kiégés burn out pihenés negatív világlátás hiány
Görcsölő ujjak, a végtelenségig túlhajtott agytekervények, karikás szemek és ismétlődő gondolatok. A szám már szinte percenként ásításra áll, pedig előző éjjel is nyolc órát aludtam, de ennek ellenére sem tudok teljesíteni. Még csak huszonéves vagyok, normális ez a jelenség?

Az emancipált világban az a módi, hogy a nő is dolgozik - persze semmi gond nincs ezzel, elvégre kiköveteltük magunknak. De ez folyamatos egyensúlyozást jelent a munka és a magánélet között. Főként akkor, ha az előbbit állandóan túltoljuk: túlórák, hétvégék, szívességek, plusz meetingek formájában - ami pedig ma még csak szívesség, holnap kötelezettség lesz.

Aztán ahelyett, hogy a nagy pénzhalomban Dagobert bácsi módjára úszkálnánk, inkább csak alvásra vágyunk, és hidegrázást kapunk attól, ha emberek között kell lennünk.

Forrás: Getty Images/BraunS

Jó esetben egy nap alatt - ha épp nincs elintéznivalónk - végig tudunk nézni egy Született feleségek részt, miközben megy a mosás. Ha pasi is van a képben, akkor aznap még rá is kell időt szakítani, és láss csodát, a 24 óra úgy száll el, mintha csak feleannyi lett volna.

A saját példámból tudom, hogy - főként egy kreatív területen - az ember nem tud folyamatosan, robot módjára teljesíteni. Olykor jólesik meghajtani magunkat, az egész napos közösségi chat helyett - de van egy határ, amikor ez már inkább visszájára fordul. A folyamatos teljesítési vágy kombinálva a pihenés hiányával hosszabb távon megbosszulja önmagát. Ilyenkor nagyon közel kerülhetünk a burnouthoz, más néven a kiégéshez.

A burnout jelenségről - amit sokszor ugyanúgy hisztinek minősítenek, akárcsak a pánikbetegséget - először egy német pszichoanalitikus, Herbert J. Freudenberger publikált, 1974-ben.

A burnout állapotának előszobája a túlzott megterhelés és a stressz egyvelegénél keresendő. A folyamatos lelki és fizikai fáradtság pedig önértékelési zavarokhoz és a negatív világlátáshoz vezet. Ha valaki folyamatosan negatív, idővel beszippantja őt a kiégés vihara.

Ismerős?

No persze nem kell azonnal diagnosztizálni magad, inkább tegyél azért, hogy megelőzhesd ezt az állapotot!

Forrás: iStockphoto/Poike

Alkalmazd a Pomodoro-módszert!

A módszer iszonyúan praktikus és segít abban, hogy ne lógjanak kocsányon a szemeid a fáradtságtól már hétfő este. Ha szabadúszó vagy, azért alkalmazd, ha nem, akkor meg azért!

A módszer Olaszországból ered, és rendkívül egyszerű: döntsd el, hogy min szeretnél éppen dolgozni, majd 25 percen keresztül csak azzal foglalkozz! Közben nincs telefon (csak ha az ébresztő beállítása miatt szükséges), Facebook, emailezés, kávékészítés stb. Csak és kizárólag az adott feladat!

Miután letelt az idő, lesz 5 perc szüneted egy kis újratöltődésre, majd kezdődhet a következő etap. A módszerrel nemcsak időt tudsz megspórolni, de hatékonyabban is dolgozhatsz, hiszen nem vándorol el folyamatosan a figyelmed.

Pihenj, akkor is, ha nehezedre esik!

A pörgős emberekre jellemző, hogy nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel - hiszen a nagy szabadság rájuk szakadásakor haszontalannak érzik magukat.

Pedig ez nem így van. Ahhoz, hogy a rendszer jól működjön, muszáj más elfoglaltságokat találni az egysíkú - jelen esetben kizárólag munkához kapcsolódó - teendőkön kívül!

Forrás: Getty Images/kupicoo

Ezért a pihenés igenis hasznos. Tarts olyan napokat, amikor otthon vagy és olvasol, alszol, színezel, főzöl, meditálsz - azaz olyan tevékenységet űzöl, ami jólesik! Válassz téged feltöltő programokat! Ha nincs módod szabadságot kivenni, nevezd ki az egyik hétvégi napot újratöltőnek!

A sport a test útján nyitja meg a lelket

A mozgás örömeit összefoglaló mondat Szent-Györgyi Alberttől származik, aki maga is sokat foglalkozott az emberi szervezettel. Miért éri meg sportolni?

  • endorfint termelsz
  • levezeted a napi stresszt
  • motiváltabb leszel
  • jobban alszol tőle
  • átalakul a tested

Soroljam tovább? Igen, tudom: 8 óra gépezés után leginkább hazamennél ledőlni, csak éppen, ha nem mozgatod át magad, ugyanannyira fáradt és nyűgös leszel másnap is... Sakk-matt!

Az elszántság és a becsületes munkavégzés dicsérendő, de csak és kizárólag addig, amíg nem léped át a kiégés határát!

Hámori Barbara- Blondie

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.