A Mamma mia minden fájdalma - és 3 elvált nő

Pont, mint tíz éve. Akkor mutatták be az első részt. Mondjuk, akkor még senki sem sejtette, hogy lesz második rész. Ez volt az a film, amit nem lehet folytatni, aztán mégis.

Három nő ül a plázában egy még nyitva tartó gyorsétterem kicsit koszos asztalánál. Beszélgetnek, pont, mint tíz éve. Vagyis akkor pont nem, mert sietni kellett haza. A gyerekek mind picik voltak. Öt hat éven aluli, plusz két férj. Fejenként két gyerek - illetve az egyikőjüknek csak egy -, szóval sok szabadidejük nem volt.

A legnehezebb - már, ha lehet ezt nehézségben mérni - dolga annak volt, aki egyedül volt a két lányával. Egyetemista szerelem, ami pont a második gyerek érkezésekor kifulladt. Apa pedig el, mert nem ezt akarta. Bár, hogy mit is akart, azt soha nem tudtuk meg... De egy idő után ez már nem számított. Mindennek a tetejébe a nagyszülők Zalaegerszegen és Nyíregyházán - és még aktívak. Vagyis rájuk sem lehetett számítani.

Egy szó mint száz, az, hogy egy hétköznap nyári este moziba mehettek a barátnőikkel ritka, sok szervezést igénylő esemény volt. Örültek, hogy kiszabadultak. Mindhárman egy időben ünnepelték az akkor harminchármat. Amikor a szvít sziksztínről énekeltek a filmben, megállapították, hogy ők már nem azok, és hogy már a kétszer tizenhatnál is többek - de ez nem számított! Egy egész este, gyerekek nélkül!

Egész?!

A városszéli plázába hatra mentek, ötkor jöttek el otthonról, a film fél nyolcig tartott, fél kilencre, fektetésre mindhárman otthon voltak. Három és fél óra szabadság!

Most ugyanaz a hely, ugyanaz a film, vagyis a második része, de mégiscsak ugyanaz. Három nő, öt kamasz gyerek, mínusz összes férj. Most van idő beszélgetni, nem kell sietni. A gyerekek okos, értelmes, nem problémamentes gimnazisták. A legnagyobb bajuk saját maguk, de ennek van most itt az ideje. Az egyik "túl kövér", a másik "túl sovány", a harmadik "túl szemüveges", a negyedik "túl alacsony", az ötödik "túl fiús".

Persze, igazából nem is, de muszáj komolyan venni a "gondjaikat". Foglalkozni velük. Meghallgatni, akkor is, ha más dolga lenne, megérteni akkor is, ha nem is lenne mit, és beszélgetni, beszélgetni. De legfőképpen a bizalmat nem lerombolni. Nem, nem kontrollálni, parancsolgatni, utasítani, követelni, hanem türelemmel és bizalommal lenni. Ez a két dolog a legnehezebb a világon. A három "mínusz férjből" kettő ezt nem is érti.

Tíz éve sem értették, de akkor még ők sem tudták. Azt sem, hogy a férjeik nem értik, és azt sem, hogy soha nem is fogják érteni, és azt sem, hogy így a legjobb. Néha olyan jó lenne csak egy kicsit azt hinni, hogy nem kell egyedül megoldani az életet...

A három nő végigsírja a filmet, pedig a kritika szerint ez semmi komoly - inkább csak egy jó kis D-vitamin löket, meg receptre boldogság. Amikor a vászonra néznek, nem is látják, mert könnyekkel teli a szemük, siratják az elmúlt tíz évet.

Hogy minden megváltozott, hogy semmi nem úgy történt, ahogyan akarták, hogy csalódtak emberekben, hogy padlón voltak, vagy inkább gödörben, hogy szétesett a családjuk. Hogy amikor a férjek elkezdtek mínuszolódni, akkor egy évig zombi üzemmódban tették a dolgukat, úgy, hogy nem emlékeznek abból az időszakból semmire, csak a végtelen fájdalomra.

Könnyes a szemük, mert új embereket ismertek meg, mert felálltak, mert ismét nekiindultak, újra tudtak bízni, mert nincs számukra lehetetlen, mert élnek, és mert már nem fáj. Ilyen az élet, már nem fáj.

Lesz harmadik rész?

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: AFPforum