Az áldozathibáztatással akarjuk megvédeni magunkat?

Egy távoli ismerősről megtudtuk, hogy alkoholista, munkakerülő férje többször is brutálisan megverte, megerőszakolta.

Amikor erre legutóbb két közös gyerekük szeme láttára került sor, Adél a család és a közösség segítségét kérte, majd az ország túlsó végébe költözött. Mindenki egy emberként drukkolt, hogy sikerüljön új életet kezdenie. Így aztán arculcsapásként ért a hír, hogy Adél és férje újra együtt vannak.

"Rájött, hogy nagyot hibázott, mindenét feladva utánunk jött, a lelkét kiteszi értünk, teljesen megváltozott: nem iszik, nem erőszakos, segít mindenben" - magyarázta a történteket.

Ezt az időszakot a családon belüli erőszak szakirodalma csak "mézesheteknek" hívja. Ez az, ami a feszültség felgyülemlését, majd az erőszakkitörést megelőzi - újra és újra, ciklikus ismétlődésben.

Adél megkapta a végső ítéletet az ismerősöktől: "Aki olyan hülye, hogy ezek után is visszatér az exéhez, az meg is érdemli a sorsát."

Adél esete kapcsán aztán eltűnődtem: vajon mi az, ami táplálja bennünk az áldozathibáztatás ösztönét? Miért szólunk be újra és újra az utcán bántalmazott, párkapcsolaton belül megvert, szórakozóhelyen elkábított és megerőszakolt nők története hallatán? Mégis mi mozgatja ítéleteinket, reakcióinkat?

Biztonságérzetet ad, ha azt hisszük, mi irányítunk...

Nos, mindannyian szeretjük úgy érezni, hogy a kezünkben a kontroll. Az erőszak, a bántalmazás olyannyira ijesztő, hogy egyetlen módon érezhetjük magunkat nagyobb biztonságban: ha elhisszük, hogy a biztonságunk rajtunk - vagy legalább rajtunk is - múlik. Vagyis, ha a szoknyánk hossza és a dekoltázsunk mélysége megfelelő, nem támad ránk senki. Ha nem iszunk sokat, nem húzza fel a szoknyánkat egy idegen. Ha határozottak, erkölcsösek és tudatosak vagyunk, nem bánthat minket senki, hiszen nem vagyunk könnyű prédák. Bántani azokat szokták, akik arra sebezhetőek, vagy épp arra rászolgáltak... Próbáljuk ezekkel a hamis illúziókkal megvédeni magunkat. De a világ nem így működik. Persze fontos, hogy elővigyázatosak legyünk, de sajnos ez sem garantálja a biztonságunkat.

Rossz dolgok csak rossz emberekkel történnek?

Hiszünk a mesében, hogy a "jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig megérdemelt büntetését", különben mély, egzisztenciális depresszióba esnénk, képtelenek volnánk továbblépni. Noha pontosan tudjuk, hogy nemcsak rövid szoknyás, kacéran hajukat borzoló, enyhén spicces nőket erőszakolnak meg, hanem azokat is, akik történetesen csadort hordanak, és soha nem isznak egy kortyot sem. De elhisszük, mert kényelmesebb elhinni.

Az én környezetemben ilyen nem történhet!

Szeretnénk minél inkább eltávolítani magunktól - szeretteinktől - a sajnálatos esetet, az abúzus tényét. Elhitetjük magunkkal, hogy ilyesmi csak bizonyos körökben, bizonyos társadalmi és anyagi helyzetben, szellemi szinten lévő emberek közegében történik. Mi - és a számunkra fontos emberek - azonban efölött állunk, így velünk nem történhet baj. Akivel történt, az nagyon másféle ember, és más körülmények között él.

A szakirodalom közben megmutatja, hogy valójában azok a nők sincsenek biztonságban, akik privilegizált körökben mozognak, magas iskolai végzettséggel és impozáns havi bevétellel dicsekedhetnek, lásd Demcsák Zsuzsa vagy épp Rihanna esetét...

Kutatások arra is rámutattak, hogy sokkal jobban együttérzünk azokkal az áldozatokkal, akik hozzánk vagy szeretteinkhez hasonlítanak, akár iskolai végzettségben, munkakörben vagy a külsejükben. Hiszen ilyenkor nem tudunk olyan könnyen elszigetelődni. Azt érezzük: ez akár velem is megtörténhetett volna!

Forrás: Shutterstock

Ha mindezt Adél történetére kivetítjük, jól láthatjuk, hogy a többség elhiszi: ő eleve körültekintőbben választana párt, az első intő jelnél felállna, egy pofon után semmivel sem lehetne kiengesztelni. A gyalázatot pedig nem tűrné, azonnal feljelentést tenne a rendőrségen - vagyis aki nem így cselekszik, az nyilvánvalóan rosszul csinál valamit. Mindez persze illúzió: adott háttérrel és élményanyaggal, adott élethelyzetben az ember mozgástere viszonylag szűk, és áldozathibáztatás helyett kizárólag a környezet segítsége az, ami kiutat jelenthet a gödörből: ezért is fontos, hogy tegyünk a jelenség ellen, és szolidárisak legyünk az áldozattal!

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
    Ezt olvastad már?