párkapcsolat megaláztatás Zavada Janka megalázás megalázó
Mi nők, sokszor túlgondolunk, túlértékelünk bizonyos helyzeteket - és elhitetünk magunkkal olyan dolgokat, amik nem valósak. De miért is?

Az ember társas lény, ez tény, és nem akar egyedül lenni. Ám ez nem azt jelenti, hogy mindenáron ragaszkodnod kell valakihez, aki ne adj isten meg sem becsül téged. Persze ez nemektől függetlenül is igaz - de szerintem a nők körében gyakrabban előfordul, hogy nem lépnek ki egy kapcsolatból, annak ellenére, hogy érzik, valami nagyon nincs rendben. Inkább elhiszik a saját maguk gyártotta meséket, amiket bőszen mantráznak a nap minden szakaszában.

Ahelyett, hogy kinyitnák a szemüket és észrevennék az egyértelműt. Nem tagadom, én is jártam ebben a cipőben, nem is egyszer. Fájdalmas a felismerés, de nem lehet egy egész életet megalázva, hazugságok között leélni.

5+1 dolgot, amik azt jelzik, gáz van a kapcsolatotokban:

1. Csak azért nem jelöl be Facebookon, mert egy gimis osztálytársa megpróbál mindenkit elmarni mellőle.

Ekkora butaságot, még nem hordott hátán a föld. És én bizony ezt megettem. Fiatal voltam és kifejezetten naiv. Ma már csak röhögök, hogy hogyan is tudtam egy ekkora kamut elhinni. Valójában nem akarja, hogy kiderüljön, ismerősök vagytok. Esetlegesen attól fél, hogy akkor küldesz üzenetet, mikor nagyon nem kellene...

2. Totál véletlenül hívott az ex-barátnője nevén.

Van ennél megalázóbb? Talán, ha szex közben történik. De egy átlagos kedd délután is kinyílik a bicska az ember zsebében. Ilyen véletlenek nem történnek, csupán csak akkor, ha pótlék vagy. Nem akar közel kerülni hozzád, még mindig a másik csaj érdekli. De egyedül lenni képtelen. Így egy darabig maradsz te, mint B opció.

3. Tök normális, hogy csak kéthetente hétvégén találkozunk, hisz nincs több szabadideje."

Bullshit veszély! Ilyen nincs és nem is lesz. Ha valaki kedvel/szeret téged, akkor megoldja, hogy találkozzatok. Akkor nem te leszel a 33. teendő a listán, akinél minden és mindenki fontosabb.

Forrás: Shutterstock

4. Csak nekem akar jót, mikor azt mondja: fogyjak le, vagy elhagy."

Ez a mondat sehol, semmilyen formában nem állja meg a helyét. Nem kell magadba roskadnod, nem kell őrült diétába kezdened és nem kell depresszióba esned sem. Akinek ilyen mértékben a külsőd számít, azt el kell engedni, hisz úgysem érdekli, mi rejlik benned!

5. Érthető, hogy sokat iszik, hisz nagy rajta a nyomás."

Szerintem nincs az az ember, aki ezt komolyan is gondolja. Mindenkinek vannak gondjai, mindenkinek vannak hullámvölgyek az életében. Ha valaki az alkohol vagy drogok mögé bújik, az gyenge jellemre vall. Fél szembenézni a problémáival. Biztosan szükséged van egy ilyen társra?

+1. Tudom, hogy megcsalt. De ha adok neki még egy esélyt, talán minden jobbra fordul.

A naivság tengerének vize épp kiönteni készül. Most komolyan! Te valóban hiszel ebben? Ne legyél vak! Ha őszintén, tisztán szeretne, eszébe sem jutna mással lenni. Eszébe sem jutna kockáztatni mindent egy kaland miatt. Te ennél többet érdemelsz!

Ne legyetek vakok, ne legyetek hiszékenyek! Ha valami nem működik, el kell engedni. Soha ne alázd meg magad a másik kedvéért. Ha valóban szeretne, eleve nem hozna ilyen helyzetbe! Töröld le a könnyeid, állj fel és emelt fejjel sétálj ki ebből az álszent kapcsolatból!

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.