Báthory Erzsébet Döglött akták koncepciós per Lady Drakula
Végy egy méltán híres történelmi nőalakot, majd add hozzá közel 300 szemtanú és túlélő meséit!

Mindezt fűszerezd meg egy csipetnyi intrikával és egy nagy adag pénzügyi érdekkel, majd az egészet öntsd nyakon egy jó nagy vájling horrorral - és már kész is a rémtörténet! Olyannyira, hogy a Történelmi Guinness Rekordok Könyve a legtöbb gyilkosságot elkövető nőként tartja számon Báthory Erzsébetet...

De ki volt ez az asszony?

A grófnő arról híresült el, hogy állítólag előszeretettel fürdőzött szűz lányok vérében - főként szépségápolási céllal.

A monda szerint ez a bizarr szokása onnan ered, hogy egyszer egyik szolgálója fésülés közben meghúzta Erzsébet haját. Emiatt a grófnő annyira dühbe gurult, hogy arcon ütötte a lányt, akinek kiserkent a vére, és az úrnő kezére csöppent.

Forrás: Origo

Báthory úgy gondolta: azon a ponton, ahol a vér érte, szebb lett a bőre. És innentől kezdve, amikorcsak tehette, vérben akart fürdeni... Mondjuk az 1600-as években nem volt ritka, hogy a helyi uraságról mindenféle szörnyűséget terjesszenek a jobbágyok. De az Erzsébet körül terjengő mendemondáknak az kölcsönöz különös jelentőséget, hogy egészen a királyi udvarig eljutottak ezek a rémtörténetek. Az uralkodó által elrendelt vizsgálat során pedig több, mint 300 tanú egybehangzóan állította, hogy a grófnő halomra gyilkolássza a várában szolgáló cselédeket, okkult tudományokkal foglalkozik és az ördöggel cimborál.

A vádpontok között szerepelt még emberrablás, verés, a kezek égetése, csonkítás, a hús különböző testrészekről való letépése - és még hasonló finomságok.

II. Mátyás gyorsan be is záratta az asszonyt egy szobába a saját várában, aminek még az ablakait is befalaztatta. Ezt a "csejtei rémként" elhíresült asszony még öt évig bírta, végül 54 évesen, magánzárkájában halt meg.

Döglött akták

Ez bizony elég rémesen hangzik, és igazából egész megnyugtató, hogy ez a megátalkodott boszorkány végül elnyerte méltó büntetését. Ám minél több történész foglalkozik Báthory Erzsébet történetével, annál több gyanús részlet bukkan elő.

Forrás: Origo

Először is, az árnyalja a képet, hogy ez a "velejéig romlott, sátáni asszony" pár évvel korábban pártfogásába vette a törökök által kirabolt és fölégetett falvakban legyilkolt férfiak özvegyeit. Segítséget és védelmet nyújtott a megerőszakolt, mindenükből kifosztott lányoknak, asszonyoknak - méghozzá nemzetiségükre való megkülönböztetés nélkül!!!

Az sem elhanyagolandó körülmény, hogy az ellene folyó vizsgálatot Thurzó György folytatta le. Aki mellesleg ugyanaz a férfi, akire a grófnő férje, Nádasdy Ferenc halála előtt rábízta az örökségét és özvegyét.

Valószínűleg Thurzó György nem repesett az örömtől, hogy egy öntudatos özvegyet is a nyakába kapott, aki miatt nem teheti rá a kezét a hatalmas Nádasdy vagyonra. Vélhetően az külön bosszantotta, hogy egy Báthory családból származó asszonyról van szó, hiszen a Thurzók és a Báthoryak viszonya hírhedten ellenséges volt.

II. Mátyásnak - vagyis Matthias von Österreichnek - pedig épp kapóra jöttek az asszony ellen felmerült vádak, már csak azért is, mert hatalmas összeggel tartozott neki. És a grófnő bebörtönzésének köszönhetően ezt végül nem kellett visszafizetnie. Sőt, a Habsburg-háznak is igen jól jött volna a Báthory-Nádasdy vagyon...

És végül, de nem utolsósorban: per és ítélet nélkül záratták be Erzsébetet. Egyrészt azért, mert egy főúri asszony ellen lefolytatott eljárás erősen megbolygatta volna a politikai egyensúlyt az uralkodó és az ország nemesei között. Másrészt azért, mert a bizonyítékok elég gyenge lábakon álltak.

Forrás: Origo

Például Thurzó vallomásán kívül semmi sem bizonyította, hogy a rajtaütéskor ráleltek volna egy halott és egy haldokló lányra, továbbá több sérültre és fogva tartottra... Illetve Thurzó állítása szerint tetőtől talpig véresen találta Erzsébetet a letartóztatáskor. Ám érdekes módon a tárgyi bizonyítékokat (például a holttesteket) csak napokkal a letartoztatás után mutatták be a hatóságoknak.

Koncepciós per?

Fentiek alapján a "csejtei rém" valójában nem is volt szörnyeteg, csupán egy labilis idegzetű özvegy, aki - mai szóhasználattal élve - egy koncepciós per áldozatává vált. Azért valljuk be: mindenki szereti a rémtörténeteket - minél véresebb és durvább, annál jobb.

Na de azért egy kádat megtölteni emberi vérrel finoman szólva is képtelenség - szóval, ha más miatt nem is, de legalább ezért én hiszek Erzsébet ártatlanságában!

7+1dolog, amit nem tudtál Báthory Erzsébetről:

  1. A Bathory nevű svéd black metal zenekar a grófnő miatt választotta ezt a nevet.
  2. A grófnő történetét először Túróczi László jezsuita szerzetes írta meg 1729-ben.
  3. A Venom nevű angol black metal együttes a Countess Bathory című számot Erzsébetről írta.
  4. Csók István Báthory Erzsébetet ábrázoló festményének becsértéke 800,000 - 1,200,000 forint.
  5. Van olyan történész, aki szerint a szadizmust inkább Báthorizmusnak kellett volna elnevezni.
  6. Erzsébetről több film is készült, például a 2009-es A grófnő című, melyben Julie Delpy játssza a főszerepet.
  7. A magyar Tormentor nevű black metal zenekarnak szintén van egy Elizabeth Bathory című száma.

+1.

Április 27-én 18.30-tól az ELTE jogi karának Perjátszó köre színpadra viszi Báthory Erzsébet történetét és perét. Az ingyenes előadásra ITT regisztrálhatsz. ;)

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.