Megfejtettem a 73 éves Susan Sarandon titkát!

Igazán különleges, amikor valaki ennyire inspiráló, mint a ma 73 éves Susan Sarandon. A kedvenc filmemben - bár amikor láttam, nem tudtam, hogy az lesz - figyeltem fel rá. Azóta eltelt 29 év, ami azért nem kevés, és még mindig lenyűgöz.

Akkor még nem voltunk ennyire tudatosak, mint a mostani lányok, akiknek konkrét elképzelésük van az életről, és arról is, hogy ki az, akiről példát vesznek. Nekünk akkor az óvónő, tanítónő, tanárnő, könyvtáros négyszög volt, meg hogy feleség és anyuka akarunk lenni biztosan. Titokban talán tévébemondó, színésznő. Gimnazista koromban nem ismertem senkit, akinek a család nem szerepelt a tervei között.

Ezért is volt különleges az az 1990-es téli nap. Egész délután szánkóztunk és hóembert építettünk a barátnőimmel, majd amikor besötétedett, az egyik szólt, hogy még ne induljunk haza, inkább menjünk valami meleg helyre. Így jutott eszünkbe, hogy üljünk be a moziba. Jónak tűnt a film címe, de fogalmunk sem volt, hogy mi lesz. Nem voltak sokan, jó helyre ültünk, közel a fűtéshez. Emlékszem, hogy a vizes zoknimat és kesztyűmet levettem, és a székeken szárítgattuk.

Megnéztem a filmet, és amikor hazamentem, anyukámnak meséltem róla. Ő tudta, ki Jack Nicholson, Cher és Michelle Pfeiffer, de a harmadik női főszereplő kimaradt neki is. Ő volt Susan Sarandon. Most már tudom. Akkoriban (1990!) még nem volt net, szóval, másnap elszaladtam a könyvtárba, és utánanéztem, ki ez a nő.

Ha már ott voltam, akkor azt is megkerestem, hogy ki írta a könyvet, amiből a film készült. Ki is kölcsönöztem az Eastwicki boszorkányokat, meg még egy másik Updike-ot is. És egy harmadikat... Szóval, miután megnéztem a filmet, lett egy abszolút kedvencem, rátaláltam Updike-ra és Susan Sarandonra. Micsoda fordulat! Egy este, három újdonság!

Forrás: AFPforum/ Collection Christophel/© WARNER/Warner

Fáradhatatlan harcos, aki jobbá akarja tenni a világot!

Már tudom, hogy az eredeti neve Susan Abigail Tomalin. Van Oscar-díja, BAFTÁ-ja, az Emmy és a Golden Globe még nem jött össze neki. A lánya Eva Amurri, akivel a világ legaranyosabb anya-lánya jelenetét játszották el a Jóbarátokban.

Forrás: AFPforum/Jeff Haynes

Munkája mellett arról is híres, hogy küzd a társadalmi igazságtalanságok ellen. 1999-ben az UNICEF jószolgálati nagykövetének választották, személyével és tevékenységével támogatta a szervezet globális érdekképviseletét.

2006-ban egyike volt annak a nyolc nőnek, akiket felkértek az olimpiai zászló hordozására a téli olimpiai játékok nyitóünnepségén. Ugyanebben az évben megkapta az Éhség Elleni Akció Humanitárius Díjat (Action Against Hunger Humanitarian Award).

Háborúellenes pacifista, aki már 2003-ban az amerikaiak iraki háborúja ellen tüntetett. Elmondta, hogy sok amerikait képvisel, akik sem amerikai, sem iraki gyermekek életét nem akarják kockáztatni. A fegyveres erőszak ellen, a halálbüntetés ellen, a túlzó büntetések ellen is felemeli a szavát. 2018-ban le is tartóztatták, amikor az Egyesült Államok menekültjeinek elkülönítése ellen tüntetett.

Forrás: AFPforum/ Picture-Alliance/Verwendung weltweit picture alliance/Dave Bedrosian/Geisler-Fotopress

Bátran vállalja a világ jobbá tételével kapcsolatos nézeteit, sőt, küzd is értük. És ma hetvenhárom éves. Biztosan sok riporter megkérdezte már tőle, mi a titka, hogy ilyen jól néz ki. Erre általában azt szokták mondani a színésznők, hogy a mozgás, az egészséges táplálkozás és az, hogy szeretik őket. Ám Susan esetében szerintem a következő a titok: segít másokon, és segít a világot jobbá tenni.

Legyél te is olyan, mint Susan Sarandon!

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?