lakás lakástakarék pénz párkapcsolat Lakáskassza gyorstalpaló spórolás B. Barbi
Biztosan te is ismersz olyat, aki váltig állítja: "Nekem nem valók ezek a takarékszámlák, nem értem az egészet. Az olyan 'reálos' dolog, én pedig nem úgy vagyok összerakva."

Én pedig őszintén hiszem, hogy a legtöbb pénzügyi termék mindenkinek való, csak JÓL kell elmagyarázni. És mi az, amiről minden ember tudja, hogy mit jelent? Hát a szerelem! Hasonlítsuk össze a pénzügyeket az érzelmi életünkkel! Példaként nézzünk is egy közkedvelt kiválóságot, ami a lakástakarék, néha-néha lakáskassza, lakásszámla, vagy éppen a "lakitaki" névre hallgat. És ha hiszed, ha nem, pont úgy működik, mint egy kapcsolat.

A legtöbb ember életében elérkezik az a pillanat, amikor egy igazi kapcsolatra, ne adj' isten még ennél durvább dologra, családra is vágyik. Amikor beüt ez a gondolati mennykő, akkor megkezdődik a tudatos cselekvés - azaz indul a randizás időszaka. Különféle szempontok alapján (pl. cél, haszon, költség, időtáv) kiválasztjuk a számunkra megfelelő jelöltet; jelen esetben a lakástakarék terméket.

A megfelelő jelölt mellett először csak óvatosan, majd egyre magabiztosabban elköteleződünk. Rendszeressé válnak a találkozásaink, ami lakástakarék nyelven a saját rendszeres megtakarításunkat jelenti: befektetünk a célunkért, a boldogságunkért.

És a randikba, a partnerünkbe vetett hitünkért természetesen a jutalom sem marad el. Először apróbb meglepetésekkel jutalmaz meg minket a másik fél (pl. mosoly, érintés, ölelés), majd az idő előrehaladtával nagyobb ajándékokra (pl. összeköltözés) is rászolgálunk. Ezeket az előbb említett nyelven kamatnak hívhatjuk.

Forrás: Shutterstock

Szerencsére minél nagyobb a saját megtakarításunk - azaz a befektetésünk -, annál magasabb a kamat összege is. Időről időre a család is hozzájárul a boldogságunkhoz, rendszerint közös szuvenírek formájában (kapunk például olajsütőt, ajándék utazást vagy egy új autót). Ezt hívhatjuk a lakástakarék esetében állami támogatásnak.

És ha már család és boldogság, nem szabad elfeledkezni a gyermekekről sem. Amennyiben egy aprótalpú úgy dönt, hogy bennünket választ szülőnek, úgy egy másik időszámítás is kezdődik. Ugyan az élet legnagyobb ajándékaként megkapjuk őt, az azt követő jó pár évben bizony rendszeres lemondásokkal is számolni kell. Hogy mit is jelent ez a már említett lakitaki nyelven? Gyerek = kölcsön, ennek törlesztése pedig igen... a gyereknevelés és a vele járó izgalmak.

Amíg a boldogságot egy életre tervezzük, addig a lakástakarék ennél azért jóval rövidebb időszakra (4-8 évre) szól. Bár néha sajnos így is tovább tart, mint számos kapcsolat. Szóval... nagy vonalakban ennyi a lényeg. Ha el akarod érni a célod, azért tenni kell, de a jutalmad sem marad el!

A tájékoztatás nem teljes körű. A további részleteket és feltételeket az érintett felek világnézetei, testi, lelki és szellemi adottságai, valamint pénzügyi keretei határozzák meg. Kérjük, a részletes feltételekről tájékozódjon az érintett személyeknél és hozzátartozóiknál!

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.