Pieter Bruegel: Parasztlakodalom

A kép tárgya és különleges ábrázolásmódja ma is felkelti az érdeklődésünket, hiszen igazán izgalmas tudni, hogy milyen is lehetett egy lakodalom 450 évvel ezelőtt. Kukkantsunk hát be Bruegel segítségével egy ilyen mulatságba!

Ez a festmény nagy gonddal, valósághűen van megkomponálva, nem igazán találunk rajta szépítgetést. A művész a 16. századi paraszti élet valóságát festette meg, így úgy érezhetjük magunkat, mintha mi is ott lennénk a vendégek között. A szereplőknek a nehéz munkától jellegzetesen nehézkes a tartása, a járása, kezük durva, ujjaik tömpék. Van köztük kövér és aszott, pirospozsgás és szürke ráncos, és mindannyian igazi káposztafejek.

A lakodalmat egy nagy pajtában ünnepelték meg, és biztos, hogy nem gazdag parasztokról van itt szó, hiszen minden szegényes és rögtönzött, sehol egy malac, sült csirke, galamb, fácán vagy kacsa. A menyasszony mereven és némán, mégis elégedettséggel az arcán trónol a zöld szüzességi kendő előtt. Egyedül ő nem visel a nők közül hajfedőt.

A nézőtől jobbra ül a falu "elitje", nevezetesen a földesúr, a jegyző - mindketten előkelően feketébe öltözve - és a szerzetes. A földesurat - aki megtisztelte a parasztjait a jelenlétével - a művész karddal és a kutyájával, egy felfordított dézsán ülve és a ferences szerzetest unottan hallgatva festi meg. Hogy neki miért éppen egy kényelmetlen, felfordított dézsán kell ülnie, az rejtély, a kutyának mindenesetre kényelmes helye van.

A festmény bal oldalán láthatjuk a csapost, aki a szép ivókorsók megtöltésével foglalatoskodik, így gondoskodva arról, hogy senki ne maradjon szomjas. Az ételhordókat feltűnően monumentálisan ábrázolta a festő. A tálca, amin meglehetősen egyszerű ételt, valamiféle kását hordanak szét, egy kiakasztott csűrajtó. Az egyik zenész igencsak megéhezhetett, mert mohón kémlel az ételt osztók felé, talán attól fél, hogy neki nem marad.

Láthatunk egy bűbájos kisgyereket is, aki egy túlságosan nagy, pávatollas piros sapkában meghitten majszolja a kását. A fejfedő nyilván nem az övé. A későbbi parasztlakodalom ábrázolásokon is legtöbbször a vőlegény az, aki tollas, piros fejfedőt visel. Flamand szokás szerint nem ül le az esküvői asztalhoz, az ő feladata a vendégek üdvözlése és szórakoztatása az ebéd alatt.

Ebből kiindulva mindjárt meg is tudjuk keresni a vőlegényt. Ha jól megnézzük a képet, a bal felső sarkában, az asztal végén láthatunk egy piros ünneplőbe öltözött szőke fiatalembert fehér átalvetővel. Csak ő és a vele szemben álló, az ivókorsóját mohón ürítő, sötét hajú parasztfigura nem viselnek fejfedőt. Így könnyen megfejthető, hogy kihez tartozik a nagyméretű, díszes piros sapka.

Ha még alaposabban megfigyeljük a festményt, további különlegességeket, sajátosságokat fedezhetünk fel. Mintha az első ételhordónak eggyel több lába lenne a kelleténél, és az a felesleges, hegyes orrú cipő igazán nem is illik a paraszti öltözékhez. Úgy tűnik, nem tartozik sehová és senkihez. A festménnyel foglalkozó szakemberek is többféleképpen vélekednek erről. Van, aki úgy véli, hogy valamiféle támasztóláb, és egy holland közmondásra utalhat, van, aki úgy gondolja, hogy a képet a művész átfestette, és valahogy az előzőről ott maradt az a láb.

Az uraság felfordított dézsája alatt észrevehetünk egy játékkockát, erre nekem is egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmemet. Az bizonyos, hogy ebben a korban is igen kedvelt szórakozás volt a kockajáték, és lehetséges, hogy az ebéd előtt még játszottak egy kört.

Bruegel, aki vélhetően paraszti családból származott, a kereskedő barátjával szívesen öltözött paraszti gúnyába, és így látogatta a lakodalmakat és ünnepségeket. Nagyon szerette a parasztok mélyen gyökerező őstermészetét, és a földdel való összeforrottságukat. Talán ez az oka, hogy ilyen szeretettel örökítette meg a paraszti élet mindennapjait.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock