Mamahotel 2. rész – Tényleg csak azok a fránya kifogások?

Múlt alkalommal megismerkedtünk egy manapság egyre elterjedtebbé váló problémával: a mamahotel szindrómával. Így nevezzük azt, amikor fiatal felnőttek még mindig a szüleiken élősködnek. Hiába érvel legtöbbjük azzal, hogy "ez egy ideiglenes megoldás, és nem kell belőle nagy ügyet csinálni," ez igenis nagy ügy. Olyan nagy, hogy már társadalomtudósok foglalkoznak vele.
Persze ne legyünk igazságtalanok. Az, hogy valaki nem hagyja el a szülői házat, nem csak elhatározás kérdése. A munkába állás, elköltözés, házasságkötés és gyerekvállalás kitolódásának számos gazdasági, szociológiai és pszichológiai oka van, amelyek különösen érintik az 1980-as évek szülötteit.

A fogalomtisztázás után következzen a jelenség kialakulásának hátterében meghúzódó okok feltérképezése.

A piszkos anyagiak – gazdasági okok

Ne legyünk gonoszak. Nagyon sokan nem azért választják a Mamahotel kényelmét, mert anyámasszony katonái volnának. Azért bőven van nehézség, amivel fiatal felnőtt legyen a talpán, aki meg tud küzdeni.

Gazdasági helyzet

Az egyik legszembetűnőbb ilyen nehézség a gazdasági válság. Ez az egész világot érintő krízis, szerteágazó következményekkel járt. Az azóta is valamennyire fennálló, nehéz gazdasági körülmények között, a munkában való elhelyezkedés a korábbinál is nehezebbé vált. Emellett nagyon sokan hiteleik miatt kerültek pénzügyi nehézségbe. Ilyen helyzetben az önállósodás támogatással se egyszerű. De a legtöbbeknek mindezt támogatás nélkül kellene véghezvinniük, hiszen szüleiket is megviselte a válság, így nem tudták megadni azt a segítséget, amit esetleg ők annak idején megkaptak. (tegyük hozzá, hogy nagyszüleinknek háborúk és diktatúrák közepette is sikerült az önállósodás - a szerk.)

Felsőoktatás

Meg aztán az is ott van, hogy a diploma megszerzése sok munkahely esetében alapkövetelmény. Így azonban a tanulással töltött évek száma megnövekszik, és kitolódik az az idő, hogy az illető első állandó munkahelyét megszerezze. A bolognai rendszer bevezetése szintén ezt erősíti, mivel a hallgatók össze-vissza csúszkálhatnak a különböző féléves tantárgyakkal.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/C. O'kane

A tanulásra fordított idő és pénz miatt sok fiatal felnőtt nem tudja megengedni magának, hogy elköltözzön otthonról, és szülei anyagi támogatására szorul. Sokan a nehéz elhelyezkedés miatt újabb és újabb képzéseket kezdenek el, melyek elvégzésétől azt remélik, hogy könnyebben tudnak majd munkát találni. Azonban így bekerülhetnek egy olyan spirálba, amiből később nem tudnak kikeveredni - hiszen a szülőktől való függésük egyre inkább megszokottá válik. Így egy idő után azért is hitetik el magukkal, hogy szükségük van az önállósodáshoz egy negyedik vagy ötödik végzettségre, hogy addig se kelljen önállósodniuk. Ennek egyik tünete lehet a diplomahalmozás. Azáltal, hogy újabb és újabb iskolákat kezdenek el, minél kijjebb tolják a munkába állást és az önálló élet elkezdését.

 

Ingatlanpiac

Persze manapság azoknak is nehéz önálló életet kezdeni, akik szakmával, biztos munkahellyel és havi fizetéssel rendelkeznek. A mostani körülmények szinte lehetetlenné teszik egy saját lakás megvásárlását, az albérletek árai pedig sokak számára nem megfizethetőek - hosszútávon pedig amúgy se tudnának fenntartani egy háztartást.

Az se dob a helyzeten hogy sokan látták, hogy szüleiknek milyen következményekkel kellett szembenézniük amiatt, hogy hitelt vettek fel - emiatt ódzkodnak az ilyen megoldásoktól.

Így hát a lehetőségek sok fiatal számára igen korlátozottak.

Adott egy környezet – szociológiai okok

Teljesítménykényszer

Manapság sok helyről azt sulykolják az emberekbe, hogy a gyors meggazdagodás a boldogság forrása, és ezt csak az arra kompetensek és munkájukban kiemelkedők tudják elérni.
Ez a típusú sikerhajszolás sokakra bénító hatással lehet, hiszen a szemlélet nem mindenkihez áll közel - mégis egyfajta társadalmi elvárásként nehezedik rájuk. E frusztráló érzés elől inkább az otthon megnyugtató környezetébe húzódnak vissza, minél kevesebb felelősséget vállalva, és minél távolabb tartva magukat a felnőtt, való világától - persze ezt soha nem vallanák be még önmaguknak sem, helyette kifogásokat gyártanak tucat számra.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Choreograph/Yuganov Konstantin

Családi szerepválság

Noh meg aztán a nyolcvanasok olyan időszakban nőttek fel, amikor a válás már legitimitását nyerte és különböző, a hagyományostól merőben eltérő családmodellek alakultak ki.

