szerelem Szegő Lindi párkapcsolat érzések fájdalom
Nem kéred, mégis jön. Besétál az életedbe, pedig a legutóbbi csalódás után korrektül ledumáltad magaddal, hogy neked aztán most senki nem kell. Megtanultad végre szeretni magad, szépen eléldegélsz egyedül.

Leosztod az ételrecepteket egy főnyi mennyiségre, már nem párban rakod ki a vacsorához a terítéket, és a "másik" ágyneműt is száműzöd a beépített szekrénybe. Egy főre főzöd a kávét reggelente, és a kisebb kiszerelésű kenyeret veszed le a boltban a polcról.

Aztán egyszer csak ott terem. Nem kopog, nem csenget, nem is sumák módon kúszik be a küszöb alatt, hanem bevág, mint a villám, és felborítja a szépen eltervezett életedet. Felkap és megpörget, mint a forgószél - úgy, hogy azt sem tudod hirtelen, merre vagy arccal. A szemedben értetlenség: én ezt nem akartam!

Olyan szépen elterveztem, hogyan élem az életemet érzelmek és társ nélkül! Ám ez a mocskos, semmire se jó érzelem cafatokra tépi a naptárt, mert azzal sem igazán foglalkozik, hogy mennyi idős vagy. Nem érdekli, hogy éppen túl vagy egy szakításon. Nem számolja a ráncaidat, sem a plusz kilóidat, sőt, úgy egyáltalán, tesz a külsőségekre.

A reggeleidet bűbájjal fűszerezi. Elvakít, mint amikor a napba nézel, és betyárul megtáncoltatja a szíved. Csontig hatol, mint a leghidegebb tél szele, rögeszméssé tesz, és csőlátást generál. Azon kapod magad, hogy az eszed és a szíved végtelenített harcot folytat. Az ész próbál győzelemre jutni, hiszen a szív még csupa seb - mégis, annyi energiát ad neki ez a mocsok érzés, hogy az összes létező ritmust végigdobolja a bordáidon, és te bénultan figyeled, hogy megint a vesztébe rohan...

A látásod is fittyet hány a valóságra: mindenhol őt véled felfedezni. Az út széléről mosolyog rád, az arcát látod a visszatükröződő ablaküvegben. A hormonjaid kánkánt járnak, a gyomrodba nem fér étel a kerge lepkeseregtől. A nyugalmadnak búcsút mondhatsz. Bedobozolja a józan ítélőképességedet és föld körüli pályára rúgja. Szétszed, majd összerak, játszik veled...

Forrás: Shutterstock

Mintha beteg lennél. Olyan lázban égsz, amelytől a tekinteted homályos lesz, máskor meg úgy csillog, hogy ha meglát egy rendőr, drogtesztért nyúl. Fura szemüveget illeszt az orrodra: rózsaszín üvegén keresztül lekicsinyíti a hibákat, és felnagyítja azt, ami szerethető. Hisztisen topog a figyelmedért, zabolázhatatlan és irányíthatatlan. Minél jobban szorongatnád a torkát, annál könnyebben csúszik ki a kezedből, és a szemedbe nevet.

Elmerít önmagában, bekebelez, mindent ad, és mindent akar. Reggeltől estig bujaságokat súg a füledbe, amelyektől elgyengül a lábad. Folytonos figyelmet követel. Kifogja a szelet a vitorláidból, szirének énekét dúdolja a füledbe, hangja odatapad a koponyád belsejébe az ébrenlét óráiban, és éjjel felriadva is csak ezt hallod.

Zihálva ébredsz zavarodott álmaidból, és rettegve szívod magadba a valóságot: itt van, nem tűnt el. Jelen van benned, mint valami belső doromboló ragadozó, akivel szimbiózisban kell, hogy élj, bárhogy is tiltakoztál ellene.

Kíméletért könyörögsz, mert te ezt nem akartad. Hiszen a múltkor is megjártad, és alig tudtál felépülni a csalódásból, nemrég szedték le a gipszet törött lelkedről! Maradék ép eszed olykor még megpróbálja átvenni az uralmat, de az érzés olyan erős, hogy ezt a hatalmi harcot nem nyerheti meg. Így egy reggel azon kapod magad, hogy két személyre főzöd a kávét, kétszemélyes teríték várja, hogy elmosogassák róla az esti vacsora maradékait, és a beépített szekrénybe kitoloncolt ágyneműben ott alszik Ő...

Mert a szerelem ilyen. Egyszer csak ott van, pedig senki nem hívta. Kopogtatás nélkül lép az életedbe - éppen akkor, amikor berendezkedtél az egyedüllétre.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.