Bulimiás vagyok, de gyógyulni szeretnék!

Ugyanolyan életet élek, mint sok másik egyetemista lány. Minden eszközöm megvan a sikeres és boldog élethez, én mégis rengeteg időt töltök belső szorongással, az okát pedig igyekeztem magamnak sem bevallani. Most azonban már nem titkolom, hogy bulimiás vagyok.

Régóta nem vagyok megelégedve a külsőmmel, ezért egyszer úgy döntöttem, sajátos étrenddel csökkentem a súlyom. Ám én nem értem be egy átlagos diétával, elmentem egészen a végletekig: volt olyan két hét, hogy kizárólag ananászt ettem, és akkor úgy éreztem, minden rendben van. Hosszú hónapokig sanyargattam magam titokban, mert úgy hittem, nem érdemlem meg, hogy ehessek. De a családi vagy baráti összejöveteleken nem tehettem meg, hogy csak tologatom az ételt. Ekkor jutott eszembe először, hogy mi lenne, ha titokban kihánynám? Így kezdődött minden.

Forrás: Shutterstock

Ettől kezdve boldogan tömtem magamba minden finomságot, habzsoltam a fogásokat annak tudatában, hogy bármikor megválhatok a bevitt ételtől, vagyis nem fogok hízni. Ez a tudattalan örömmámor azonban csak addig tartott, míg fel nem tűnt: ideges és szorongó vagyok, ha valahol nincs lehetőségem hányni. Ez volt az a pont, ami ráébresztett, hogy beteg vagyok.

Mi különbség a bulimia és az anorexia között?
Fontos megemlíteni, hogy a bulimia nervosa egy olyan táplálkozási zavar, melynek hátterében általában pszichés rendellenességek állnak. Ugyanúgy, mint az anorexia esetében, bár ez utóbbit sokkal könnyebb észrevenni, hiszen a beteg egyáltalán nem vesz magához ételt, tehát látványosan fogyni kezd. Míg a bulimiás olykor még az átlagosnál is többet eszik, sőt, sokszor falási rohamoktól szenved.

A környezetemben néhányan ugyan tudtak a rendszeres hányásaimról, de sokáig a stresszre és a megoldandó problémákra fogtam a dolgot. Pedig én láttam, hogy kerekebb lett a hasam az evéstől, és éreztem, ahogy belülről feszít. Olyan ez, mintha szét akarnál robbanni. És hiába voltam tisztában azzal, hogy a súlyom alapján akár topmodell is lehetnék, a pszichés zavarom miatt csak akkor múlt el a szorongás és a feszültség, ha kiürítettem a gyomromat. Így húztam ki evéstől evésig.

Forrás: Shutterstock

Ezzel egy időben az is furcsává vált a környezetem számára, hogy noha semmi okom nem lenne rá, mégis súlyos önbizalomhiányban szenvedek. Csúnyának és kövérnek láttam magam, pedig a társaságomban én voltam mindig is a legkarcsúbb lány. Ez a fizikai és lelki tünetegyüttes pedig hamar rányomta a bélyegét a magánéletemre is. Mivel nem értékeltem magam semmire, így gyakorlatilag szinte bárkibe bele tudtam szeretni, aki egy kicsit is kedvesebben mosolygott rám.

Pedig utólag visszatekintve én csesztem el, hiszen nem tettem különbséget a férfiak között: ugyanúgy szerettem azt is, akinek komoly szándékai voltak, és azt is, aki csak dugni akart. Így nem meglepő, hogy sokszor ért csalódás.

Ezek a rosszul végződött tapasztalatok pedig csak tovább erősítették bennem a meggyőződést, hogy nem vagyok elég jó - sem külsőleg, sem belsőleg.

Majd egy napon anyám rajtakapott, ahogy a vécé felett térdepeltem. Ez volt az a pont, ami után már nem volt értelme tagadni. Minden erőmet összeszedve igyekeztem a legőszintébben válaszolni a kérdéseire. Nem megfutamodni, nem kibújni a felelősség alól, és nem azt hazudni, hogy minden rendben van velem. Piszok nehéz beismerni, hogy semminek sem tartod magad, pedig a gyógyulás egyik legfontosabb lépése a beismerés.

Forrás: Sutterstock

Ezen már túl vagyok. Szerencsémre a szeretteim nem riadtak meg, és a pánik helyett inkább szilárd támaszként állnak mellettem. Figyelembe veszik az érzéseimet, az igényeimet, és igyekeznek ezeknek megfelelően a segítségemre lenni. Kerestünk egy jó szakembert, aki speciális terápiát ajánlott a számomra. Emellett pedig rengeteg belső munka vár rám az önbizalmam helyreállításához. Ez így leírva egyszerűnek hangzik, de valójában egy hosszú és kemény út vár rám, aminek még csak az elején járok.

Még mindig szorongok, és látom, ahogy gömbölyödik a hasam az evéstől. Még mindig azon stresszelek sokszor, hogy semmit sem érek, és minden szembejövő ember jobb nálam. Viszont azt már tudom, hogy elindultam egy úton, amit néhányan talán sosem kezdenek el: magam elé vettem a tükrömet, szembenéztem a félelmeimmel, és addig nem fogom elengedni, míg nem tudok őszintén mosolyogni a tükörképemre. És amikor ez elérkezik, sokkal büszkébb leszek majd magamra, mint azok, akik ennél jóval kisebb problémákkal sem mertek szembenézni egész életükben.

Hegedűs Viktória történetét Kékesi Laura jegyezte le

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?