Au pair rémálom Hollandiában

"Két perced van, hogy kividd a kukát az utcára!" - nyitott rám a nő. Éppen a ruháikat vasaltam. "De hát már kivittem!" - próbáltam védekezni. "Igen, de te a feketét vitted ki, ezen a héten meg a zöldet kell! Igyekezz!" - csapta rám az ajtót. Szakadt az eső, mint Hollandiában általában.

Második hete voltam a holland álomcsaládnál: meseszép nő, helyes pasi, két szőke kis lurkó, nagy ház, piros kabrió. "Büszke vagyok rá, hogy eddig csak kelet-európai értelmiségiek voltak nálunk au pairek. Legutóbb egy ukrán lány dolgozott itt, egy pszichológus hallgató. Vele még az értelmi fogyatékos unokatesómat is összeházasítottam volna, mert nagyon jó munkaerő volt. Ennek a csillárnak az összes alkatrészét lepucolta búcsúzás előtt."

A háziasszony nem rejtette véka alá, hogy ki a főnök a házban. De ez engem nem is izgatott igazán: dolgozni jöttem. Mondtam is neki, hogy bármit megcsinálok, csak ne ordítson velem. És, hogy engedjen el suliba, mert szeretnék megtanulni hollandul. Kicsit ugyan zavart, hogy kijelentette: a szinten lévő mosdót nem használhatom, csak takaríthatom, a lenti az "enyém" - ahová a kertből jártak be. És az sem esett jól, hogy éjjel az ajtó alatt becsúsztatta a kinyomtatott teendő listát másnapra - kábé kétnapos munkaadaggal.

Forrás: iStockphoto/Spiderstock

Este ő mérte ki az ételt: nekem pont annyit adott, mint a négyéves kisfiának. Rendre az asztalnál beszélte meg szexuális érdeklődésének témáit: huncutul mosolyogva elmondta, hogy neki főleg homoszexuális férfibarátai vannak. Továbbá, hogy a nappaliba este nem jöhetek le, nehogy valami olyasmit lássak... És amikor a gyermeke rákérdezett, honnan lehet tudni, hogy én lány vagyok, közölte, hogy hosszú a hajam, van mellem, és nincs kukim... "Vagy ki tudja, hehehe" - kacagott fel gurgulázva.

Ezek után alig vártam, hogy elküldjön kutyát sétáltatni. Ez a kis kiruccanás mindig extra táplálék magamhoz vételének a reményével kecsegtetett - magyarul mehettem zabálni. A tengerparton erre számtalan lehetőségem volt: remek garnéla salátákat, szendvicseket és gyümölcsöket pusztíthattam el, hogy csökkentsem a kalóriadeficitet. Persze a gasztronómiai gyönyörökből hamar a realitások talajára estem, amint a kutya elvégezte a dolgát - egy séta alatt átlagban négyszer, de ha csak négy zacskót vittem, akkor bezzeg ötször. Dán dog volt. Csak mondom.

Teljesen természetes volt, hogy kerékpárral közlekedtem, Hollandiában ez amúgy sem szokatlan... Annál inkább egy huszonéves nő egy piros gyerekbiciklin... Merthogy ezt a járgányt szánta nekem a nő. Ezzel el is mehetek Haarlembe nyelvsuliba, ami, nyugodjak meg, megkérdezte, és csak szeptember végén indul. Gyanakodni kezdtem, megkérdeztem hát az iskolát. Kiderült, hogy augusztus végén el kell menni szintfelmérőre, szeptember elején indul a kurzus, amihez később már nem lehet csatlakozni. Aki azt gondolja, hogy a munkaadóm kissé átvágott, annak igaza van.

És én még mindig próbálkoztam. A piacról hazacipeltem két kosár narancsot (a kabrió nyilván nem bírta volna el), amelyből ők minden reggel dzsúzt készítenek, ööö...., készíttetnek. Reggel meg is csináltam: narancs és egy másik gyümölcs, banánt tettem bele.

Forrás: iStockphoto/ Lolostock

A nő hátulról kiragadta a kezemből a kancsót, az egészet a mosogatóba öntötte, és elfojtott fejhangon a fülembe súgta: megdöglesz... Ja, nem, nem ezt mondta, hanem, hogy "Én ma eperrel akartam inni, most b---hatom ki az egészet!" Éljen a pazarlás...

És az általánosító ítélkezés. Utolsó estémen (még én sem tudtam, hogy az lesz...) a tévé a magyarok doppingbotrányáról volt hangos. Vacsoráztunk éppen. "Hallod? Érted, amit mondanak? Magyarok. Csalók."

Másnap az egész család elutazott másfél napra. "Ha visszajöttem, megbeszéljük a továbbiakat. Tedd rendbe a kertet!" - búcsúzott el a nő, én pedig neki is álltam, hogy augusztusban összegereblyézzem a tavalyi faleveleket... Akkor viszont beugrott valami: miért és meddig fogom én még eltűrni ezt? Hát, eddig. Összecsomagoltam, a kulcsot a postaládában hagytam, és felültem egy vonatra. "Csak arra kértelek, ne ordíts velem." - gondoltam, ez elég lesz búcsúlevélként.

Forrás: Getty Images/Oleh_Slobodeniuk

Másnap már Németország gyomrában buszozhattam, amikor megérkezett a válasza: "Te gyáva, buta, magyar k--va! Elmegyek a nemzetközi rendőrségre, és feljelentelek. Megölted a macskát, válassz: te mondod el a gyereknek, vagy az Istenre bízod, akiben hiszel?"

Itthon aztán több ismerősömmel is beszéltem, elképesztő sztorikról számoltak be ők is. Gondolkodtunk, hogy kiadunk egy könyvet elrettentésként. Aztán rájöttünk, hogy felesleges. A legtöbben el se hinnék a dolgainkat, vagy nem rettennének el az au pairkedéstől. És mindkettő teljesen rendben is van. Sok sikert az indulóknak! De csak óvatosan!

Kalla Timi

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?