Szarul nézel ki. Eszel te rendesen?

Lehet az ilyen állapot átmeneti, mint ahogy az sok kamasz életében előfordul, de lehet mélyen gyökerező probléma is.

"20 hónapos voltam, amikor anyám meghalt. Utána hosszú ideig nem ettem, mesterségesen tápláltak. Aztán nagy nehezen megszoktam, hogy enni kell, de soha nem okozott örömöt az élmény. Nincs kedvenc kajám, és kötelező rossznak érzem, hogy egy nap egyszer legalább enni kell."

Egy barátnőm szájából hangzottak el ezek a mondatok, és bár tudom, hogy szélsőséges eset az övé, de nagyon jól mutatja, mennyire mélyen is tud gyökerezni ez a probléma. Az evészavarra napjainkig nem találtak egyetlen egyértelmű okot. Összetettségét mutatja, hogy kell hozzá hajlam, kiváltó ok, fenntartó tényező, ezek pedig pszichológiai, biológiai és szociokulturális eredetűek lehetnek.

Hogyan reagál a környezet?

"Teli torokból üvölt velem a párom, hogy azonnal mondjam meg, mit ettem... és hát semmit. Ezt naponta eljátsszuk. Az ismerőseim is szekálnak. De, ha üvölt is a párom minden nap, és mindenki azt kérdezi köszönés helyett, hogy ettem-e már ma, attól nem jön meg az étvágyam..."

Az evési zavar tapasztalatom szerint segélykiáltás

Én is így szoktam jelezni a környezetem felé, ha baj van. Kétszer volt olyan helyzet az életemben, mikor a párkapcsolati problémám és a vele párosuló önértékelési zavarom késztetett arra, hogy megvonjam magamtól a kaját. Azt hiszem, büntettem magam, vezekeltem, vagy talán önpusztítás volt a cél - nem tudom. Egy biztos: mindkétszer hamar eljutottam abba az állapotba, hogy egyáltalán nem voltam éhes, és ha ettem is, óriási bűntudatom volt. Egyik esetben 42 kilóra, a másikban 45-re fogytam.

Arra, hogy a viselkedésem kóros, akkor jöttem rá, amikor sikerült kilépnem a második rossz kapcsolatomból, és gyökeresen megváltozott az életem. Új szerelem talált rám, pozitív impulzusok értek, terhes lettem, majd gyerekem lett. Az, hogy szakember segítsége nélkül megtaláltam a helyes utat, csak a szerencsémnek köszönhető, és biztos vagyok benne, hogy nem stabil gyógyulás. Ha holnap csalódás érne, vagy negatív fordulat jönne az életemben, biztos, hogy újra az étel megtagadásában látnám a megoldást. Mélyen kódolva van bennem a hajlam.

Hogyan segíthetnek a szeretteid?

A környezet felelőssége átlátni a helyzetet, megérteni, mit él át az, aki ezzel a viselkedési zavarral küzd, és a tanácsok helyett a segítség módját megtalálni.

• Ne frusztráld!
• Ne menj az agyára az állandó okoskodásoddal!
• Ne mondogasd neki, hogy enni kéne!
• És főleg ne kiabálj, ne veszekedj vele! Hiszen nem hibás, hanem beteg.
• Legelső lépésként elég, ha észreveszed a sorai közt megbúvó segélykiáltást, és csendben segíted, támogatod.

"Nincs kedvenc kajám, és egy kötelező rossznak érzem, hogy egy nap legalább egyszer enni kell... Szoktam venni háztartási kekszet, 1kg elég egy hónapra. Azt szoktam "enni", hogy csönd legyen..."

Nyitókép: iStockphoto