Tolsztoj évszázadok távlatából is képes utat mutatni!

Az utóbbi időben több tolsztoji idézetet olvastam itt-ott. Számomra mindig izgalmas, hogy sok-sok évtizednyi, évszázadnyi távolságból mi az, ami hat. Mi az, ami talán örökérvényű.

Pár éve volt egy meghatározó élményem. Olyan menedzsereknek tartottam érzelmi intelligencia tréninget, akikről könnyen gondolhatta volna bárki, hogy a tenyerén hordozza őket a sors. Mindent megkaptak, ami másnak csak az álmaiban létezik - ezt ők is így hitték magukról. Amikor beléptem a kis terembe, hátra dőlve, flegmán néztek rám, sütött belőlük, hogy "Essünk már túl ezen a kötelező hülyeségen, úgysem tud ez a nő semmi újat mondani!"

Álltam a tekintetüket, még az udvariatlanságuk sem zavart. Belekezdtünk a napba, és én egyre inkább éreztem a magabiztosságuk mögötti törékenységet, az elutasításukat tápláló bizonytalanságot. A termet átszőtte a mélyen rejtegetett krízisük: "Vajon mindazt, amit elértünk, mire elég, van-e értelme ennek az egésznek?" Szóval, a nagy ház, nagy autó, átlag fölötti jó élet, a luxus valójában mit jelent?

Kitörési pontot kerestem, eszközt, amivel közel kerülhetünk egymáshoz. Ezért elővettem egy papírlapot, amelyen Tolsztoj egy írása volt. Mély vallomása arról, hogy miközben úgy tűnik, mindent elért, amit az ő korában valaki elérhet - vagyont, hírnevet, családot -, mégis fájón hiányzik valami.

Forrás: Wikipedia

Valami, ami értelmet ad az életnek, amiben megtalálja azt a kiteljesedést, amit ezekben a földi javakban és érzelmekben nem lelt meg. Személyes vallomásában tökéletesen leírja az egzisztenciális krízis esszenciáját, a látszólag már mindent elért, mégis útkereső ember marcangoló kétségbeesését, a kérdést: mi adja az életem értelmét?

A papírt annak a résztvevőnek a kezébe adtam, akiről úgy éreztem, a legmélyebben ellenáll, és megkértem, hogy olvassa fel. Néhány mondat után az addigi zajos csend valódi csenddé vált. Tolsztoj több, mint egy évszázadnyi távolságból is élő volt és időszerű. Mély, őszinte érzései hidat építettek és megértést hoztak.

A férfi, miután felolvasta a szöveget, körbenézett, és csendesen azt mondta: "Tolsztoj rólam írt." És látszott, hogy ezzel a felismeréssel és azzal, hogy ezt kimondta, megajándékozta önmagát és a többieket is egy új belső út lehetőségével. A lépés, amit önmaga felé tett, sorsdöntő volt a számára. Később megtudtam, hogy jelentősen változtatott az életén.

Tolsztoj életének sorsfordító pontja volt, amikor az ötvenes éveiben egyszer csak elveszettnek érezte magát, megélte, hogy az addigi sima út, ami a sikereket jelentette, kiüresedett. Amikor legbelsőbb önmagával találkozott, meglátta, hogy minden elért eredmény ellenére boldogtalan ő és a családja is.

Életközepi válság, mondja a jelenségre a pszichológia, amivel kinek-kinek saját habitusa szerint kell szembenéznie. Tolsztoj esetében ez azt is jelentette, hogy további írói létét is megkérdőjelezte: "A művészet csak az élet tükre. Ha az életnek nincs értelme, a tükör is megszűnik érdekesnek lenni."

Forrás: AFPforum

Tolsztoj százkilencvenegy éve, épp ma, szeptember kilencedikén született. Neki köszönhetjük sok más mellett a Háború és békét, no meg Anna Kareninát. Élete, rendkívüli sorsa, útja, amit a "tékozló fiútól" megtett a szegények védelmezője szerepig, igen hosszú és tulajdonképpen rendkívül fájdalmas út volt. Miközben megtalálta önmagában a szolgálatnak, és ezzel az élete értelmének a helyét, szinte mindenkit elveszített. Miközben a világ számára megkerülhetetlenné vált, életműve, írásai mind saját korának, mind az emberi lélek felfejtésének mesterművei, ő maga az élete legfontosabb kérdéseiben nem tudott megegyezésre jutni a feleségével, családja nagy részével, és magányossá, kiszolgáltatottá vált.

Tudom, hogy ma sokszor azt hisszük, csak a pillanatnyi időt igénylő idézet olvasására van lehetőségünk. Megszoktuk a képeket, a rövid üzeneteket, elfogadjuk, hogy ennyi fér bele az időnkbe, az életünkbe. Olyan ez, mintha ebben az igencsak "elműanyagosodott" világban belső életünket is csupa lélekszilikonnal töltenénk fel. Ezért is csalódunk aztán, hiszen az így instantnak számító bölcsesség csak ideig-óráig tudja betapasztani az űrt, amit érzünk, és a megoldó hatás is csak nagyon rövid életű lehet.

Tolsztoj élete, művészete számomra nagyon sokat mond. Még az is, hogy felesége, akitől teljesen eltávolodott, Ki a bűnös? címmel írt önéletrajzi ihletésű könyvet. Miközben az egy-egy mondatnyi idézetet olvassuk tőle itt-ott, ismerjük meg talán a legfontosabbat: "Mi a jó és mi a szükséges, nem az dönti el, amit az emberek mondanak vagy cselekszenek, nem is a haladás, hanem én - a szívemmel."

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: AFPforum

    Ezt olvastad már?