Petőfi Sándor Szerelme Szendrey Júlia feleség életrajz
Mind tudjuk, hogy milyen csúfos véget ért Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelme: az asszony még a gyászév letelte előtt "eldobta özvegyi fátylát" - ahogy a költő megjósolta. De azt már kevesen tudják, hogy Júlia ezt a Petőfi iránt érzett állhatatos szerelemből tette.

Szendrey Júliának nem volt szerencséje a férfiakkal. Ráadásul első férje, Petőfi Sándor halála után olyan, mintha Szendrey Júlia is meghalt volna. Mert mi mást tudsz róla azon túl, hogy ő volt Petőfi Sándor felesége?

"A költő úr megunta a házaséletet."

Petőfi híres volt arról, hogy nem vetette meg a szebbik nemet, ezen felül még egy tisztes polgári foglalkozása sem volt, melyből megfelelő módon eltarthatta volna a családját. Legalábbis Júlia édesapja szerint, aki erőteljesen lobbizott is a "költő úr" ellen.

Szendrey Ignác Forrás: Wikipedia

Szendrey Ignác - az édesapa - olyan jól forgatta a lapokat, hogy Júlia helyett Petőfi majdnem egy debreceni színésznőt, Prielle Kornéliát vette feleségül.

Bár végül mégis Júlia mellett kötött ki a híres költő, nem sok adatott szegény asszonynak a boldogságból: kevesebb, mint két évig voltak házasok, amikor is férje eltűnt a szabadságharc egyik csatájában. Bár apósa szerint csupán annyi történt, hogy "a költő úr megunta a házaséletet", így aztán "milyen jól jött egy ilyen háborúság", ahol a felelőtlen családapa eltűnhetett. A kétségbeesett Júlia azonban nem foglalkozott apja véleményével:

Haynautól sem riadt vissza!

Egyetlen embertől kaphatott csak útlevelet: a véres kezű osztrák hadvezértől, Haynautól. Hozzá készült Pestre, és sikerült is beszélnie a katonai kormányzóval, de nem járt szerencsével. Ám azon a napon egy másik meghatározó esemény is történt.

Vendéglátó családjánál egy társasági összejövetelen találkozott egy görnyedt járású, komor képű fiatalemberrel - akihez később hozzá is ment. Ő volt Horvát Árpád történész, aki úgy tűnt, megszánta az asszonyt, és elárulta neki, hogy Liechtenstein Ferenc herceget emberségesnek, jólelkűnek mondják - és nem mellesleg igen nagy befolyása van Haynaura is. Liechtenstein generális tényleg fogadta a kétségbeesett özvegyet, és segített is neki, de egyáltalán nem önzetlenül: az útlevél kiadásának feltételéül szabta, hogy olykor-olykor tegye nála tiszteletét az asszony.

Forrás: Wikipedia

Mivel Júlia ebben nem látott semmi kivetnivalót, többször is meglátogatta a herceget. És ezzel megállíthatatlan pletykaáradatnak adott táptalajt. Sőt, Horváth Árpád is napi szinten látogatta Júliát! "Micsoda skandallum!" - károgta a közvélemény. Amire a nő csak ennyit reagált: "A pesti társaság jól értesült asszonyai koptassák máson a nyelvüket!"

Kitoloncolás vagy szeretői státusz

Ami azonban ezután jött, arra nem számított. Júliát beidézték a rendőrségre, és nagy megrökönyödésére kiderült, hogy a katonai kormányzóság engedélyére van szükség, hogy lejárt erdélyi útlevelével Pesten tartózkodhasson. Szorult helyzetében ismét a herceghez fordult. Ekkor beindult a "Liechtenstein gépezet", melyet nevezhetnénk a tisztességtelen szándékú férfiak mocskos kis játékának is...

A herceg ugyanis kezességet vállalt volna érte, ha Júlia hajlandó "bizonyos dolgokra". Júliát kétségek közt őrlődött: ha megteszi azokat a "bizonyos dolgokat", talán még útlevelet is kaphat Törökországba, ahol szerelmét akarta felkutatni.

A fiatal özvegy végső elkeseredettségében Horvát Árpádhoz fordult, aki szerint egyetlen jó megoldás születhet ebben a helyzetben: ha egy pesti lakos nőül veszi Júliát. Így történt, hogy Szendrey Júlia még a gyászév letelte előtt újra férjhez ment.

Ekkor még nem tudta, hogy a fehér lovon érkező megmentője nem látott mást benne, "mint csak buja állati szenvedélye köteles megosztóját". A tanár szerint ugyanis az asszonynak nincs más kötelessége, mint a "férj kéjvágyát kielégíteni". S amikor már az addig rejtegetett pornográf képeket és könyveket Júliának is mutogatni akarta, Júlia rádöbbent: "Életemnek ama legszerencsétlenebb szakában, midőn szavai után ítélve benne megmentőmre véltem találni, s nem másra, csak egy kéjenc állatra találtam". Házasságukból négy gyermek született.

S bár Júlia a munkában sikeres, hiszen 1858-ban Andersen fordítása népszerű fogadtatásra lel, verseit, novelláit szívesen közlik a lapok, a kor konvenciói nem engedték, hogy ünnepelt nőként haljon meg - alig 39 évesen. Ám egy évvel halála előtt még talált magában annyi erőt, hogy nagy betegen elhagyja férjét, és férjhez készült menni Tóth József házitanítóhoz. Ennyi adatott neki a boldogságból: két év Petőfivel és egy év Tóth Józseffel.

Nyitókép: Wikipedia

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.