szex kibeszélő túlsúly swinger swinger klub magazin duci vonzalom Király Dóra kövér
Hogy lesz egy félénk, gátlásos, duci lányból - ahogy Bridget Jones mondaná - dévaj szexistennő? Timi útja hosszú volt a szorongástól a swingerig...

Mindig is extrém XXL-es méretű volt - már öt hónaposan elérte a tíz kilót. Mire óvodába került, igazi duci kislánynak számított, akit alaposan megbámultak a társai.

- "Gyerekként folyton csúfoltak: hájcsomó, ducimuci, paca, tokafej. Volt, aki csak 20 évvel az általános iskola után vallotta be, hogy nem is tudta a rendes nevemet, hiszen mindenki csak a gúnynevek valamelyikén utalt rám" - emlékszik ezekre az időkre Timi.

- "Már ha egyáltalán beszéltek rólam: merthogy a többség szóra sem méltatott. Miért is tették volna? Elvégre senki és semmi nem voltam, csak egy paca. Gyűlöltem magamat, éjszakákon át imádkoztam, hogy legyen végre vége az életemnek, haljak már meg."

Nem segített az sem, hogy tízéves korában elváltak a szülei, de előtte módszeresen kicsinálták egymást. Ő pedig bánatában is evett.

Persze ahonnan a sors elvesz, oda ad is: Timinek mindig jó esze volt, elsőre megjegyzett mindent, megyei és országos versenyek tucatjait nyerte. Emellett tájékozott volt, kíváncsi, és szarkasztikus humorral vértezte fel magát, hogy ne törjön össze, ha bárki is megjegyzést tesz az alakjára.

- "Egész kamaszkoromban azt hallgattam: szép csaj volnál, ha lefogynál egy kicsit... Meg persze azt is, hogy szép az arcom, csak kár, hogy kövér vagyok. Volt olyan, hogy egy srác - a suli legbénább fickója amúgy - csapta nekem a szelet, aztán lelécelt a legjobb barátnőmmel, mert vele nem röhögik ki az utcán, velem meg igen. Ez a srác, Tibor volt az első nagy szerelmem, vele veszítettem el a szüzességem, és később többször is visszatért hozzám titokban - de sosem mert felvállalni, mindig átlagos súlyú barátnői voltak."

Timi ma már jól tudja, hogy ez a csiki-csuki állapot nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy ponton túl már meg sem próbált fogyni, inkább még többet evett. - "Úgy szoktam mondani, hogy minden bántó, lenéző szó, amit kaptam, úgy fájt, hogy ennem kellett, mindig többet és többet. A kaja volt az én igazi társam, vigaszom."

Forrás: Shutterstock

Ekkor már - alig 22 évesen - 185 kilót nyomott, túlsúlya pedig már nem csupán esztétikai, hanem egészségügyi kérdéssé is vált. Persze a súlyos depresszió, amit a bizonytalan otthoni légkör és a szerelmi csalódás hozott magával, nem segítette az áhított életmódváltást...

- "Meg akartam halni. Ha akkor nem történik valami, valószínűleg tragédiával zárul a történetem. Így inkább komédia lett, de ma már remekül szórakozom" - mondja az azóta 33 éves nővé érett Timi, aki a swinger klubok világán keresztül találta meg önmagában a büszke, merész, kíváncsi nőt, akiért rajonganak a férfiak.

- "Egy nagyvilági barátnőm, egy ötvenes, festő csaj vitt bele ebbe az egészbe: párcserével tartja karban a férjével való kapcsolatát. Nekem nem volt kivel menni, de ő nevetett: az egyedülálló nőkért rajonganak csak igazán!"

Az első alkalom a klubban Timi számára arról szólt, hogy nincs veszítenivalója, úgyis csak otthon bőgne. Ezért inkább bevágott két üveg pezsgőt, aztán irány az éjszaka! Megtudta, hogy a nőknek ingyenes a belépés, a pároknak kedvezményes, az egyedülálló férfiak belépője pedig többnyire 15 ezer forint körül mozog. Mindenki barátságos, és mindenféle ember felbukkanhat - a könyvelőtől a vezérigazgatóig. Csak olyasmi történhet, amibe minden résztvevő beleegyezik. A legtöbb helyen biztonsági kamera is védi a vendégeket.

- "Amikor swingerben vagyok, nem érzem, hogy más lennék, mint az 50 kilós nők. Persze, én sem jövök be mindenkinek, de hihetetlen, mennyien vonzódnak hozzám. Kedvemre tudok válogatni, udvaroltatni magamnak. Mert igen, előfordul, hogy valakivel beszélgetek - de volt már részem forró négyes szexben is. Ott mindkét férfi istennőként kényeztetett engem" - meséli, miközben egészen tűzbe jön.

Ugyanakkor hozzáteszi, hogy számára ez az egész elsősorban nem a szexről szól: - "Egyfajta szerepjáték ez, ahol tényleg önmagam vad, szégyenmentes, erős és büszke verziója lehetek, és a súlyom nem hátrány, hanem a játék része."

Hátra van még viszont a kegyelemdöfés: - "És tudod, mi volt a legnagyobb poén? Amikor a középiskolai ex-szerelmem előkerült, hogy az esküvője előtt egyszer azért még titokban megfektetne. A képébe röhögtem, és úgy mondtam: gyere el pénteken a klubba, aztán ki tudja? Még az is lehet, hogy szerencséd lesz..."

Timi történetét Király Dóra jegyezte le.

Szexi pasik dagi feleséggel - a "kövér" Palvin Barbi eset margójárahttp://www.she.hu/nofilter/20180910-szexi-pasik-dagi-feleseggel-avagy-palvin-barbi-tenyleg-kover-lenne-nyiri-zsuzsi.html

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.