Az első és utolsó aktfotózásom - Nem levetkőzni volt nehéz

Tegye fel a kezét, aki még nem álmodozott róla, hogy gyönyörű akt képek készüljenek róla! Bevállalnád? Naná, hogy nem. Én viszont fejest ugrottam bele.

Millió kifogás merülhet fel:

  • Nem ismerek olyan fotóst, akire rábíznám magam.
  • Biztos drága.
  • Nem mernék levetkőzni.
  • Ribancnak fognak tartani...

De a fő ok talán mindig ugyanaz: nem vagyok elég szép, félek az eredménytől. Pedig én egy egészséges, fiatal nő vagyok. Ennél sokkal nagyobb bátorságra volt szüksége annak a 15 nőnek, akik a mellrák túlélőjeként vágtak bele a Bánhalmi Norbert fotós által megálmodott projektbe, amiben egy akt sorozat segítségével szerette volna megmutatni: egy nő egy melleltávolító műtét után is nő!

De még milyen!

Forrás: Bánhalmi Norbert: Ébredés - az Új kezdet

Norbi az általuk átélt élményt szerette volna velem is érzékeltetni. De akármilyen izgalmas is az ő témájuk, én mégiscsak magam miatt mentem. Kívánatos nőnek akartam én is látni magam.

"A fotózást mindig felkészülés előzi meg. Az esetek 100%-ában a nők akkor vállalják be, mikor készen állnak rá, és ezért a végeredmény tökéletesen boldoggá teszi őket - nem csak rövid távra" - mondta el Norbert. Én viszont felkészületlenül ugrottam fejest ebbe a testi-lelki élménybe.

Nem levetkőzni volt nehéz

Amíg levettem a ruháim, Norbi magamra hagyott a szobában. Azt mondta, fontos, hogy egyedül legyek. Csak szóljak, mikor készen állok. Nekem ez gyorsan ment. A ruháim szépen összehajtottam, a bugyit a póló alá rejtettem, benne az intim betéttel. Eldugtam, mint amit szégyellni kell. Igen, direkt épp a menzeszem legerősebb napján érkeztem, hogy még nagyobb legyen a kihívás.

Mikor az ajtóhoz léptem, észrevettem, hogy a gépies vetkőzés közben egyszer sem néztem magamra. Igyekeztem becsapni önmagam: "Olyan ez, mintha ruhában lennék, semmi különleges nincs benne." Olyan volt, mint mikor táncolok. Szabadnak, vonzónak, szexinek érzem magam, egészen addig, míg tükörbe nem nézek. Ott aztán összeomlok, mert nem tetszik, amit látok. Talán ezért történt így, hogy most inkább elkerültem tekintetemmel a tükörképem, és szóltam a fotósnak.

Az első kép nagyon gyorsan elkészült. Leültünk megnézni: én meztelen, ő ruhában, és csak néztem hosszan a saját testem... Akkor jöttem rá: az igazán nehéz ebben a műfajban az, ahogy szembesülök saját magammal.

Forrás: Getty Images

Tudod, mit láttam?

Még retus nélkül is egy szép nőt, aki mégsem tetszett. Bár objektívan csinosnak láttam, nem tudtam szeretni. Helyette elkezdtem keresni a hibákat magamon, ahogy máskor is szoktam, csak most a tetteim helyett a külsőmet kritizáltam. A bordáim mindig is túlságosan kiálltak, elnyomva apró melleimet. És a hasam is túl hangsúlyos a cicim mellett.

Csak mondani kellett - néhány kattintás és már el is tüntette Norbi a testi hibáim. Lapos hasat, nagyobb ciciket és alacsonyabb mellkast kaptam. Plasztikai műtét egy perc alatt.

Néztem tovább és egyre rosszabbul éreztem magam. Ez csalás. Utálok csalni. Nem akarok hazudni a testemmel. Nem akarok becsapni sem mást, sem magam. Én az igazit akarom. A valóságot akarom megszeretni. Visszaállítottuk a "műtétet", és elkezdtek potyogni a könnyeim. Norbi instant boldogságot ígért a fotózással, de én csak ültem ott összegömbölyödve, és farkasszemet néztem saját magammal.

Nagyon lassan kezdtek csak elcsendesedni a viharfelhők, és egyre szebbnek láttam magam. Az tény, hogy gyönyörűek a lábaim, a combom, a fenekem - ismertem be. A mellem ugyan pici, de nagyon szép a formája. És a hasam is aranyos. (Jó, persze, ha nem ülök ilyen egyenesen, akkor már csúnya...)

Mégis mindennek ellenére sírtam. Nem tudtam feldolgozni a hirtelen jött boldogságot. Igyekeztem minden erőmmel elnyomni a hirtelen feltörő örömöt. Mert hát mégsem engedhetem meg, hogy elégedett legyek magammal, az nem ér! Önostorozás, az kell a magamfajta nőnek!

Forrás: iStockphoto/scyther5

Tökéletes képet akartam, de nem azt a nőt láttam még rajta, akivé válni szeretnék. Azt akartam, hogy egy a szexualitásában biztos, dögös bestia nézzen vissza rám, deegy törékeny, vívódó lányt kaptam, akinek még mindig nem tudom megbocsátani, hogy nem fejlődik gyorsabban. Még mindig ugyanolyan türelmetlen vagyok magammal szemben, mint korábban.

Norbi hosszan hagyta, hogy nézzem a képeket és barátkozzak velük - magammal. Felért egy terápiával. Három gyönyörű kép készült el. Megvan a retusálás, jók a fények, szép rajta a nő, mégis rengeteg vele még a munka: meg kell barátkoznom vele, amihez ma megtettem az egy lépést.

Remélem, hogy egy-két év múlva, amikor visszanézem a képeket, már sokkal jobban fognak tetszeni. Nem azért, mert akkor már tuti nagyobb lesz a fenekem, hanem mert bízom benne, hogy addigra fogom tudni értékelni azt a sok-sok fejlődést, ami a nőiességemben bekövetkezett, és tetszeni fog az is, aki a munka közben voltam. Értékelni fogom a részeredményt is. De ha majd akkor úgy döntök, hogy bevállalok egy újabb aktfotózást, arra biztos nem ilyen "hirtelen" fogok beesni, hanem jobban felkészítem rá a lelkem.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?