Me too - vagyis csak "félig"

"Me too" - Nők (és férfiak) ezrei írják ki ezt a két szót a közösségi portálokon. A Weinstein-botrány indította el ezt a kezdeményezést: így jelzik, hogy ők is szexuális zaklatás áldozatai voltak. 

Kiírjam, vagy ne írjam? Ezen agyaltam a metrón. Mert hát gyomorforgatóan durva eset nem történt velem. Vagy legalábbis kimásztam mindig belőle, mielőtt "komolyra" fordulhatott volna a dolog. Szerencsém is volt, plusz én már csak ilyen "kemény" csaj vagyok.

Csak hát rengetegen nem azok, és nem is kell annak lenniük. Kellenek olyanok, akik a lágyságukkal, az érzékenységükkel tesznek hozzá a világ előrehaladásához. Arról nem is beszélve, hogy kőkemény csajokat is a sarokba lehet szorítani. És most ők előállnak, hogy végre színt valljanak. Nem akarom tőlük elvenni a reflektorfényt. Ez most az ő diadaluk.

Meg nem is akarok véresszájú harci feministának tűnni (női magazin vezetőjeként könnyű ezt a jelzőt megkapni). Nem akarom, hogy azt higgyék, hogy én minden közepesen rosszul sikerült megfogalmazás miatt kardot rántva hímsovinizmust meg elnyomást kiáltok. Szóval, úgy döntök, hogy nem írom ki.

Aztán hazaérve elmesélem a dilemmámat a hozzám legközelebb állóknak, akik tényleg mindent tudnak rólam. De ők értetlenül néztek rám: "Nem is tudtam, hogy téged zaklattak!" "Jaaa, ÚGY nem is... Csak olyan hétköznapi módon." És itt kettéváltak a reakciók. A nőnemű szeretteim egyetértően bólogattak. A férfiak meg értetlenül néztek. Miről beszélek?

Forrás: Shutterstock

Ekkor elmeséltem nekik, hogy azért nem ülök SOHA előre a taxiban, mert egyszer végig fogdosta a combomat a sofőr. És nem, nem a térdemnél. Fentebb. Sokkal fentebb... Ekkor 19 voltam, és hirtelen nem tudtam kezelni a szitut. Csak túlléptem rajta.

Elmeséltem, hogy a tömött négyeshatoson azt hittem, hogy a rosszarcú pasas táskája dörgölődik csak ODA. Három megálló kellett, hogy rájöjjek, hogy az a keze. Ez két hónapja volt. Fejben lejátszottam, hogy nagyobb bajba keverhetem magam, ha elkezdek balhézni. Szóval inkább leszálltam, és túlléptem rajta.

Meséltem a bácsiról, aki a vonat előterének a kisablakán keresztül bámult meredten, és csak amikor egy zökkenésnél kinyílt az ajtó, láttam meg, hogy épp veri a farkát. Ugyanúgy semmire sem mentem volna, ha elkezdek ordítani. Szóval túltettem magam rajta.

Meséltem az általános iskolai élményemről, amikor a helyettesítő tanár végig "bátorítóan" simogatta a hátam, mikor egyedül maradtunk a teremben. Egyre lejjebb és lejjebb. De túltettem magam ezen is.

Forrás: Shutterstock

A furcsa fiúról, aki hónapokig követett, a szórakozóhelyen taperolósokról, a Facebookon szexuális ajánlatokat tevőkről, a fürdőruhámat "viccből" letépő osztálytársakról, az éjszakain a megbaszásomról tárgyaló pasasokról, a szakmai megbeszéléseken a szexuális kisugárzásomra utalgató "bókokról", az utcán utánam kiabálókról, az öntudatlan részegségemet kihasználó srácról, aki csak azért nem erőszakolt meg azon a házibulin, mert pont benyitottak a barátaim, a vizsgán perverz vicceket mesélő professzoromról, és a telefonba kéjesen ziháló férfi hangról, satöbbi, satöbbi, satöbbi.

És a hozzám legközelebb álló, rólam mindent tudó férfi szeretteim csak néztek rám. Ilyen még van? Ők azt hitték, ezt már rég meghaladta a korszellem... Ez ilyen gyakori? És ezeket miért nem meséltem? Ha ők ezt tudták volna... De nem tudták, mert nem meséltem. Mert én meg azt hittem, hogy ez mindenki számára nyilvánvaló: így élünk mi, nők.

Forrás: Shutterstock

És ekkor eszembe jutott, hogy vajon mi történne, ha azok is tudnák, hogy a szexuális zaklatás a mindennapjaink részét képezik, akik nem érintettek? Talán végre elindulna valami?

Szóval, me too.

U.i.: Bár azt írtam, túlléptem, de most mégis bőgök. Nem furcsa az emberi psziché? És te már összeszámoltad, hogy hányszor ért téged "hétköznapi zaklatás"? Ha te is meglepődtél, hogy hány ilyen esetet tudtál összeszámolni, írd meg kommentben! Itt az ideje, hogy beszéljünk róla!

SHE

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?