szunyókálás jótékony hatás felfrissülés érvek délutáni alvás pihentető
Általában luxusként tekintünk a délutáni szunyálásra. Talán még lelkiismeret furdalásunk is támad miatta, hiszen ahelyett, hogy a dolgunkat végeznénk, haszontalan henyéléssel töltjük az időt.

Pedig a sziesztázástól nem leszel naplopó. Sőt, pozitívan hathat a teljesítményedre. Olvasd el, milyen előnyökkel járhat egy rövid kis délutáni pihenő!

Megtérülő befektetés szunyókálni!

Egy kanadai egyetem tanulmányának eredményei alapján, napközben egy rövid alvásnak a következő kedvező hatásai lehetnek:

Forrás: Getty Images/BraunS

Javul tőle:

  • az éberség
  • a kreativitás
  • a teljesítmény
  • az általános hangulat
  • a reakcióidő
  • a memória
  • a figyelem
Egy másik, a NASA által vezetett kutatás igazolta, hogy a pilóták 54 százaléka egy rövid, 26 perces szieszta után lényegesebben éberebb volt feladata végrehajtásakor. Végül, a mágneses rezonanciás (MRI) vizsgálatok is megerősítették ezeket a pozitív hatásokat.

Ami pedig pláne meglepő: az eredmények azt mutatták, hogy egy szieszta hasonló memóriaregenerációt okozhat, mint egy teljes éjszakai alvás!!!

Tehát biztosan állíthatjuk, hogy a szieszta nem csak kellemes, de egyben hasznos tevékenység is.

Azonban itt is figyelned kell, hogy megtaláld az arany középutat!

Tippek egy igazán pihentető szundításhoz

Az ideális idő a délutáni alvásra 2 és 4 óra közé esik. Ilyenkor szoktad azt érezni, hogy alig tudod nyitva tartani a szemed, bármelyik pillanatban el tudnál aludni.

Általában kávéval, teával, egy kis mozgással próbálod ébren tartani magad, pedig ilyenkor jelzi a bioritmusod, hogy a szervezetednek egy kis feltöltődésre lenne szüksége. Ha van rá lehetőséged, akkor engedj meg magadnak 10-30 perces szundikálást egy kényelmes, nyugodt, csendes helyen. Meglátod, utána sokkal energikusabban ébredsz majd.

Forrás: Katarzyna Bialasiewicz

A jó munkaerő sziesztázik!

Persze, ha a főnök ott liheg a nyakadban, akkor nem biztos, hogy meg tudsz szökni egy kicsit kikapcsolni. (esetleg küldd át neki ezt a cikket! ;) - a szerk.)

Viszont vannak haladóbb szellemiségű munkahelyek, ahol pont erre a célra alakítottak ki "nyugi szobákat". Hiszen a vezetőség is belátta, hogy egy kis alvás kedvezően hat a munkahelyi teljesítményre. Egy kis pihenés után felfrissülten, nagyobb hévvel dolgoznak az alkalmazottak, nem pedig fáradtan kókadoznak a feladataik fölött.

Csak mértékkel!

Biztos veled is előfordult már, hogy csak le akartál dőlni pár percet szundítani, majd három órával később ébredtél úgy, mint akit fejbe vertek. Nem használt az alvás, éppen ellenkezőleg, kómásabb lettél utána, mint mielőtt lefeküdtél.

Ez azért van így, mert az alvás egy mélyebb fázisába kerültél, ahonnan nehezebb felébredni, és utána fáradtabbnak is érezheted magad.

Ráadásul emiatt este nehezebben alszol majd el, és az éjszakai alvás minőségét is ronthatja, ami miatt másnap csak még fáradtabb leszel.

Forrás: Getty Images/Yuri Arcurs

Olyan ez, mintha egy gourmet vacsorára tartva, egy gyorsétteremben degeszre tömnéd magad, -ezzel teljesen elvéve az étvágyadat - ahelyett, hogy csak egy kis étvágygerjesztő előételt fogyasztanál.

Egy rövid délutáni alvás csodás módja lehet annak, hogy felfrissülten tudj szembenézni a nap hátralévő részével - anélkül, hogy késő délután még kávéval vagy energia itallal kelljen tuningolni magad. A sok serkentő bevitelével ráadásul azt is kockáztatod, hogy az éjszaka közepén alvás helyett csak tágra nyílt szemekkel bámulod a plafont.

Szóval megéri hallgatni a szervezetedre, és átengedni magad egy jóleső sziesztának. Nyugtasson az a tudat, hogy ezt az áldozatot egy éberebb és eredményesebb napért hozod. Jó pihenést!

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.