Gyerekhang: a közösségi média egy kamasz és egy felnőtt szerint

Közeleg a gyerekek világnapja. Az UNICEF pedig fel szeretné hívni a figyelmet a gyerekek véleményére - mert bizony van nekik! - és arra is, mennyire fontos nem csak meghallgatnunk őket, de figyelembe is vennünk a gondolataikat!

Nem nagylelkűségből vagy pedagógia esetleg pszichológiai okokból. Hanem, mert nagyon is megfontolandó szempontokat hoznak fel. És azt, hogy mennyit tud hozzátenni egy gyerek mindahhoz, amit mi, felnőttek, gondolunk a világ nagy kérdéseiről, jól példázza az alábbi felnőtt-kamasz szerzőpáros írása ugyanarról a témáról.

Gyerekek az online térben - Petrás Lilla, 28 éves vezető szerkesztő szerint:

Anyukám sokat mesélt nekem a lánykori kis és nagy szerelmeiről. Hogy miként udvaroltak a srácok, ő hogy fogadta, milyen hibákat követett el. Nyilván a nagy része ezeknek a tapasztalatoknak már nem volt 100%-osan hasznosítható az én világomban, de legalább volt egy kiindulási pontom.

Mesélt arról is, hogy őt is csúfolták sokszor az osztálytársai, és arról is, hogy az igaz(nak hitt) barátok közül kiben csalódott végül, és kiben nem. Nyilván más helyzetben volt ő, vidéki kollégistaként, mint én, az elit sulis pesti lány. De azért összezavarodott, nehéz pillanatokban jó volt felidézni, hogy ő mit és hogyan tett egy kísértetiesen hasonló élethelyzetben.

Forrás: Shutterstock

Beszélgettünk hírességekről, filmekről, sorozatokról is, akiket mind a ketten ismertünk - hiszen ugyanazokat a műsorokat néztük a tévében. Elmondta, hogy ő hogy látja őket, és azt, amit képviselnek. És én nyilván nem értettem egyet, de azért legalább elgondolkodtam a hallottakon.

És én vajon mit fogok tudni adni a lányomnak?

Hogy fog az én "az apád mindig az én asztalomhoz ült le a suli büféjében" sztorim neki segíteni abban, hogy "Az, hogy szívecskés emojit küldött a srác, most mit jelent? Mert hát nem piros szívecskéset küldött, hanem kéket, de azt kettőt." És ez egy elég béna példa, (hiszen ebben még nagy nehezen állást tudnék foglalni), csak már most ott tartok, hogy elképzelni sem tudom a Z generációs társalgási trendeket. Az a baj, hogy amikor kiskamasz ismerőseim néha megtisztelnek a bizalmukkal, nemhogy a kérdés lényegét nem értem, de még az elhangzott szavak 60%-át sem. Pedig nem sokkal vagyok idősebb náluk. Hát mi lesz itt, mire a még meg nem született gyerekem tinédzserkorba lép?!

Ugyanígy fogalmam sincs a cyberbullyingról, se a chaten szerveződött baráti társaságokról, és már most nem ismerem a YouTuber celebeket. Nyilván tudom, hogy mennyire be tud szippantani a Facebook, ami nem jó. De vajon az ő esetükben, akiknél tényleg komoly szociális hátrány lehet, ha túl sokat vannak offline, mi az a korlát, ami nem árt nekik többet, mint amennyit használ?

Forrás: Shutterstock

Valahogy úgy látom az utánam következő generációt, mint az első amerikai telepeseket. Térkép, helyismeret, jó tanács és egyáltalán, bármi nélkül belecsöppentek egy új világba, tele csodás lehetőséggel és veszéllyel. És sajnos arról sincs fogalmuk, hogy mi működik ugyanúgy, mint az Óhazában, és mi az, amit fokozott figyelemmel kéne kitapasztalniuk.

Tisztelem őket, mert hatalmas tett, hogy valahogy túlélnek itt. Sőt, egész szépen haladnak a kolonizációval. Csak tudom, hogy közülük rengetegen fognak ebbe belepusztulni. Lelki és szellemi értelemben...

