alkohol alkoholfogyasztás tudás ivás ész intelligencia
Egyre több helyen olvassuk, hogy brit tudósok szerint az okos, művelt emberek több alkoholt fogyasztanak. Hát ez bizony szembemegy minden lecsúszott alkoholistáról alkotott sztereotípiával. Létezik, hogy sokkal nagyobb a "baj" a társadalmi ranglétra magasabb fokain - már ami az elfogyasztott alkoholmennyiséget illeti - csak ők jobban "leplezik"? Oli utánajárt a kérdésnek.

Természetesen mielőtt intelligenciánk ékes bizonyítékaként tekintenénk kezdődő alkoholizmusunkra, tartsuk szem előtt, hogy az alkoholfogyasztás és az intelligencia közötti kapcsolatot vizsgáló kutatásokban, lehetnek ellentmondások.

Forrás: Getty Images/helenecanada

Hiszen a kéredzettek általában saját maguk állapítják meg és számolnak be róla, hogy mikor, mit és mennyit isznak. És a 'sok' vagy a 'ritkán' definiálása elég szubjektív. (Illetve ne felejtsük el, hogy az alkoholfogyasztás, a magas végzettésggel járó, magasabb elvárások és felelősségteljesebb munkakör okozta stresszel is összefüggésben lehet - szerk.)

Mindezeket figyelembe véve, fogyasszátok mértékkel az alábbi kutatási eredményeket!

Egészségetekre! ;)

1. Az okos nők többet isznak, de még mindig kevesebbet, mint a férfiak.

A kutatás szerint, az egyetemi végzetséggel rendelkező nők 86 %-kal több szeszes italt fogyasztanak, mint alacsonyabb végzettségű társaik.

Viszont! Hiába minden, az okos nők áltlal elfogyasztott italmennyiség a kanyarban sincs a férfiak által ledöntött italok számához képest! Akár a buta, akár az okos férfiakat nézzük: simán "leisszák" az okos nőket az alkoholizmus dobogójáról.

Egész konkrétan 11 % az előnyük. Ne felejtsük azonban, hogy a testi adottságokból fakadóan, a férfiak jobban is birják a szeszt!

Forrás: Getty Images/iStockphoto/michaelpuche

2. A tanult emberek, korral egyre többet isznak.

Ha egyetemet végeztél és öreg is vagy, akkor van rá esély, hogy sokat is iszol. Nem elég baj, hogy a magas végzettség önmagában összefüggésbe hozható a fokozott alkoholfogyasztással, de ez az idő előrehaladtával még romlik is!

Az alábbi csoporthoz tartozó megkérdezettek kétharmada arról számolt be, hogy az évek múlásával egyre gyakrabban és többet iszik.

3. Az intelligensebb gyerekek, felnőtt korukra több alkoholt fogyasztanak.

Kiderült, hogy azok a gyerekek, akinek 10-12 éves korukban magasabb az IQ szintje az átlagosnál , azok felnőtt korukra jelentősen gyakrabban és több alkoholt fogyasztanak.

Az is közre játszhat, hogy ezeknek a gyerekeknek fejletebbek a szociális készségeik. Meg aztán valószínűleg magasabb társadalmi pozícióba fogják felküzdeni magukat, mint kevésbé okos társaik. És hát ezekben a körökben a kulturál(tnak álcázott) ivás a trendi...

Forrás: Getty Images/BraunS

4. Az alacsony IQ-val rendelkező férfiak, hajlamosabbak az önmegtartóztatásra.

Bármennyire szomorúan is hangzik, ez sajnos nem jelenti azt, hogy az IQ fejlesztéshez inni kell! Inkább arról lehet szó, hogy ők fiatal korukban túlzásba vitték az alkoholfogyasztást, és sajnos függővé váltak. Ebből pedig az egyetlen kiút, a teljes absztinencia.

5. A mérsékelt alkoholfogyasztók, rendelkeznek a legmagasabb IQ-val.

A legmagasabb intelligenciát azoknál mutatták ki, akik napi rendszerességgel fogyasztanak ugyan alkoholt, ám az átlagosan elfogyasztott mennyiség nem több, mint nőknél egy, férfiaknál pedig két ital.

Szerintem a mérsékelt alkoholfogyasztás, egyfajta önuralomnak és a társadalmi normák elfogadásának a jele. Ha valaki egy pohár bor után meg tud állni, az arról árulkodik, hogy célja nem a lerészegedés, hanem az élvezet átélése! Ez azért bölcsességről árulkodik, nem?

Forrás: Getty Images/Zoran Mircetic

Összefoglalva azért elmondhatjuk, hogy kirajzolódni látszik egy kapcsolat az "okos vagyok" és az "iszom néha egy kicsit" között. Ebből akár arra is következtethetnénk, hogy a magasabb intelligencia, nem feltelenül jár okosabb döntésekkel...

Ezért ha lehet, csak mértékkel fogyasszatok alkoholt! Hemingwayt idézve:

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.