A pszichológia és az irodalom harca Ödipuszért

Az Oidipusz király Szophoklész - ókori drámaíró legismertebb és a mai napig legtöbbet emlegetett műve. Freud kezébe kerülve pedig a dráma a híres (vagy hírhedt) "Ödipusz komplexus" szemléltető eszközévé vált.

A bécsi pszichiáter ezt a mondavilágot hívta segítségül, hogy a nemi identitás fejlődésével kapcsolatos első elméletét szimbolizálja.

Freud tévedése

Nagyon tisztelem Freudot, és munkásságának sokat köszönhet a pszichológia tudománya, de néhány elméletétől legszívesebben falhoz dobnám az agyamat. Nem vitatom, biztosan vannak olyan gyerekek, akik az ellenkező nemű szülővel szorosabb kapcsolatra vágynak, és eközben fenyegetésként élik meg a másik szülő jelenlétét, ezért ambivalens érzéseket táplálnak iránta. De szerintem Freud félreolvasta és szándékosan eltorzítva értelmezte Oidipusz király történetét.

A történet nem az "Ödipusz komplexust" illusztrálja. Persze ettől még a történetnek bőven van tanulsága: egy teljesen új világ nyílik meg előttünk, ha elvonatkoztatunk Freud teóriájától, és a történet egyéb pszichológiai vonatkozásaira koncentrálunk.

Forrás: Origo
Mi is történt Oidipusszal?

Mielőtt Oidipusz megszületett volna, az apjának, Laiosznak megjósolták, ha fia születik, meg fogja ölni őt. Ezért három nappal a születése utána a szülők, Laiosz és Iokaszté a csecsemőt egy pásztor gondjaira bízták, hogy vigye ki a vadonba, és hagyja elpusztulni.

Ám egy másik pásztor megtalálja a csecsemőt, s elviszi a gyermektelen korinthoszi királynak, Polübosznak és feleségének, Meropénak. Ők saját gyermekükként nevelték, és Oidipusz nem tudta, hogy adoptálták.

Amikor fiatalemberré cseperedett, elment Delphoiba, ahol azt jósolták neki, hogy anyjával esik szerelembe, és apjának lesz gyilkosa. Oidipusz pedig világgá ment, hogy ezt a rémséget elkerülje. Tehát próbálta megvédeni szüleit önmagától

Útja során egy lovas szekéren ülő idősebb ember kocsisa félrelökte őt, mire dulakodni kezdtek. Maga az öregúr is beavatkozott a küzdelembe. A dulakodásnak pedig az lett a vége, hogy Oidipusz megölte az öreget - aki nem volt más, mint Laiosz király, az igazi apja. Így a jóslat egyik fele be is teljesült.

Később egy csatában Oidipusz megmentette Théba városát, és jutalmul elnyerte Iokaszté kezét, aki a biológiai anyja volt. Ezzel pedig a második része is teljesült.

 Freud két nagyon fontos körülményt szándékosan kihagyott elméletéből:

  1. A történet szülői agresszióval és a gyermekükről való lemondással kezdődik, nem pedig gyermeki apagyilkossággal és az anyával való inceszt (vérfertőző) kapcsolattal. Tehát nem az történt, hogy boldogan éldegéltek hármasban, és Oidipusz egyszer csak a pszichoszexuális fejlődés egy bizonyos szakaszában vonzalmat kezdett érezni anyja iránt, és emiatt meg akart szabadulni apjától.
  2. A fiú látszólag erősen küzdött gyilkos ösztönei és szenvedélyes gondolatai ellen, hiszen mindent megtett, hogy megóvja szüleit, s elmeneküljön végzete elől.
Forrás: Origo

De akkor mi itt a lényeg?Nem az Ödipusz komplexus a leglényegesebb dolog, amit Oidipusz király története adott nekünk, hanem rávilágít arra a látszólag univerzális emberi viselkedésmechanizmusra, hogy akaratlanul is azt a végzetet teljesítjük be, amit megvetünk, és amitől rettegünk.

Azért tudunk tökéletesen azonosulni Oidipusszal, mert mi is túl sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amilyenben nem akarunk lenni. A nő, akit gyerekkorában bántalmaztak, folyamatosan olyan partnereket választ, akik rosszul bánnak vele. A fiú, akit mellőzött a családja, valahogy mindig úgy alakítja az életét, hogy sehol sem becsülik meg.Oidipusz azt tanítja nekünk, hogy milyen könnyen el lehet követni azt a hibát, ami elől menekülni szeretnénk.

Forrás: Getty Images/Uwe Zänker

Ha nem dőlünk be Freud értelmezésének, és közelebbről megvizsgáljuk a történetet, akkor észrevesszük, hogy Oidipuszt milyen családi hatások érték: a szülei elhagyták és hagyták volna meghalni. Az igazi "Ödipusz komplexus" tehát nem egy belső, veleszületett ösztön, hanem egy trauma következménye, amit szülei okoztak neki.

Ha tudatosak vagyunk, későbbi életünk során megértjük, feldolgozzuk a minket ért sérelmeket és traumákat. Így ahelyett, hogy ezeket folyamatosan megismételnénk magunk is, képesek leszünk énképünkbe integrálni azt, ami a múltban történt velünk.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?