Ez azért fontos, mert a család a szocializáció elsődleges terepe, vagyis az emberi közösségekbe való beilleszkedés elsajátítása itt kezdődik. Ez sokszor nem tudatos folyamat. Egyik módja például a mintakövetés. Márpedig pont a családi minták átalakulásával a tradicionális szerepek estek ki a repertoárból - és nem igazán tölttötte be ezt az űrt egy új, letisztult szereposztás. Ez már önmagában befolyással van az egyén kialakuló személyiségére és jövőbeli párkapcsolataira is.

Válasz az egyénben – pszichológiai okok

Lelkiterror

Persze nem csak külső okai vannak annak, ha valaki nem képes vagy nem hajlandó az önállósodásra. Sokat számít a nevelés. Vannak túlzottan ragaszkodó szülők, akik nem vagy csak nehezen képesek elengedni gyermeküket. Ezáltal az arra hajlamosaknál kialakul egyfajta függőség a szülőktől, amin később nem akar, vagy már nem is tud változtatni segítség nélkül.

Ez a fajta függés kialakítása nem feltétlenül tudatos a szülők részéről.Sőt, nincs is köze ahhoz, hogy milyen közel állnak egymáshoz a gyerekkel: akár az olyan szülő-gyerek párosoknál is létrejöhet, akik nem ápolnak jó kapcsolatot egymással - a gyerek felnőve mégsem lesz képes önálló életet kezdeni, például azért mert nincs meg a megfelelő önbizalom és kompetencia érzete hozzá.

További tényező lehet az egyedülálló szülők megnövekedett száma. Sok anya vagy apa egyedül marad a gyerekével vagy gyerekeivel, és ha ebben a nehéz helyzetben nem sikerül új társat találnia, fennáll a veszélye annak, hogy a gyerekekre „telepszik" rá, és tudatalatt igyekszik csökkenteni annak lehetőségét, hogy kirepülésük eredményeképpen egyedül maradjon.

Felelőtlenség

Sokan egyszerűen lustaságból és elkényesztetettségből képtelenek leválni a szüleikről, mert ez azt jelentené, hogy felelősséget kell vállalniuk tetteikért és erre nem érzik felkészültnek magukat. Tudatalatt frusztrálja őket, ha fontos döntéseket kell hozniuk, és az azokért érzett felelősség túlzott súlyt képez vállaikon.

Így hát inkább kerülnek mindenféle ilyen szituációt - ezt pedig hogy is tudnák könnyebben elérni, minthogy félig gyerekek maradnak a szülői házban? Rettegnek a bizonytalanságtól, mint a tűztől, ezért próbálnak biztosra menni, mind a pár- mind a munkahelyválasztásban. De vajon életszerű-e egy ilyen szintű bizonyosságot várni bármitől is?

 Mindenesetre a válogatásra és halogatásra elpazarolt idő miatt sok mindenbe később kezdenek bele, mint az előző generációk tagjai.

Érdekes adat, hogy pszichológusok a 29. életévet tartják meghatározónak, egyfajta határnak. Akik ezen életkor betöltéséig nem teszik meg a lépéseket a szülőktől különálló élet kialakítása felé, azok nagy valószínűséggel soha nem is fogják ezt megtenni, vagy ha mégis megpróbálkoznak vele, gyakran találják magukat újra a családi házban.

 

Tanácsok, hogy hogyan segítsük gyermekünket az elszakadásban:

1. Támogassuk, de ne adjunk meg neki mindent, amire szüksége van.

2. Legyünk ott számára a kudarcoknál, de ne oldjuk meg őket helyette.

3. Már tinédzser korában kezdjük átadni a felnőtté váláshoz szükséges tudást és gyakorlati tippeket, ne várjuk el tőle, hogy 18. születésnapja beköszöntével minden ismeret egyszerre váljon a sajátjává.

4. Egy önbizalommal teli ember sokkal könnyebben néz szembe az élet nehézségeivel, vállal felelősséget, így rendkívül fontos ennek kiépítése már kisgyermekkorban, és folyamatosan táplálása a későbbiekben is.

5. A gyermek első sorban a szülői mintákat követi, így a jó példamutatása mindig az első és leghatékonyabb segítség. Olyan szülőknek, akik sikeresebben megoldják problémáikat, és nem kerülik a felelősséget, nagyobb valószínűséggel lesznek önálló gyerekeik.

6. Ne ébresszünk bűntudatot a gyerekben amiatt, hogy esetleg szerintünk már nem itt kéne tartania az életben, mint ahol tart. Ezzel csak ezt erősítjük benne, hogy nem csinálja jól a dolgait, nem képes jó döntést hozni és csak hátráltatjuk azt a folyamatot, amin szeretnénk ha elindulna és célba érne.

7. Ne gondoljuk azt gyermekünkről, hogy reménytelen eset, és még véletlenül se éreztessük ezt vele. Ha látja, hogy mi magunk bízunk benne, sokat segít abban, hogy ő is bízzon saját képességeiben.

 

 Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?