művészettörténet élete Horváth Péter tanulság Casanova
Mit tanultam Casanovától?

Casanova valós személy, és a világtörténelem egyik legnagyobb csábítója volt. Életében száznál is több nőt csábított el, és minden csábításában volt egy közös pont...

Casanova a 18. században élt, és a köztudatban általában a hódításairól ismert. Nem országok és földrészek hódítója volt, hanem női szíveké. Pedig nem volt szép férfi, ő mással vette le a nőket a lábáról. Sokáig gyakorlatilag senki sem állt ellen a közeledésének.

Forrás: Wikipedia

Azonban 38 éves korában volt egy pont, amikor kinyújtotta kezét a kiszemeltje felé, de az mást választott - a hódító mágia elillant, és onnantól megkezdődött a leépülés. A hanyatlás éveiben már nem tudta a nagy utazásokra, vad hódításokra és főként szélhámosságra alapozott életvitelét folytatni. Az egyre mélyülő depresszió és a nosztalgia évei voltak ezek, amit visszaemlékezései színesítettek csupán. Ezekben az években született meg a csaknem négyezer oldalas önéletrajza. Amit elolvasva sok mindent tanulhat az ember.

Bátorság

Casanova kalandor volt. Hihetetlenül kockázatos helyzetekbe ugrott bele. Bátorságának és kiváló emberkezelési adottságainak köszönhetően a legmagasabb körökben forgott. Bejáratos volt a francia királyi udvarba, sőt, egy szeretőjét XIV. Lajosnak "ajándékozta". Ennek ellenére mindig pénzzavarral küzdött, hiszen tulajdonképpen sosem volt stabil foglalkozása, a munkát váltogatta a szélhámossággal. Volt pap, katona, hegedűs és mágus. Egyszer az orvos szerepét is eljátszotta, és ezzel megmentette egy befolyásos velencei patrícius életét, aki ennek hatására pártfogója lett, és számtalanszor húzta ki az anyagi csávából. Sokszor a szerencsejáték volt a forrás, amiből hóbortjait fedezte, ami néha bőségesen elegendő volt, de ha Fortuna elfordult tőle, kétségbeejtő helyzetekbe került.

Tanulság: a körülményektől függetlenül mindig cselekedj bátran, mert a bátorság előbbre visz!

Casanova című film- Fellini rendező Forrás: AFPforum/ Collection Christophel/Produzioni Europee Associati

A sors mindig lehetőséget nyújt a kiútra

Kiváló példa erre a hírhedt velencei Ólombörtönben töltött rabsága. A börtön korának rettegett intézménye volt, szörnyű körülményekkel. Nevét onnan kapta, hogy ólomból volt a teteje, ami a nyári napon úgy felmelegedett, hogy az apró cellákban alig lehetett levegőt kapni. Casanova két évig raboskodott itt, sokáig úgy, hogy azt sem tudta, miért és mennyi időre zárták be. Végül hajmeresztően kockázatos módon sikerült megszöknie. Rosszindulatú, de ostoba foglárával - tudta nélkül - egy Bibliába rejtett reszelőt juttatott át a szomszéd cellába, amivel néhány hét alatt szomszédja kivágta a két cella plafonját, és egy alkalmas pillanatban megszöktek.

Tanulság: amíg dolgod van a Földön, a sorsod eléd gördíti a megoldást.

Casanova Variations- Michael Sturminger rendező Forrás: AFPforum/Alfama Films/Leopardo Filmes

Ami a legfontosabb: a vágy vágyat szül

Casanova szenvedélyes természet volt, akinek nem tudtak ellenállni a nők. Mégis mi lehetett a titka? A megoldás az első mondatban rejlik: a szenvedélye. Mindig maximális hőfokon lobogott, amikor meglátta aktuális kiszemeltjét, és sosem rejtette véka alá vonzalmát. Stefan Zweig, a Casanováról írott pszichológiai elemzésében azt állítja, hogy Casanova vonzalma projekció volt: különösen csodálatos tulajdonságokkal ruházta fel a nőket, és emiatt rettentően vágyott rájuk - aminek következtében ők is rá. Casanova sosem azt írja, hogy megkívánta őket, hanem beléjük szeretett. És ez volt az ő titka! A rajongása, ami miatt minden nőt istennőnek látott. Ennek egy nő sem tudott ellenállni.

Tanulság: mutasd ki a vonzalmadat, és sokkal inkébb vonzóvá válsz!

Casanova Variationsfilm- Michael Sturminger rendező Forrás: AFPforum/Alfama Films/Leopardo Filmes

Horváth Péter

Nyitókép: AFPforum

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.