Gyerekek az online térben - Somos Emma, 16 éves gimnazista szerint:

Az én generációm a Z generáció, hiszen 2001-ben születtem. Mi vagyunk a "digitális bennszülöttek". Ehhez képest nekem egy évvel ezelőtt nem volt se Facebookom, se Instagramom, se Twitterem. Ami a legviccesebb, hogy konkrétan az iskola miatt "kényszerültem fel" a Facebookra.

Magyarázkodhatnék még pár percig, hogy miért alakult ez így, de ez igazából tökmindegy. Az viszont már sokkal érdekesebb, hogy miként változtatta meg az életem egy év alatt a jelenlét a közösségi médián. Mert bizony megváltoztatta.

Először is, ha még ma sem lenne semmilyen közösségi média profilom, sokkal nyugodtabb lennék. Mert hihetetlen sok az infó. Most nyilván nem mondok újat, de az okostelefonunkban ott van az egész világ. Így amikor a gyerek bezárkózik a szobájába, nemcsak a saját kedvenc zenéjében és álmaiban merül el, hanem egyszerre több száz másik ember életében.

Forrás: Shutterstock

Persze leírhatnám azt is, hogy kevesebb lett az időm, hiszen most már tudom, mi az a maratoni facebookozás. De ennek van pozitív hozadéka is: a rengeteg ingernek köszönhetően nagyon sok új ötletem is támad. Ám ha túl sok ilyen "ihletforrásra" kattintok rá, beleköltözik egy nyomasztó érzés a gyomromba - és nem csak nekem. Mi, Z generációsok naponta annyi emberrel, jövőképpel, sikersztorival és kudarccal találkozunk, hogy sokszor úgy érezzük, elveszünk ebben a kavalkádban. Mert óriási a világ, és túl sok benne az álom és kívánság.

Sőt, abba is fontos lenne belegondolni, hogy a közösségi média olyan, mintha egy kamerával rögzítenék a valós életedet, és bárki bármikor visszatekerheti a filmet egy elmúlt - akár kellemetlen - pillanathoz.

De összességében én mégis úgy gondolom, hogy a történelem egyik legjobb korszakát éljünk - ezzel persze hihetetlen sok szempontból lehet vitatkozni. De gondoljunk bele abba, hogy soha nem volt még ennyire könnyű egy átlagembernek elindítani egy mozgalmat vagy hírt adni egy eseményről. A közösségi média eszközt ad minden ember kezébe, hogy megváltoztathassa a világot. A Twitteren válaszolhatunk az amerikai elnöknek, kereshetünk milliókat A YouTube-on, és a kis startup cégek ingyen szerezhetnek új vásárlókat a közösségi médián keresztül.

Tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, szép és jó. De miért is ne lehetne?

Ezek miatt a pozitívumok miatt nagyon megéri megtanulni helyesen és helyén kezelni a közösségi médiát. Ez pedig a szülő felelőssége. Szánjon időt arra, hogy nyomon kövesse gyermeke életét a közösségi médián! Félreértés ne essék: nem tiltásról, állandó kontrollról vagy a kémkedésről beszélek - bár szerintem ez még mindig jobb, mintha nem tudna róla semmit. Csak értesse meg a gyerekkel, hogy a közösségi média nem a valós világ, ezért teljesen máshogyan is működik. De közben te ugyanúgy felelős vagy benne saját magadért, a tetteidért, azért, amit mondasz, írsz. Beszélgessenek arról a rengeteg szörnyűségről, amiről az interneten keresztül értesülnek! És tanítsák meg mindezek ellenére hinni a gyerekeiket! És ha lehet, akkor ne az anyuka legyen az, aki a Facebookot bújja az ebédlőasztalnál.

Nem vitatom, nagyon sok a problémát vet fel a közösségi média térhódítása, de ha elkezdjük ezeket megoldani a saját környezetünkben, kihasználhatjuk mindazt a sok pozitív lehetőséget, amit adni tud nekünk.

Somos Emma, Petrás Lilla

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?