halál Átok pénz Jónás Zsófi hatalom Kennedy-család gyilkosság
A Kennedy-korszakot sokan Camelot udvarának időszakához hasonlítják, nem véletlenül. Ám a család élete - a temérdek intrika, megcsalás és halál miatt - inkább egy Shakespeare-féle királydrámára, mint Artúr király fényes uralkodására hasonlít.

Hogyan építs sikeres családot?

A Kennedy-család fejének, Joseph Kennedynek nem volt elég a hatalmas vagyon, amit üzletemberként szerzett. Ő Amerika legbefolyásosabb családját akarta felépíteni, és ez egy időre sikerült is neki. Jack fiából elnök, Bobbyból pedig miniszter lett. Maga is politikai karrierbe kezdett, és egészen az USA nagy-britanniai nagyköveti címéig jutott.

Forrás: AFPforum

Fiai jóval sikeresebbnek bizonyultak nála - más választásuk nem is nagyon volt, hiszen már gyermekkorukban is politikai kérdésekre kellett válaszolniuk az ebédlőasztalnál. Egyetemre pedig nem mehettek máshova, mint a Harvardra.

Ha hatalmat akarsz, ne finnyáskodj!

Két dolog van, amiről jobb nem tudni, hogyan készül: a kolbász és a politika. Ezzel Joseph is tisztában volt, így nem igazán válogatott az eszközökben, ha politikai kérdésekről volt szó. Fia kampányait temérdek pénzzel támogatta. Ha kellett, az ellenféllel azonos nevű jelöltet indított, de akár a maffiával is lepaktált a siker érdekében - ez persze utólag már nem tűnik bölcs húzásnak. Jack és Bobby módszerei azért ezeknél már finomabbak voltak. JFK elnöki munkája valóban újító szellemű volt, és nagyban befolyásolta Amerika jövőjét.

Forrás: AFPforum

Ha nem vagy tökéletes...

Annak, aki a Kennedy-családhoz tartozott, tökéletesnek kellett lennie. Na jó, néhány magánéleti botrány megengedett volt, de abból, hogy sikeres legyen, nem engedtek. Sajnos Rosemary, a család harmadik gyermeke nem volt sem okos, sem sikeres. Komoly viselkedés problémái voltak, és az intelligenciaszintje is csak 60 és 70 között mozgott - valószínűleg a születésekor fellépő oxigénhiány miatt.

Forrás: Wikipedia

Szülei zárdába adták, de mivel sokszor elszökött onnan, a család végül radikálisabb megoldást választott: 23 évesen lobotómiát hajtottak végre rajta. Abban az időben úgy gondolták, hogy ez a drasztikus orvosi beavatkozás megold néhány viselkedési problémát. Nem így lett: Rosemary a műtét után élete végéig ápolásra szorult.

Szeretők sokasága

Habár az idősebb Kennedy számára a család volt a legfontosabb, sajnos a házastársi hűség nem élvezett nála ekkora prioritást. Ezt a rossz szokását - politikai ambícióihoz hasonlóan - továbbadta a fiainak is. Felsorolni is nehéz, hány nővel volt dolguk a Kennedy fiúknak az évek során - és természetesen házasok voltak az afférok alatt...

JFK nem válogatott: mindegy volt, hogy gyakornok, titkárnő, sztriptíztáncos vagy színésznő (Marlene Dietrich) a kiszemelt. Vagy éppen az egyik legnagyobb maffiavezér barátnője, Judith Campbell... Leghíresebb hódításán, Marilyn Monroe-n jó testvér módjára az öccsével is osztozott. Azért Bobby sem maradt el sokkal mögötte - az elnök halála után állítólag sokkal lelkesebben vigasztalta sógornőjét, Jackie-t, mint ahogyan illett volna...

Forrás: AFP/Abbie Rowe-Nps Photographs/Ho

Kennedy fiúnak lenni nem egy életbiztosítás

Joseph Kennedy négy fiából csak egynek adatott meg a boldog időskor. Joe, aki az elnöki szék első számú jelöltje volt, a II. világháborúban halt meg szolgálat közben. Jack Dallasban, Bobby pedig Los Angelesben lett a század egyik leghíresebb politikai gyilkosságának áldozata. Hogy az ír maffia, a CIA, a KGB vagy Castro állt-e a háttérben, arról megoszlanak a vélemények.

Egyedül Ted halt meg ágyban, párnák közt 77 évesen. A családot később sem kímélték a tragikus halálesetek: volt drogtúladagolás, síbaleset, repülőgép-szerencsétlenség... Ezek után nem csoda, hogy sokan a Kennedy-átkot emlegetik.

Habár a Kennedy-család a hatvanas években a csúcson volt, mára sokat vesztettek politikai befolyásukból - de társadalmi státuszuk megkérdőjelezhetetlen.

Hatalom - szerelem helyett: Jackie és John Kennedy http://www.she.hu/kultur-mi/20180209-jackie-es-jack-kennedy-szerelem-helyett-hatalom-jonas-zsofi.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: AFPforum

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.