Gyerekhang: az iskolai tantárgyak egy kamasz és egy felnőtt szerint

Közeleg a gyerekek világnapja. Az UNICEF pedig fel szeretné hívni a figyelmet a gyerekek véleményére - mert bizony van nekik! - és arra is, mennyire fontos nem csak meghallgatnunk őket, de figyelembe is vennünk a gondolataikat! 

Nem nagylelkűségből vagy pedagógia esetleg pszichológiai okokból. Hanem, mert nagyon is megfontolandó szempontokat hoznak fel. És azt, hogy mennyit tud hozzátenni egy gyerek mindahhoz, amit mi, felnőttek, gondolunk a világ nagy kérdéseiről, jól példázza az alábbi felnőtt-kamasz szerzőpáros írása ugyanarról a témáról.

Mit kéne tanítani az iskolában? - Tóth Fanni, az UNICEF Fiatal Nagykövete, gimnazista szerint:

A saját baráti körömben is gyakran felmerül a kérdés, hogy mit tanulnánk szívesen, ha mi állíthatnánk össze az óráinkat. Ilyenkor az egyik legtipikusabb problémafelvetés, hogy a testnevelésórákon kívül legtöbbször a padokban ülünk, és kevésbé interaktívan tanulunk. Ezt a monotonitást tudná megtörni egy drámaóra, ahol egyszerre fejlődünk szellemileg, szociálisan, emocionálisan - és ezzel egyidejűleg segítene kilépni a padokból is. Sajnos az életünk során elég gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy nem kapunk lehetőséget arra, hogy egy-egy nehéz, stresszes élethelyzetet "keretek között" kiéljünk, vagy ilyen módon levezethessük a bennünk lévő feszültséget. Pedig ha különböző feladatokon keresztül lenne erre módunk, annak nagyon komoly terápiás hatása lehetne - olyan fiatalok esetében is, akik szóban nehezebben nyílnak meg.

Forrás: Shutterstock

Drámapedagógiai játékok segítségével tanulhatnának a fiatalok konfliktuskezelést, ami által majd a nagybetűs életben is könnyebben juthatnak kompromisszumra egyes szituációkban. Továbbá elsajátíthatnak olyan technikákat, amikkel jobban ki tudnák fejezni magukat, javulna a kommunikációjuk, magabiztosabbak lehetnének. Sőt, ezt már az iskolás éveink alatt kamatoztathatjuk, például felelések, prezentációk alkalmával. Ennek a tantárgynak a segítségével minden diák szabadjára engedhetné a képzeletét, fantáziáját, illetve ösztönzést kapna a kreatív gondolkodásra.

Általában az iskolákban a közösségek építésére nincs túl sok lehetőség. Szerintem mindannyiunknak van olyan osztálytársa, akit az együtt töltött négy/hat év alatt nem sikerül személyesebben megismernie. Az szinte törvényszerű, hogy egy közösségen belül mindig vannak olyanok, akiknek nehezebben megy az ismerkedés, nehezen nyílnak meg. A drámapedagógiai foglalkozások alkalmával ki lehet alakítani egy olyan bizalmi kapcsolatot, amiben utána könnyedén, oldottan oszthatják meg a diákok a gondolataikat.

Ezeken a pozitív hatásokon kívül a drámaórán a fiatalok irodalmilag is művelődhetnek, egyes írók, költők műveinek megismerésével. Amennyiben egy ilyen foglalkozás eléri a várt hatást, az extra motivációt jelenthet a diákoknak akár más tantárgyak elsajátításához, illetve magánéleti problémák tudatos megoldásához is.

