szerelem Szerelme kibeszélő magazin Jókai Mór Herczeg Zsuzsa Nagy Bella úriember író korkülönbség
Jókai Mórt akár elkönyvelhetnénk úgy is, mint aki szerette a nagy korkülönbségeket a szerelmi életében - hiszen házasságai erről tesznek tanúbizonyságot.

Ugyanakkor ő csupán a hölgyek akaratának hódolt be, akik eléggé céltudatosak voltak ahhoz, hogy elvetessék magukat az íróval. A 7 évvel idősebb Laborfalvi Róza halála után - akit házasságuk vége felé egy 18 éves "kisleánnyal" csalt - pár évvel lépett a színre Nagy Bella.

A fiatal lány saját maga kereste meg a nagy írót, és színésznői karrierjének egyengetését várta a már 71 éves Jókaitól. A rokonok elnéző mosolygással nézték kettejük bimbódzó kapcsolatát, hiszen az 54 év korkülönbség miatt úgy gondolták, ebből románc, kapcsolat nem alakulhat. Mekkorát tévedtek!

Forrás: Wikipedia

Ismét itt volt egy színésznő, aki kiválóan tudott játszani Móric jó szívével - és persze mesterien használta ki a határtalan úriemberségét. Abban az időben ugyanis elég volt egy férfival kettesben végigmenni az utcán, és a hölgy máris kompromittálva volt. Ezt a maga javára fordította a kis cseles Bella, és hetekig édes kettesben sétálgatott a Balaton partján az öreg Jókaival...

Az író pedig olyan becsületes volt, hogy a botrányt elkerülendő inkább megkérte a kezét - hogyan is tehetett volna mást, mikor már hírbe hozták őket... Ráadásul - láss csodát - egy helyi újságban megjelent, hogy hamarosan összeházasodnak. De vajon ki szellőztethette meg a hírt? Mivel Jókainak nem állt érdekében, hogy idő előtt kitudódjon a dolog, és csak ők ketten tudtak róla, nem nehéz kitalálni, hogy ki volt a hírforrás... Tehát Bella végül elérte a célját.

Forrás: Wikipedia

Ám Jókai családja ismét ellentámadásba lendült. Semmilyen eszköztől nem riadtak vissza, hogy megakadályozzák a frigy nyélbe ütését. Még gyámság alá is akarták helyeztetni az öreg írót, de ez végül nem sikerült nekik. Sőt, utánuk küldtek egy magánnyomozót a nászútjukra, hátha kiderít valami mocskos titkot a fiatal aráról...

De miért ellenezték ennyire a házasságot? Bellának három bűne volt. A fiatalsága, zsidó származása és a szegénysége. Egy magyar nemesembernek hogyan is jut eszébe egy ilyen lányt feleségül venni? Jókai viszont csak azért is szerelmes cikkeket írt a lapokba Belláról, melyet a közönség szívesen olvasott.

A rokonok később sem békéltek meg az író választásával, hiszen végig attól rettegtek, hogy ha meghal, a nő örökli a vagyont. Még attól sem riadtak vissza, hogy Belláról azt terjesszék, nem más, mint egy belvárosi bordély tulajának a lánya. Jókai hírnevének sokat ártott ez a házasság - még Móricz Zsigmond is elsírta magát, amikor meghallotta a hírt.

Forrás: Shutterstock

De Bella sem érezhette magát jól a bőrében, hiszen a közhangulat annyira ellene fordult, hogy egy pozsonyi fellépése alkalmával vitriollal akarták leönteni, hogy örökre elcsúfítsák az arcát... Az író ezek után el is tiltotta a fellépésektől, mert nem akarta, hogy az ő nejét kifütyüljék, megdobálják. Ráadásul a házuk tele volt besúgókkal, akiket a rokonok fizettek, hogy mindenről beszámoljanak, és a maguk javára fordíthassák az információkat.

Az öreg férjet állítólag Bella családja terrorizálta, még orvost sem hívtak hozzá, ha beteg volt. Olyan méltatlan helyzetbe hozták az idősödő Jókait, hogy meglett férfiember létére rendszeresen sírásban tört ki. A feleség egész pereputtya rajta élősködött, őt azonban éheztették, és alpári módon beszéltek vele - így többször is öngyilkos akart lenni. A híresztelések szerint csak azért nem hagyja ott őket, mert úgy érezte, nincs hova mennie - hiszen a saját rokonai is alattomosan elbántak vele.

Forrás: Wikipedia

Az, hogy mennyi igazság volt ezekben a pletykákban, soha nem derül ki. Az viszont a kortársak visszaemlékezéseiből igen, hogy amikor Jókai a nyolcvanadik évében ágynak esett, Bella asszony gondosan ápolta. Sőt, a látogatók beszámolói szerint egyáltalán nem egy megtört öregember benyomását keltette, hiszen még az orvosaival is tréfálkozott.

"Aludni akarok" - mondta, és befordult a falnak. Többet nem ébredt fel. A korabeli sajtó állítása szerint utoljára Kossuth temetésén láttak ennyi embert.

Együtt, tűzön-vízen át: Jókai Mór és Róza szerelmehttp://www.she.hu/kultur-mi/20180810-egyutt-tuzon-vizen-at-jokai-mor-es-roza-szerelme-herczeg-zsuzsa.html

Nyitókép: Wikipedia

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.