Henri Matisse, akit "gyerekes butaságok" tettek naggyá

Henri Matisse egy vakbélgyulladásnak köszönheti, hogy az lett belőle, aki: a "fény mestere". Mert bizony ő ügyvédnek készült, csak bimbódzó jogi karrierjét keresztülhúzta a betegség.

Sőt, ha kicsit is fejlettebb lett volna az orvostudomány, egy rutinműtéttel letudták volna az egészet, és pár nap múlva mehetett is volna vissza a paragrafusokat nyüstölni. De mivel akkoriban még a sebészet nagyon kezdetleges volt, csak a vakbél felszakadása után kezdték el kezelni, ami súlyos következményekkel járt. Így majd' egy évig az ágyat nyomta, amíg felépült. És hát rettenetesen unatkozott.

Édesanyja unaloműzőként színes ceruzákat és festékeket ajándékozott neki. Ez a gyermeteg apróság sorsfordítónak bizonyult. Matisse erről később azt mondta: "Abban a pillanatban, amikor a dobozt a kezembe vettem, tudtam, hogy ez az én életem. A festészet megbabonázott, nem tudok és nem is akarok tőle szabadulni."

Forrás: Wikipedia

Így épphogy megkezdett jogi karrierjét sutba dobta, és teljesen más irányba navigálta életét. Ám sajnos nem teljes a "happy end", mert mindennek ára van. A rossz kezelés következményei nem merültek ki az egy éves kényszerpihenőben, hanem komplikációk is felléptek: fiatal korától kezdve egész életében folyamatosan alhasi fájdalmai voltak, majd vastagbélrákot állapítottak meg nála.

A vakbél adta, a vakbél elvette?

Olybá tűnt, hogy ahogy a betegség állította rá a művészi pályára, ugyanúgy a betegség véget is vet a festő karrierjének. 71 éves volt, amikor átesett a nagyon súlyos operáción. Az ágyhoz és kerekesszékhez kötött festőnek lehetetlenné vált a hosszú álldogálás a festőállvány előtt, de maga a festék felvitele a vászonra is nehézséget okozott.

És hát mi szokott történni, ha egy művészt megfosztunk az alkotás lehetőségétől? Depresszió, alkoholizmus, szétesés. De Matisse-t nem ilyen fából faragták. Örök optimista volt, és innovatív hozzáállása segítségével felülkerekedett az akadályokon.

Forrás: Wikipedia

Ő inkább a halál szemébe nézett, és szamárfület mutatott neki. Ahelyett, hogy azon kesergett volna, hogy jelentősen kevesebb lehetősége van alkotni, ő félig teli pohárként tekintett a helyzetre. Ezért minden elkövetkezendő percet, amit a művészetének szentelhetett, ajándékként élt meg - vagy, ahogy azt ő mondta "une seconde vie" - "egy második élet"...

A festés a korlátokkal és nehézségekkel együtt is értelmet adott mindennapjainak. Optimizmusa sosem hagyta el. Sőt, meggyőződése volt, hogy szerencsés, hiszen a betegség és az operáció megtisztította a szellemét, új életerőt adott neki. A gyógyulásban a sors által felkínált második lehetőséget látta. Eszében sem volt a csapások miatt megkeseredni és feladni.

Forrás: Wikipedia

Művészi megújulás

A művész mindent megtett azért, hogy alkalmazkodjon az új és nehéz szituációhoz. De a javulás ellenére állandó segítségre szorult: ideje nagy részét kerekesszékben és ágyban töltötte. Mivel azonban az ágyból igazán nehéznek bizonyult a festés, elkezdett "ollóval festeni".

Új technikát dolgozott ki: papírkivágásokat készített, és újból egy "gyerekes" tevékenység emelte a művészetét egy magasabb szintre. Annyira különleges műalkotások kerültek így ki a keze közül, hogy  pályáját sikerült igazán hatásos záróakkorddal befejeznie - ami igen keveseknek adatott meg.

Forrás: Wikipedia

Kompozícióinak alapmintáit először az ágyban fekve egy hosszú bambusznádra erősített ceruzával felrajzolta a falon lévő hatalmas kartonokra, majd ezeket erős színekkel egyszínűre festette, és különböző formákat vágott ki belőlük. Az asszisztense segítségével az elemeket ide-oda tologatta, egészen addig, amíg kompozícióval nem volt teljesen elégedett.

Forrás: Wikipedia

Élete utolsó éveinek központi helye a műterem volt: ott töltötte nappalait és éjszakáit, ott dolgozott, aludt, és ott viselte türelmesen az állandó fájdalmakat. Mindebből a sok szenvedésből semmi sem látszik mesterművein: csodálatos színes, életkedvet sugárzó képeket alkotott.

Elnézve a Matisse-ról készült fotókat, amint az ágyából a hosszú nádpálcával tevékenykedik, egyre csak az jár a fejemben, hogy éppen úgy nézett ki, mint ahogy gyermekkorunkban a jóistent képzeljük el. Hófehér szakállal, szigorú, de mégis jóságos, derűs és nyugalmat sugárzó arccal láthatjuk.

Forrás: Wikipedia

Sokan gyerekes tevékenységnek minősítették késői éveinek művészetét. Kritikusai közé tartozott saját fia is, aki édesapja munkáit egy öregember kétségbeesett kísérletének nevezte, és a papírkivágások kiállítását is megtagadta a galériájában.

Forrás: Wikipedia

A nagy kortársnak, Picassónak azonban Matisse halála után volt egy rövid periódusa, amikor rajzai a mindenkinél jobban tisztelt barát munkáira emlékeztettek. Miután ismerősei figyelmeztették erre a hasonlóságra, Picasso egy kicsit sem sértődött meg, de még zavarba sem jött, röviden csak ennyit válaszolt: Igazuk van, de miután Matisse már nincs közöttünk, valakinek folytatni kell a munkát, vagy nem?

Kell ennél nagyobb elismerés?

Henri Matisse 1954 novemberében, a New Yorki Rockefeller kápolna üvegablakának készített, úgynevezett "Rockefeller rózsa" vázlataira borulva halt meg szívroham következtében. Elmondhatjuk, hogy a festőt egész életében szépség vette körül, szépséget alkotott, és szépségek között tért örök álomra.

Forrás: Wikipedia

Nyitókép: AFPforum

    Ezt olvastad már?