megcsalás hűtlenség kibeszélő ablak lebukás
Azt hiszi, nem tudom. Mondjuk, ez sokáig így is volt, tényleg nem tudtam. Eszembe sem jutott, hogy ez velünk is megtörténhet. Minden nap, vagyis majdnem minden nap bemegyek a belvárosba.

Néha eszembe jut, micsoda időpazarlás meg hülyeség elővárosban lakni, mert csak kocsival lehet közlekedni, és mennyire sok idő telik el úgy, hogy csak araszolok a dugóban - aztán mégis minden marad így. Heti négy nap belváros, egy nap otthon. Lacinak egy hónapban egyszer kell bemennie, a számlát és a teljesítési igazolást bevinni, kis jópofizás, ebéd, és már jön is haza.

Csak a telefonomért mentem vissza

Azt, hogy melyik napon dolgozom otthonról, én döntöm el, még neki sem szólok. Valamikor csak reggel, ébredéskor találom ki, hogy én bizony ma nem indulok el. Vagy akkora a dugó, hogy inkább visszafordulok. Ha megyek, olyankor Laci még alszik. Nem is akarom őt zavarni, de néha otthon felejtek ezt-azt. Mint azon a májusi reggelen a telefonomat.

Negyed hétkor léptem ki a házból, és egy órával később vettem észre, hogy valami hiányzik. Ideges lettem. A telefonomban van minden: hogy kivel lesz ma megbeszélésem, kiket kell felhívnom, mi a kapukód az irodaházban. Nem sokat gondolkoztam, visszafordultam.

Forrás: Shutterstock

 

Közben elképzeltem, hogy Laci mit csinálhat.

Fél nyolc felé ébred, nemsokára indul a kutyával futni, szóval, zárva lesz a kapu és a ház is. Azután reggelizik, enni ad a kutyának, a madaraknak a röptetőben, kinyitja a teraszajtókat, majd vagy a nappaliba telepszik a gépe elé, vagy a teraszon a hintaágyába. Milyen klassz lehet otthon lenni nyugalomban! Én meg attól ideges leszek, ha autóba kell ülnöm.

Megálltam a ház előtt, vittem a kulcsom magammal. Nyitottam a kertkaput, majd siettem a bejárati ajtó felé, ám azt már hiába próbáltam kinyitni, nem működött. Nem fordult el a kulcs. Mi a fene?! Ideges lettem, hogy elromlott a zár, pedig ez egy kilenc ponton záródó, félautomata, fának álcázott acélajtó, amire örök garancia van. Hátramentem a teraszhoz, hátha valamelyik ajtót nyitva felejtette Laci, amikor elment a kutyával. Nincs szerencsém, mindegyik zárva - akkor meg kell várnom, míg hazaér, ráadásul szólni sem tudok neki, hogy siessen, mert itt vagyok.

Alig hittem a szememnek

Eszembe jut, hátha a dolgozó ablaka nyitva maradt, ott benyúlok, kiakasztom az ablakot, és bemászom, máskor is volt már ilyen. Mondjuk, akkor a bejárati ajtóban maradt a kulcs, és mi meg kizártuk magunkat. Odamentem az ablakhoz, és nem hittem a szememnek, hogy mit láttam. Laci szexelt. Egy nővel. Én kívülről néztem.

Láttam, hogy mi van, de nem tudtam, ilyenkor mit kell csinálni. Lefagytam.

Csak néztem, de nem igazán fogtam fel a látványt, mert bennem egy másik mozi ment. Az, amikor engem csókol, az, amikor az én mellemet fogja, az, amikor engem néz.

Még sosem láttam két embert szerelmeskedni. Persze, láttam már pornót, de abban nem ismered és szereted az egyik szereplőt! Arra gondoltam, igazából odébb kellene mennem, mert nagyon rossz ezt látni, de a lábaim nem mozdultak, mintha gyökeret eresztettek volna.

Elöntött a harag. Én csak a telefonomért jöttem haza, erre nem vagyok kíváncsi, hagyjátok már abba! De egy hang sem jött ki a számon. Álltam az ablaknál, és nem tudtam mást nézni, csak őket. Hogy Laci most azt csinálja, amit neki igazából csak velem lenne szabad, azt csinálja, amit velem tegnap este - remélem, legalább óvszerrel.

Szerettem ezt az embert, nem is tudtam másra gondolni, mint arra, hogy ez nem velem történik, csak álmodom. Nem akartam végignézni, úgy éreztem, elárulom magunkat. Felocsúdtam, egy másodpercre bevillant az agyamba, hogy zörgetnem kellene az ablakon, de nem tettem. Inkább hátat fordítottam, és kirohantam a kertbe, onnan pedig az utcára, a kocsimhoz. Gyorsan indítottam, és nagy gázzal elhajtottam onnan.

Így tudtam meg.

Törőcsik Edit novellája

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.