anyaság Baranyai Kata gyermek nagycsalád élet öt
Sokak szerint anyának lenni egy habos-babos rózsaszín felhőn ücsörgős asszonyálom. Ezzel szemben a valóság egy hangyányit azért árnyaltabb. Főleg, ha nem is csak egy, kettő, hanem mindjárt öt kiskorú útját kell egyengetned. Az meg már csak extra tejszínhab a rózsaszín felhőn, hogy a Mom With Five blog írója, Barbara ki mer mondani minden olyasmit, amiről sokak szerint hallgatni illene.

Például, hogy elsősorban nőnek, másodsorban feleségnek tekinti magát, és csak ezek után édesanyának. Mert, hogy az első kettő kellett a harmadik megszületéséhez. Ahhoz pedig három gyerek kellett, hogy elengedje a tökéletességre való törekvést, és még kettő ennek a tökélyre fejlesztéshez.

Forrás: Mom With Five

- "Ez csak úgy tud működni, ha az ember lemond a tökéletességnek még a látszatáról is. Hiába vagyok én személy szerint rendmániás, ha ez az öt gyerek mellett kivitelezhetetlen. Hiszen mindig akad egy fél pár zokni, ami kikandikál a kanapé alól. De hasonló a helyzet az idillikus közös vacsorázásról, amely vágyálmaimban meghitt csendben zajlik. A valóságban pedig olyan, mintha egy hangyaboly kellős közepébe cseppentél volna. Az évek alatt megértettem, hogy van, amivel meg kell tanulni együtt élni. Most éppen azt tanulom, hogy ne vegyem magamra a kamasz gyerekem lekezelő stílusát."

- Minden élethelyzetnek megvannak a maga nehézségei, de egy gyermektelen újságíró azt hinné, hogy azért a gyerekek létszám növekedésével a tapasztalat is nő... Nem így van?

- "Igen is, meg nem is. Igaz abból a szempontból, hogy míg az első gyereknél hiperszuper funkciós babakocsit akarsz, addig a harmadiknál rájössz: az a fontos, hogy guruljon. Tehát az a lényeg, hogy kereke legyen. Idővel azt is megtanulod, hogy nincs két egyforma gyerek. Például a legkisebb gyerekemnél fordult elő, hogy életemben először tápszerhez nyúltam. Addigra már azt hittem, hogy mindent láttam, de kiderült, hogy nem. Nekem ez komoly lelki trauma volt, és nem azért, mert rossz anya, aki tápszerrel eteti a gyerekét, hanem mert nekem addig nem volt gondom a szoptatással. Aztán rájöttem: itt is azon van a hangsúly, hogy a gyereknek akarjak jót. Lehet, hogy a tápszer nem a legtermészetesebb dolog, amit adhatnék neki, de legalább nem éhezik. Egyébként, amint sikerült elfogadnom ezt az új helyzetet, újra elkezdett szopizni. A gyerekek már csak ilyenek. (Nevet)."

Forrás: Mom With Five

Közben Barbara megemlítette, hogy szerinte a gyerekek sokkal több önállóságra képesek, ha a szülők hagyják, hogy kibontakozzanak.

- "Tudom, hogy az én feladatom szülőként, hogy a gyerekeimre vigyázzak, de szerintem a gyerek is hozzáteheti a magáét. Például a nagyobb vigyázhat a kisebbre. Vagy elhozhatja az oviból. Lehet, hogy nem ad rá sapkát, vagy fordítva kerül a kicsire a kabát, de nem az a cél, hogy tökéletesen kivitelezze, hanem, hogy hazaérjenek. A nagycsaládnak az adja meg a báját, hogy nincs idő azon agonizálni, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Az a lényeg, hogy legyen valamilyen megoldás. Nem tudok egyszerre százfelé szakadni, mindig vannak prioritások. Ez alapján nálunk simán belefér, hogy a nagyobb tesó - mondjuk a 10-12 éves - elhozza a kisebbet a suliból. (Barbaráék az I. kerületben laknak, és a kerületen belüli egyedül közlekedésről van szó.)

Persze zeng tőlük az utca, mert mindig összekapnak. Ilyenkor felteszem magamnak a kérdést, melyik a rosszabb: ha ketten együtt jönnek haza, és közben veszekednek, vagy, hogy várnak rám mindketten, amíg az ovis fiú körüli teendőkkel végzek? Mert őérte nyilván el kell mennem. A gyerekek is pontosan tudják, hogy nem lustaságból, kényelemből kérem azt, amit, hanem az ő érdeküket tartom szem előtt. Ha ők is hozzáteszik a magukét a helyzet megoldásához, akkor majd otthon jut idő játékra is, és tök jól érzik magukat a saját környezetükben. Vagy megvárják, amíg el tudom hozni őket a suliból. Csak akkor ugrik a játékidő, az uzsonna stb. Így nem is kérdés, hogy inkább kiveszik a részüket a feladatokból.

Ez a megoldás persze sokaknál kiveri a biztosítékot. De én így tudom megoldani, hogy a nap végén ne érezzem úgy: bár mindenhol ott voltam, de mégsem voltam ott sehol igazán, mert rohantunk, kapkodtunk, nem volt idő semmire. Nyilván egy vagy két gyerek mellett a szülők és a gyerekek is "elkényelmesedhetnek". Egy csomó olyan dolgot nem várnak el a gyerektől, amire simán képes, mert több idő van összehangolni a dolgokat. Nálunk ilyen nincs. Mi párhuzamosan futtatjuk a szálakat. Mindig. A muszáj pedig nagy úr. Nincs idő belekényelmesedni a helyzetekbe. Tenni kell a dolgokat, és kész."

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.