatom az életemet!" - mondta ki hangosan zokogva, mint egy gyerek, miközben az utolsó ruhadarabokat is begyömöszölte a sporttáskájába. Nehéz volt az eszére hallgatnia, mert nem vonta kétségbe a férfi érzéseit - de nem tudta, képes lenne-e tényleg megváltozni.

Így hát egy utolsó sóhajtás után összeszedte minden erejét, és kilépett az ajtón, maga mögött hagyva a közös terveket, álmokat - és az őrületes szerelmet, ami egy regényben talán borzongatóan izgalmas lett volna, de a valóságban túl veszélyesnek tűnt...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?