A gyermekszívek specialistája: Dr. Prodán Zsolt

Az első kérdésem előtt kétségek gyötörnek: "Fáradtnak és náthásnak tűnik" - és őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy szóba merjem-e ezt hozni. De rutinos orvosként hamar belém látott, és rendezte a helyzetet.

"Ne aggódjon, ez csak allergia, nem fertőz. Egyébként pedig tudom, hogy fáradtnak látszom, de ez csak a felszín. Boldog vagyok, mert a hétvégén egy három éve várólistás beteg kapott új szívet. Szóval állok a rendelkezésére!"

- Mennyire keseríti meg a szülő és a gyerek életét a veleszületett szívrendellenesség?

"A legtöbb szülő az ismeretlentől retteg. Ezért nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy legyen egy nagyon erős szülői közösség, ahol segítik egymást abban, hogy megértsék, mit is jelent a veleszületett szívrendellenesség. Mi, orvosok is gyakorlatilag a család életének részei leszünk, és hosszú távú partnerségre kell számítani. Nagyon fontos, hogy megértsék, hogy ezzel együtt lehet élni - és nem is olyan nehéz -, mert akkor megnyugszanak. És ennek köszönhetően a kis barátaim (itt a pácienseire utal) idővel a nehézségeket erőpróbának fogják fel, és büszkék magukra."

- Mennyire tartja fontosnak a szülők jelenlétét a kórházban?

"Magyarország kelet és nyugat között komp országként mozog. Nem mindig voltak fontosak azok a paraméterek, amik ma. Régebben a szovjet rendszer szerint a szülőktől elszeparáltan kezelték a gyerekeket. Vagyis a szülő hetente egyszer, ablakon keresztül láthatta a gyerekét. Radikális változás, hogy ma azt mondjuk: nem egy gyereket kezelünk, hanem egy családot. Az apukákat is beleértve. Hiszen ez egy közös ügy. Fontos, hogy megteremtsünk egyfajta otthoni légkört, biztosítsuk az édesanyák jelenlétét - és nemcsak a szoptatós anyukákét. Emberi legyen a bánásmód.

A 70-es években hatalmas szakmai vita volt, hogy érez-e valamit egy magzat vagy egy csecsemő abból, hogy hogy áll hozzá a környezete. De ma már az az elfogadott álláspont, hogy bármilyen kicsi is legyen egy gyerek, ő egy külön személyiség. Lehet, hogy még nem érti a beszédet, de úgy kell kezelni, mint egy önálló egyént. Jól tudjuk, hogy ha valaki bekerül hozzánk, az nem egy ideális állapot. Az újszülöttnek otthon lenne a legjobb. Ha ez nem így van, akkor az egy alap stresszt jelent a számára. A cél pedig az, hogy ez a stressz minél kisebb legyen. Ez nagyon meghálálja magát, mert a túlélési mutatók drámaian javulnak. Hiszen látjuk, hogy az ipari állattenyésztésre hajazó gondolkodás az újszülöttekről, amiben a baktériumfertőzések és a technológiai fejlődések voltak a legfontosabbak, bizonyos értelemben elpusztítja a babákat. Mióta emberként kezeljük az újszülötteket, javulnak az eredmények."

- Mi van akkor, ha az erőfeszítések ellenére is rossz hírt kell közölni?

"Nyitottan kommunikálunk a szülőkkel, és nem árulunk zsákbamacskát. Az eredmények jobbak, de nem tudunk mindenkit megmenteni. Kb. 4%-on nem tudunk segíteni. Ez nagyon jónak számít. De ez a szám sajnos sosem lesz nulla. Az egyik kollégám nemrégiben le merte írni, hogy Magyarországon a csecsemő halandósági ráta milyen kedvezően alakul. És volt, aki ezen megütközött. Pedig ez a szám csak akkor lenne nulla, ha nem születne több gyerek. Azt a hantát nem adhatjuk be senkinek, hogy örökké fogunk élni. Egyszer mindenki meg fog halni. Egy csecsemő elvesztése végtelenül drámai, de ha elhazudjuk a valóságot, az még drámaibb. A szülőkkel támogatóan, de realistán kommunikálunk. Ha azt látjuk, hogy nincs más út, akkor lehetőség van a hospice ellátáshoz csatlakozni. Ők mindent elkövetnek, hogy ezt - az élet részét képező folyamatot, amit úgy hívunk: halál - átélhetővé tegyék. Természetesen orvosként mindent megteszek azért, hogy a lehető legteljesebb életet biztosítsam a pácienseimnek. "

Nyitókép: iStockphoto