Egy nincstelen bácsi, aki szebbé tette a napomat.

A nehéz helyzetben lévőkről mindenkinek van véleménye. Van, aki sajnálja őket, van, akit zavarnak, vagy megbotránkozik a jelenlétük láttán. Emlékszem, amikor kislány voltam, és apuval elmentünk valahová, mindig ott csörgött a zsebében az aprópénz.

Soha nem ment el úgy szegény ember mellett, hogy ne adott volna pár forintot neki, így ez a szokás nálam is rögzült. Egyes ismerőseim szerint ez jófejség, mások szerint bedőlök a koldus maffiának, hiszen ezek az emberek pénzesebbek nálam. Esetleg nem is akarnak dolgozni, mert koldulni könnyebb, mint beállni a gyártósorra.

Nyilván minden ember más élettörténettel, háttérrel, indokkal kerül nehéz kötülmények közé. Én pedig nem vagyok felsőbbrendű hatalom, hogy ítéletet hozzak: az, aki pénzt kér, megérdemli-e a segítséget. Úgy gondolom, ha valakinek az aluljáróban vagy egy padon kell éjszakáznia, akkor nem olyan szerencsés, mint én. Hiszen nekem van fedél a fejem fölött. Ám ha nem lenne, akkor is van párom, szerető családom és barátaim, akikhez fordulhatnék.

Persze, nem tudok mindenkin segíteni, így a saját magam által felállított szabályok szerint adakozom. Ha egy szegény embernek jól táplált kutyája van, és az jól be van bugyolálva takarókba télvíz idején, számomra azt jelenti: nem rossz ember az illető. Az utcazenészeket is méltányolom, különös tekintettel a hegedűs bácsikra. A Fedél Nélkül árusnak is adok pénzt, hiszen dolgozik. És semmiképp sem megyek el amellett, aki piára vagy cigire kér pár forintot - mert legalább őszinte.

Sajnos azonban az én fizetésem kevés ahhoz, hogy megmentsem az egész emberiséget. Nem adok pénzt például a gyerekeknek - hiszen úgyis elszedik tőlük azok, akik odaküldték őket. Azt sem honorálom, ha valaki reggel hétkor a világ legszomorúbb számait pengeti a gitárján a forgalmas metróaluljáróban. (Miért kell depresszióba taszítani a dolgozó népet már a nap kezdetén?!) Összességében azonban közel áll a szívemhez az adakozás.

Forrás: Shutterstock

Így már első nap felfigyeltem a "#nemluxustaska" elnevezésű kampányra, ami a nehéz sorsú nőket segíti, és a menstruációs szegénység ellen küzd. Megtudtam, hol van a gyűjtőhely, és kerestem egy nem használatos táskát, majd elindultam a drogéria felé, hogy megtöltsem higiéniai cikkekkel, ahogy a felhívásban állt.

Útközben azonban észrevettem egy nincstelen bácsit. Egy padon aludt. Szemerkélt az eső, de nem volt rajta sem takaró, sem esőkabát - ellenben a dagi, öreg kiskutyáját gondosan becsavarta egy szakadt bundába. Összefacsarodott a szívem. Már a múltkor is adtam neki egy ezrest, de vajon melyik üzletbe engedik be vásárolni ilyen állapotban? Nem kéne neki is egy "nemluxustáska", akkor is, ha férfi? Vajon mikor kapott utoljára ajándékot, az odavetett aprópénzen kívül?

Különben is, az volt a kampány leírásában: "A táskát add le a gyűjtőponton - vagy add oda személyesen egy rászorulónak!" Biztosan lesz elég táska az enyém nélkül is, pláne, hogy az összes újságíró kollégám adakozott. A bácsi pedig nem tehet arról, hogy nem nőnemű.

Vettem fogkefét, fogkrémet, törlőkendőt, papírzsepit és egy csomó hasznos holmit: C-vitamint, kutyakaját, nassolnivalókat, gyümölcsöt. Beletuszkoltam a hátizsákba az autós plédemet, egy téli sapkát és egy ötös csomag meleg téli zoknit is.

A bácsi persze igencsak elcsodálkozott. Elkerekedett szemekkel pislogott a fejébe húzott sapka alól, mikor a kezébe nyomtam a táskát. Én pedig elsasszéztam, mielőtt magával ragadott volna a meghatottság. Tisztes távolságból mertem csak kilesni, hogyan pakolja ki a cuccokat, amiket kapott.

Hazafelé nagyszabású terveket szőttem egy jövendőbeli kutyamenhelyről, ahol nehéz sorsú emberek gondoskodnak majd az állatokról. Így két legyet üthetek egy csapásra. Már csak meg kell gazdagodnom...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?