119 éve született Erich Kästner

Erich Kästner szerint a "jó" gyerek nemcsak a háttérből figyeli, hogy mit intéz az "okos" felnőtt - hanem saját kézbe veszi a sorsát. És helyre teszi mindazt, amit a szülei, és a társadalom elbaltázott. Közben minden egy kicsit kajla, kicsit vicces, mégis nagyon valóságos. Születésnapján Erich Kästnerre emlékezünk.

A híres német szerző 1899. február 23-án született Drezdában. A kis Erich nem egy harmonikus házasságba érkezett: édesanyja többre vágyott, mint amit kisiparos férje biztosítani tudott - társadalmi rangban és szellemiségben is. Ezért az asszony minden odaadását és figyelmét Erich nevelésébe fektette, akivel egy súlyos, közös titok is összeköti: a fiú valódi apja a család háziorvosa, egy bizonyos Zimmermann nevű úr.

Kapcsolatuk Erich művészetében is megjelenik, könyveiben gyakori szereplő a gyermekéért szuperhősként küzdő anya. A drezdai iskolás évek is visszaköszönnek, például a gimnazisták és reáliskolások mindent elsöprő hócsatájában, A repülő osztály című regényben.

Forrás: AFPforum/ Picture-Alliance

Ez a könyv egyébként a gyerekkori kedvencem. Bizony, Kästner olyan szellemes elbeszélő, hogy kislányként is élvezhetőek a fiúiskolás balhék - vagy csak a humorom volt már akkor is átlagon felüli? :)

Kästner pályakezdő tanár volt, amikor besorozták. Ugyan a frontra már nem jutott ki, de a kiképzés kegyetlenségét sosem felejtette el. Élete végéig pacifista maradt, aki az emberek közötti erőszak minden formáját elítélte.

Többek között ez a humanista szemlélet teszi naggyá ifjúsági regényeit is. Ezek közül az első, az Emil és a detektívek 1928 őszén jelent meg. Rögtön bombasiker lett, azóta már 59 nyelvre lefordították. A kortársak finomkodó gyerekirodalmához képest ez a könyv valóságos volt: egy korabeli nagyvárosban, Berlinben játszódik, szereplői hús-vér gyerekek, akik a rendőrség segítsége nélkül üldöznek egy tolvajt.

Forrás: AFPforum/ Ina/Ina/Gérard Landau

Ez az önállóság a többi történetében is fontos szerepet képvisel: a Két Lotti ikerpárja sem nézi tétlenül a szüleik bénázását. Luise és Lotte életet cserélnek, hogy a korábban - tudtuk nélkül - szétszakított család végre újra egyesülhessen. Teszik mindezt az elbeszélő teljes jóváhagyásával, aki szerint egy gyereknek is jogában áll dönteni a sorsáról.

Vajon Kästner ilyen jövőről álmodott?

Ha így is van, erre neki is várnia kellett: pályáját a náci hatalomátvétel szakította ketté. Nem publikálhatott, a könyveit elégették. Ő mégis Németországban maradt, hogy az események hiteles krónikása lehessen - és persze édesanyját sem tudta hátrahagyni. A világháború vége után Münchenben élt, mint befutott író, újságíró és forgatókönyvíró. A történelem szomorú fordulataival azonban soha nem tudott megbékélni, ezért az alkohol és a cigaretta az életének szerves része lett. A gyereklélek nagy ismerője sosem alapított családot.

Erich Kästner megélte a 20. század legsötétebb időszakait, könyveiben mégis megmaradt mókás mesélőnek, aki mindennek ellenére bízott az emberi jóságban. Az üres moralizálás helyett gyerekek történeteiben kereste a döntések, a fegyelem és a szabadság határait.

SHE

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?