Abortuszellenes vagyok! Vagy mégsem?

Rengetegszer szegezték nekem a kérdést pro-choice párti vitapartnereim: "Most akkor te abortuszellenes vagy?" Legalább annyiszor, ahányszor a pro-life pártiak azzal gyanusítgattak, hogy támogatom az abortuszt. Kezd ez az egész átmenni „aki nincs velünk, az ellenünk van" szekértábor-harcba. Van a két szélsőség, és egymásnál csak azt utálják jobban, aki esetleg középen állna, vagy mondjuk konstruktív javaslatokkal állna elő.

Mielőtt jogászhoz illően belevágnék a dolgok szétcincálásába, előre bocsátom, hogy ez a cikk nem arról az esetről fog szólni, amikor a magzat életképtelen, esetleg súlyos rendellenességet állapítanak meg nála vagy az anya életét veszélyezteti a terhesség kihordása. A lengyelországi törvényjavaslat, ami az utóbbi esetben is tiltaná a terhesség megszakítását, nálam is kiverte a biztosítékot. Mivel ez gyakorlatilag halálos ítéletet jelentett volna olyan várandós kismamák ezreinek, akik bizonyossággal meghaltak volna a szülés előtt - a magzattal együtt.

Most kizárólag azt az esetet szeretném vizsgálni, amikor a terhesség 12. hetéig az egészséges anyuka dönthet úgy, hogy elveteti egészséges magzatát. Ez a „hopp becsúszott" tipikus esete. Ilyenkor „az állapotos nő súlyos válsághelyzetét" szokták beikszelni a kérelem benyújtásánál.

Ember-e a magzat?

Az egész abortusz mizériánál a fő kérdés: van-e élethez való joga egy magzatnak? A 12. hét után gyakorlatilag van. Vagyis ott már erősebb a magzat „életének" védelme, mint az anya önrendelkezési joga.

De miért pont a 12. hét?

Akkortól „egyértelmű" hogy az egy önálló élet? Egy 7 hónapos magzatnál ezt senki nem kérdőjelezi meg. De hol a határ a sejtkupac és az emberkezdemény között?

Nem vagyok orvos, de amennyire tudom, nincs tudományos definíciója annak, hogy mikortól lehet „embernek" tekinteni egy magzatot. Innentől kezdve az én szubjektív okoskodásom következik.

Szerintem egy pár sejtből álló sejtkupac még nem ember. Viszont egy 12 hetes magzat, az már eléggé annak tűnik. Vannak szervei, végtagjai, mozog - és menekül a hurok elől, amivel az orvos „el akarja kapni" az abortusz elvégzéséhez (itt tudnék gyomorforgató részletekkel szolgálni, hogy mi történik az "elkapás" után, de nem a riogatás a célom).

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Wlablack

Mikor lesz a sejtkupacból ember?

Fogalmam sincs. Az orvosoknak és a tudósoknak se. És ami a legszomorúbb, hogy nem is nagyon kutatják. Pedig valószínűleg ez lenne a helyes szabályozás kulcsa. Miért nem kutatják (intenzívebben) ezt? Mert ha bármelyik kormány, vagy az EU ilyen kutatásra adna pénzt, egyből elkezdene tiltakozni a szélsőséges pro-life szekértábor azzal a felkiálltással, hogy „abortusz kutatást támogat az állam!".

Szóval ezt az egész abortusz témát inkább nem piszkálják a politikusok. Az a 12 hét most jól oda lett mondva, mint határ, ezt nagyjából már megszokta a jónép. „Ne bolygassuk."

Miért 12 hét?

Persze nem azért lett a 12. hét a határ, mert az egy olyan szép meseszám. A fő érv az szokott lenni, hogy „addigra biztosan észreveszik a terhességet". Ez valóban egy egész elgondolkodtató indok lenne, ha nem a minden drogériában kapható 300 Ft-os terhességi tesztek világában élnénk.

Az egész 1 perces procedúra, és ha minden nő a ciklusa második felében elvégezne egy tesztet, egyből kiderülne még a legelején, hogy "baj" van.

Ilyenkor még bőven „sejtkupac" kategóriába esne a dolog és nem „magzati élet" kategóriába. Valószínűleg az államkassza sem roppanna bele, ha központilag havi 1 terhességi tesztet ingyen kiutalnának minden rászoruló nőnek 11 és 50 éves koruk között.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Wutwhanfoto

Az én testem, jogom van eldönteni mit kezdek vele!

Hát ez így nem igaz. Például, ha van egy sziámi ikertestvérem, akivel létfontosságú szerveken osztozunk, nem kérhetem, hogy vágják le rólam, mert az én testemen parazitáskodik. Sőt, nem vetethetem ki a bal vesémet csak úgy, mert engem zavar. No, meg a lábamat se vágathatom le hobbiból! Amerikában ebből komoly perek is voltak!

Szóval egy csomó esetben elfogadjuk társadalmilag a saját testünk feletti önrendelkezés korlátozását. Ehhez képest nem érzem egyértelműnek, hogy egy egészséges, viszonylag kifejlett magzat miért kap kevesebb védelmet, mint egy egészséges bal láb?

Nem tudom/nem akarom felnevelni.

Semmi gond. Nem kell. Tök érthető. "Szerencsére" egy csomó meddő pár kígyózó sorokban áll a gyámhivatal előtt, akik boldogan felnevelik a más gyerekét. Ilyenkor szokott az előjönni, hogy de ha beindul az anyai ösztön, milyen rettenetes lesz a tudat, hogy örökbeadta a gyerekét? De igazából az is elég rettenetes tudat, hogy elvetettem a saját magzatom. Hangsúlyozom: nem a sejtkupac kategóriáról beszélek ebben az esetben.

