reklám reklámszöveg név Pónya Papp Andrea vásárló eladás termék megtévesztés vásárlás
Régen sokkal egyszerűbb volt az élet, a kereskedőnek és a vásárlónak egyaránt. Kitették a termékeket az üzletbe, nagybetűvel fölé írták a nevét - például: EDÉNY -, és ezzel kész is volt. Akinek edény kellett, odament, és vett belőle.

Ám a világ könyörtelenül halad előre, a puritán "cipőt a cipőboltból" marketing kora már a múlté. Manapság a vásárlókat csak jedi elmetrükkökkel lehet rávenni a vásárlásra. Na, nem azért, mert olyan tudatosak lettünk, és megfontoltan költjük a pénzünket. A varázslat ahhoz kell, hogy az 50 ugyanolyan áru közül a legügyesebb gyártó termékét vegyük le a polcról. Ezért különös elnevezésekkel próbálnak elbűvölni minket...

1. Okosvíz

Amikor először megláttam ezt így leírva, lelki szemeim előtt megjelent nagyapám, ahogy áll a kertben, kezében a locsolókanna, és így szól: "Na, gyerekem, látod? A víz, az olyan okos jószág, hogy mindig csak lefelé megy a lejtőn. Majd bolond lenne felfelé, amikor lefelé könnyebb, igaz-e?" Közben huncut szemmel mosolyog rám, mert tudni akarja, elég nagy vagyok-e már ahhoz, hogy értsem ezt a tréfát.

Egyébként az okosvíz teljesen olyan, mint más palackozott víz, kivéve a technológiát, amivel készül. Először lepárolják a vizet "felhőképződést utánozva" - azaz desztillált vizet készítenek belőle -, majd hozzáadják azokat az anyagokat, amiket lepároltak belőle.

Hopp, milyen okos, ugye? Persze ezt szebben úgy kell mondani, hogy elektrolitokat és ásványi anyagokat adnak hozzá. Igen, vannak olyan okos embertársaink, akik képesek eladni a havat is az eszkimóknak... :)

2. 8D szempilla

A "dimenzió" kifejezés az egyik marketinges jolly joker. Szinte bármi eladható vele, hiszen eléggé közérthető, ugyanakkor fantasztikusan tudományos. Általában nagy D-vel jelölik, így mindenki tudja, hogy mit jelent a 3D mozi vagy a 4D ultrahang. Az ember érti, hogy a 3D moziban a vászonnak nem csak magassága és szélessége lesz, hanem mélysége is.

A 4D ultrahangon pedig az idő a negyedik dimenzió, hisz valós időben látjuk a mama pocakjában a csöppséget. Mindent értesz. Ám ekkor jönnek a "pillások", akik 8D szempillát kínálnak a szépülni vágyóknak.

Elkerekedik a szemed, mert a 4D után egy hétköznapi ember nem érti, hogyan létezhetnek további dimenziók. Mit takar a 8D? Kétszer négyet a két szemére? Vagy a 8D szempilláktól olyan tekinteted lesz, hogy attól felhasad a tér és idő szövete, és ellátsz egészen az ősrobbanásig? Na ja.

A 8D-ben az a trükk, hogy a D nem dimenziót jelent, hanem darabszámot: egy valódi szempillára nyolc műszempillát erősítenek fel. El sem tudod képzelni? Ha van kéznél fekete sörtéjű fogkeféd, helyezd a szemhéjadra, így ki is próbálhatod, hogy néznél ki vele!

Forrás: Shutterstock

3. Intelligens krémes

Igen, jól olvasod. Van már ilyen is. Olyan, mint a hagyományos buta krémes, csak ez okos. Fogod a sütimasszát, beteszed tepsibe, a tepsit bevágod a sütőbe, és vársz. A masszának 175 Celsius fokon teljesedik ki az intelligenciája, amikor is teljesen tudatosan szétválik alsó, középső és felső részre. Magától, elengedett kézzel.

Szerintem, ha egy intelligens robotgéppel kavarod össze a masszát, és intelligens sütőben sütöd meg, az intelligens süti tetején egy nemlineáris parciális differenciálegyenlet jelenik meg, megoldással. Kis porcukor rá, és kész is. Jó étvágyat!

4. Növényi őssejt kezelés

Nem voltam soha nagy ász biológiából, de annyit azért megtanultam, hogy az ember és a növények elég messze állnak egymástól rendszertanilag. Így fel nem foghatom, hogy mihez is kezd a testem a növényi őssejtekkel, de azért van egy-két ötletem... Amikor vettem egy testápolót, és elolvastam a hátoldalán a leírást, meglepődve láttam, hogy növényi őssejteket tartalmaz.

Egyből mondtam a férjemnek, hogy örüljön: "Szívem, ez minden pénzt megér, növényi őssejtek vannak benne! Ha bekenem vele a testem, dinnye méretű melleim lesznek és meggymagseggem." "Vagy tökfejed és krumpliorrod" - vigyorgott rám. Na igen, elég nagy lutri ez. De annyira tudományos, hogy nem tehetsz mást, mint elhiszed.

+1 Szoptanít

Nem, nem a szexshopokban kell körülnézni, ha valaki arra kíváncsi, mi is ez - hanem a bababoltokban. Az eszköz a babának és a mamának segít kiteljesíteni a szoptatás élményét.Kazinczy Ferenc biztosan lájkolná az elnevezését...

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.