Továbbmenve, szerintem a drámapedagógia mellett még egy olyan tantárgy is nagyon hasznos lehetne, ahol a középiskola utáni élethez szükséges praktikus tudást szerezhetjük meg. Ezáltal a fiatal felnőttek már az iskolából való kilépéskor rendelkezhetnének a mindennapokhoz szükséges készségekkel. Ilyen lehet például, hogy hogyan írjuk meg az adóbevallásunkat, vagy hogyan mérlegeljünk tudatosan a ránk vonatkozó személyes és globális kérdésekben. Így a jövőben átgondoltan tudnánk dönteni például gazdasági kérdésekben vagy befektetésekkel kapcsolatban. Ez a tudás által felelőségteljesebb állampolgárokat nevelhetnénk.

Mit kéne tanítani az iskolában? - Pechál Péter, 31 éves szerkesztő szerint:

Élénken élnek bennem az iskolai éveim, hogy összességében mennyire nem találtam a helyemet az oktatási rendszer szűkre szabott keretein belül. Nem voltam igazán jó tanuló, közepes vagy annál egy kicsit jobb volt a tanulmányi átlagom. Rajzból, testnevelésből mindig kitűnő voltam, színjátszó szakköre jártam, sportversenyekre, mégis úgy tűnt, ami engem igazán érdekel, az csak hobbi maradhat. Az igazán sehol nem számít. A felvételinél a matek jegyeidet nézik, meg a törit és a magyart.

A sors fintora, hogy jelenleg pont az egyik hobbimból élek, azért kapom a fizetésemet, amit imádok csinálni.

Az iskolában azt mondták rólam, hogy nem vagyok buta gyerek, csak lusta, és csak azt tanulom meg, ami érdekel. De mivel egy fix rendszer van, mindenkire egységes szabály vonatkozik, ez alapján kell osztályozni: hogy egy gyerek mennyire sikeres a tanulmányaiban. És azt hiszem, a hagyományos oktatással ez az egyik legnagyobb probléma. Mindannyian különbözőek vagyunk, és nem csak annyiban, hogy "reál, vagy humán beállítottságú" egy ember.

Forrás: Shutterstock

Rengeteg általános tudást halmozunk fel még mielőtt eldönthetnénk, hogy mik is akarunk lenni, ha nagyok leszünk. Ami részben logikus, ha sok mindenről van tudásod, akkor el tudod dönteni, mi érdekel igazán. Mégis úgy gondolom, hogy már fiatal korban jobban kellene hagyni a gyerekeket szabadon dönteni, megfigyelni, mire fogékonyabbak, miben sikeresek.

Támogatni őket abban, amiben otthon érzik magukat. Ha egy srác tehetségesen rajzol, vizuálisan fogékonyabb, akkor ebben adjunk neki több támogatást, e köré építsünk számára magasabb ismereteket! És az ő szűrőjén keresztül ismertessük meg vele a többi tantárgyat is! Hiszen nem minden gyerek tanulásmechanizmusa egyforma.

Ha nem kellene egyszerre mindenkinek mindenben jónak lenni, akkora nyomás sem lenne a gyerekeken. Szerintem lehetne csökkenteni azokat a mélységeket, amikben egy-egy tantárgyban elmerülnek. Az alapokat erősen, magabiztosan megtanítani, és ami ezen felül van, azt már csak a felsőoktatásban, esetleg szakosodás után.

Az általános és középiskolai képzésekben fontos lenne nagyobb hangsúlyt fektetni az "életre nevelésre". Mert hiába adunk tudást, eszközöket a fiatalok kezébe, ha ezeket nem tudják használni. Már fiatalon elkezdhetnék elsajátítani, hogyan kell kommunikálni, banki ügyeket intézni, adót bevallani, hogyan írjanak önéletrajzot, hogyan osszák be hatékonyan az idejüket. Különböző gyakorlatokon keresztül fejleszthetnék a problémafelismerő és megoldó készségeiket is.

Így talán iskola után nem éreznék azt, hogy habár van egy egész könyvtár a fejükben, mégis mindenben teljesen gyakorlatlanok, csak elméleti ismeretekkel rendelkeznek, amikkel nem tudnak mit kezdeni.

Tóth Fanni, Pechál Péter

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?