Ez igazából tudatosság kérdése, meg nevelés, meg kultúra. Amin pedig azért bőven lehet változtatni.

Számomra furcsa, hogy női magazinok tucatszámra hoznak le arról cikkeket, hogy ne ítéljük el azokat az anyákat, akik a magzatelhajtás mellett döntöttek. Míg olyan cikket hármat, ha olvastam az elmúlt 5 évben, ami azokat az anyákat védelmezi, akik lemondtak a gyermekükről! (Ebből kettőt jogi szaklapban...)

Pedig én emelném kalapomat előttük!

Ők az igazán erős, tudatos és felelős nők. És igazán jó emberek. Felelőségteljes döntést hoztak! (Az persze más tészta, amikor beadja intézetbe, de nem mond le róla, aztán felé se néz.)

Az pedig, hogy a gyereknek trauma lenne, ha megtudná, hogy őt az anyja nem akarta, ezért inkább örökbe adta... Hát nem tudom. Ha én most, 27 évesen megtudnám, hogy nálam ez volt a helyzet, én örülnék, hogy kaptam esélyt az életre, a boldogságra, a szerelemre és nagy nutella zabálásokra. Utólagosan biztos nem vetném a szülőanyám szemére, hogy miért nem inkább az abortusz mellett döntött. Tegye fel a kezét, aki azt választaná, hogy inkább meg se született volna!

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Megaflopp

Rossz ember-e az, akinek volt abortusza?

Nem. A legkevésbé sem. Az élet rettenetesen összetett, borzalmas anyagi, emberi és pszichés helyzetbe kerülhetnek nők. Sőt, én még a sztereotípiát képviselő „kiszáll a BMW-ből kiskosztümben, aztán szociális válsághelyzetre hivatkozva abortuszt kér" nőket is megvédeném. Nem csak anyagilag lehet valaki válsághelyzetben!

Ők a rendelkezésükre álló összes információ, lehetőség és segítség mérlegelésével hoztak egy nagyon nehéz döntést - legjobb tudásuk szerint. Ne okoskodjunk bele a partvonalról, hogy szerintünk milyen hülyeséget csináltak!

Én most azok felett török pálcát, akik nem adtak meg minden segítséget, támogatást és információt ezeknek a nőknek! Az állam, a politikusok, az egészségügy, az alkalmatlan iskolai védőnők, vagy úgy általában a szűklátókörű, indulatos, párbeszédre nem nyitott "társadalom" felett.

Úgy gondolom, rengetegen igencsak hiányos információk alapján hozzák meg ezt a nagyon súlyos döntést. És sajnos a legtöbb abortuszon átesett ismerősömmel való beszélgetés során, utólag is tudtam olyan információval szolgálni, ami befolyásolhatta volna a döntését - ahogy sok elvakult abortuszellenes ismerősőmet is elbizonytalanítottam már, pusztán tények felsorolásával.

Információt adni pedig nem egy fél oldalas brossúrával kell!

El kell kezdeni beszélni az abortuszról

- már az iskolában (és nem szűklátókörű, nemtörődöm védőnőknek). Nem kioktatni kéne ezeket a nőket, hanem beszélgetni velük a terhességmegszakításról – kislánykoruktól kezdve.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Charnsitr

Betiltanám-e az abortuszt úgy, ahogy van?

Isten ments! Olyan lenne, mint a szesztilalom. Szépen az alvilág és sarlatánok kezébe kerülne az egész. Tömegével halnának meg a nők a szakszerűtlen, „fekete" abortuszok következtében. Szerintem az egész eljárás megváltoztatását a fejekben kell elkezdeni – ahogy már kifejtettem. 

Mit tennék, ha én írhatnám a törvényeket?

  1. Először is hatalmas pénzeket lapátolnék a magzati élet kezdetének kutatásába. Mikor kezdődik? Vagy legalább, körülbelül mikor kezdődik?
  2. Utána kiutalnék havi egy terhességi tesztet minden rászoruló  nőnek 11 éves kortól 50 éves korig. És igyekeznék használatát olyan rutinná tenni, mint a fogmosást, vagy a tamponhasználatot.
  3. Hatalmas pénzeket ölnék abba, hogy az iskolákba olyan felvilágosító személyzet legyen, akitől nem kapnak röhögőgörcsöt a kamaszok. 
  4. Csomó pályázatot hirdetnék sajtóorgánumoknak, hogy a témával szakszerűen és közérthetően foglalkozzanak. Legyenek tele a címlapok olyanokkal, hogy: „A terhességi teszt az új trend"„Siker-történet: Eszter nyílt örökbeadás mellett döntött"„5 dolog, amit tudnod kell, mielőtt az abortusz mellett döntesz!".
  5. És miután már nem csak titokban pisszegve, vagy dühtől remegő ököllel lehet beszélgetni a témáról, minden tudományos eredménnyel a kezemben fontolnám meg, hogy valamennyivel lejjebb kéne vinni ezt a 12. hetes határt.

+1. És nekem senki ne jöjjön azzal, hogy nincs erre pénz. Annyi marhaságra nagyon is találnak forrást - ha akarnak!

A fő gond az, hogy nincs meg ez a politikai akarat arra, hogy elmozduljanak a dolgok ebbe az irányba. Már csak azért sem, mert egyből radikális pro-choice és radikális pro-life tüntetők lepnék el az utcákat.

Mert nekik nem a kompromisszumos megoldás megtalálása a céljuk, hanem saját elért eredményeik kőbe vésése.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?