A családi krónika ereje - Dr. Kádár Annamária és a reziliencia

A múlt felidézése, illetve a családi történetek papírra vetése bizony nem csak egy bájos hobbi - hiszen komoly pszichológiai erőforrássá válhat egy ilyen kis krónika. És nemcsak a "krónikás" számára, hanem a gyerekeinek - és esetleg majd a gyerekei gyerekeinek is.

Hiszen aki ismeri a múltját, felmenőinek történetét, gyökereit, az felnőttként sokkal rugalmasabban reagál majd az élet kihívásaira. Vagyis könnyebben vészeli majd át a krízishelyzeteket, és hamarabb is talál megoldást a problémákra. Legalábbis ezek a gondolatok hangzottak el Dr. Kádár Annamária pszichológus előadásán a nemrégiben megrendezett Pszinapszison.

Forrás: iStockphoto/shironosov

"Az én mesém. A reziliencia, a rugalmas alkalmazkodóképesség kialakítása gyermekkorban" - ez volt az előadás címe.

De mégis mi az a reziliencia? Röviden összefoglalva ez a csúnyán hangzó szó azt a tulajdonságot jelöli a pszichológiában, amikor az ember egy nehéz élethelyzet után gyorsan vissza tudja szerezni a lelki egyensúlyát - sőt, esetleg magasabb szinten stabilizálódik.

Az elismert pszichológus ezt ahhoz hasonlította, mikor egy gumit jól kinyújtunk, és elengedés után az gyorsan visszanyeri eredeti állapotát. És nagyon nem mindegy, hogy lelkünk dolgai egy kiadós "nyújtás" után egyből visszaugranak-e a helyükre, vagy "érzelmi világunk gumija" formátlanul és erőtlenül lifeg utána hosszú éveken keresztül. Ám ez szerencsére nem adottság, hanem képesség: vagyis fejleszthető, és gyerekkortól kezdve folyamatosan alakítható.

Ki vagyok én? Hogyan tudom meghatározni magam?

A rugalmas alkalmazkodóképesség kialakulásában a legnagyobb szerepe annak van, hogy a gyerek ismerje a saját családjának történetét. Miközben a múltról mesélünk neki (akár az ő csecsemőkoráról, akár a dédiről, akár arról, hogyan ismerkedtek meg a szülei), kialakul benne a felismerés, hogy ő nemcsak lézeng bele a nagyvilágba, hanem van mögötte egy történet, egy életmese, ami kezdődött valahol, és tart valahová. És ezzel kialakul benne az intergenerációs én is - vagyis az a tudat, hogy nincs egyedül, hanem egy nagyobb családhoz tartozik. Ez a bizonyosság pedig nagy szerepet játszik a gyermek kiegyensúlyozottságában és önbecsülésében.

Forrás: iStockphoto/Jacob Ammentorp Lund

De nem mindegy, hogy hogyan szól az a mese!

A múltról való mesélésnek 3 típusú narratívája létezik, melyből kettő nem túl szerencsés a reziliencia szempontjából:

  • Emelkedő narratíva: Elindulunk a negatív pontból, és eljutunk a pozitívba: "Nagyon szegények voltunk, de nagyapád megnyerte az ötös lottót. Azóta élünk, mint hal a vízben."
  • Ereszkedő narratíva: Elindulunk a pozitív pontból és eljutunk a negatívba: "Megvolt mindenünk: családi ház, autó, nyaraló. De a nagyapád elkártyázta a családi vagyont, na, azóta vagyunk szerencsétlenek."

A gyereket támogató, és egyben hiteles narratíva pedig így szól:

  • Váltakozó (oszcilláló) narratíva: Ez a népmesék fonalára van építve: "Valakit elvesztettünk, de valaki megszületett. Leégett a ház, de újraépítettük. Valaki kudarcot vallott, de megoldottuk..."

A titkok őrzői: nagymamák és nagypapák

A kutatások szerint az integrációs én kialakításában a legnagyobb szerepe a nagyszülőknek van, mert ők képesek a gyerek párhuzamos élethelyzetére megoldást adni a történeteikkel.

Forrás: Getty Images/sturti/

Vegyük azt az esetet, hogy a gyerek nem eszi meg a paradicsomlevest, vagy nem érti a matematikát. Ekkor a nagymama elmeséli, hogy "Képzeld, kisunokám, a nagynénéd sem ette meg a paradicsomlevest, de az történt, hogy..." vagy "A nagyapád sem szerette a matematikát, de egyszer úgy alakult, hogy..."

Ezekkel a történetekkel nem átugorjuk az akadályokat, hanem a nagyszülők megoldást nyújtanak a problémára - hiszen néha egy-egy történetnek nagyobb ereje van, mint bármilyen érvrendszernek. Kap a gyerek egy megerősítést, hogy már más is nézett szembe azzal a problémával, amivel most ő, és sikerült azt megoldani.

Ezeket a történeteket nem előre eltervezetten, ünnepélyes keretek közt kell elmesélni a gyerekeknek, hanem folyamatosan hömpölyögve kerülnek bele a közös életünkbe. Séta közben egy emlékezetes helyre érkezve, vagy családi összejöveteleken, ünnepeken kerülnek szóba. Szépen lassan így íródik meg a gyerek saját életmeséje, amiben benne vannak az ősei is. Hatalmas erőforrás ez egy gyerek számára.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?