Itt nincs bűz és mocsok! - Tapasztalatok egy bécsi átmeneti szállóról

Bécs VinziBett önkénteskedés hajléktalanszálló adományozás segítségnyújtás
Szeretek önkénteskedni. Szeretem azt a felszabadult környezetet, ahol nem ítélnek meg az alapján, honnan jöttél, hány nyelvet beszélsz, milyen végzettséged van vagy mennyire vagy attraktív. Csak örülnek, hogy vagy. Hogy ott vagy. Annak, amit épp abban a pillanatban csinálsz. Semmi más nem számít.

Március óta élek Bécsben családi és szakmai okokból. Még keresem a helyem. Időnként eljárok egy itteni hajléktalanszállóra főzni, az InterNations közösség bécsi önkéntes klubjának tagjaként.

A bécsi lakáshelyzet borzalom. Minden nagyon drága, de még ha a bérleti díjra telik is, a szerződéskötéskor le kell tenned egy halom pénzt erre-arra.

Ausztriában sincs kolbászból a kerítés, az átlagembernek nincs több tízezer eurója a bécsi élete megkezdésére. És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik olyan országokból érkeztek, ahol az átlagkereset messze elmarad az ittenitől.

Aki már itt él, annak is adódhat olyan helyzet az életében, hogy hirtelen nincs hol laknia. Aki teheti, rokonoknál, ismerősöknél lakik, amíg megoldást talál. De van, akinek nincs erre lehetősége.

Forrás: Getty Images/Graham Oliver
A bécsi VinziBett átmeneti szállás a Society of Saint Vincent de Paul, egy 1833-ban alapított katolikus, önkéntes világszervezet egyik osztrák alszervezetéhez tartozik. A szervezet adományokból tartja fenn magát, önkéntesei rászorulóknak nyújtanak segítséget.

Egy ilyen átmeneti szállás egyáltalán nem az a nyomortelep, amilyennek elsőre gondolnánk.
A VinziBett tizenkét hálószobájában negyvenhat ággyal várja azokat, akiknek szükséghelyzetben nincs hol lakniuk.

Minden lakó kap egy zárható szekrényt, reggelit, meleg vacsorát, valamint hozzáférést a mosodához, tisztálkodó szerekhez, orvosi ellátáshoz, tv-hez, számítógépekhez (internettel) és kulturális programokhoz. A szálló a lakók szobatiszta kutyáit is szívesen látja.

A vacsorát mindig más szervezet önkéntesei készítik el, olyan alapanyagokból, amit környékbeli szupermarketek, pékségek adományoznak. Ezek főként lejárathoz közeli, már el nem adható termékek, előző napi pékáruk.

A szálló igazgatója minden alkalommal kikészíti az alapanyagokat, instruálja az önkénteseket. De azokon a napokon, amikor senki nem megy, ő maga, tök egyedül főz a lakókra.

Forrás: Getty Images/Steve Debenport

A konyha két hűtője és annak polcai tele vannak, az étkezőben van egy külön hűtőszekrény, csak joghurtnak és pudingnak.

Elgondolkodtató, hogy ahol nem adományozzák el a maradékot, ott ez mind a kukában végzi.

Ez nem csoda, hanem hozzáállás!

Itt megtapasztaltam, hogy a "nem éri meg segíteni" mantra nem általános érvényű. Nem minden segítség megy kárba, nem minden elesett ember notórius önsorsrontó.

Sokaknak csak egy kis idő, egy kis segítség kell, hogy összeszedhessék magukat, és erre igenis megéri áldozni.

Az ilyen szállások segítenek, hogy azok az emberek, akik hirtelen reménytelen helyzetbe kerültek, talpra álljanak. Hogy továbbra is teljes értékű életet élhessenek a társadalom hasznos tagjaként. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy talán megéri.

Itt nem olyan emberekkel találkoztam, akik a "bűzben és mocsokban" tespedve várták, hogy mások segítsék meg őket.

  • A legtöbb lakónak van munkája vagy nyugdíja, de belekényszerültek ebbe az élethelyzetbe.
  • Többször láttam öltönyben vacsorázókat. Sokkolt, hogy olyan munkájuk van, ahol így kell megjelenniük, de nem keresnek eleget, hogy a lakhatásukat fedezni tudják.
  • Többen munka után érkeznek, fáradtan.
Forrás: Getty Images/Steve Debenport/Asiseeit

De mégis bejönnek hozzánk a konyhára, mert nem tudják nyugton nézni, ahogy dolgozunk. Nem akarják kiszolgáltatni magukat. Néha rájuk kell szólni, hogy most épp mi vagyunk soron, ők menjenek pihenni.

Persze nem mindegyikük ilyen, néha a szorgosabbak panaszkodnak a lustábbakra. De ez minden közösségben így van, ezt mindenki ismeri, aki hallott már például kollégiumról.

A hajléktalanokat éppúgy nem lehet egy kalap alá venni, ahogy nem lehet ezt megtenni más csoportokkal sem. Sokfélék, sokféle történettel.

Ezenkívül még valamit nem szabad: hálát várni. Aki úgy áll neki a segítségnyújtásnak, hogy azt várja, az egekig magasztalják a jófejségéért, az csalódni fog. A legtöbben szégyellősek, hiszen nem szívesen gondolnak bele, hogy ők most idegenek segítségére szorulnak.

Nem fogják külön megköszönni. De jönnek és elmondják, milyen finom volt, mennyire szeretik a pizzát, milyen jólesett a leves, és hogy mennyire kedves a mosolyod.

Dr. Sáray Dorottya

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.