állatok állatkísérlet kegyetlenség Kalla Timi állatvédelem állatkínzás
Világhírű kozmetikai cégek virítanak az állatkísérlet-mentes termékek listáján, és a csomagolásokon is fennen hirdetik: ők bizony elutasítják az ilyesmit. A tudatos vásárló ma már ellenzi az állatokon végzett teszteket.

A többség csak olyan sminkszereket és egyéb termékeket dob a kosarába, amelyről tudja: gyártásuk közben nem kínoztak élőlényeket. Voltak azonban olyan "kutatócsoportok", akik nemhogy titkolták, inkább büszkén hirdették, hogy kísérletezgetnek az állatokon. A "kísérletezgetés" pont jó szó rá, hiszen vizsgálódásuknak sem tudományos alapja, sem motivációja nem volt: magyarán semmivel sem lettünk többek azáltal, hogy elvégezték ezeket a teszteket.

"Csak" egy elefánttal kevesebb?

Tusko esete jó példa az értelmetlen kegyetlenségre. A hím elefántba a hatvanas évek elején két oklahomai pszichiáter közel 300 milligramm LSD-t fecskendezett. Az emberek által használt adag mintegy háromezerszeresének bejuttatásával arról akartak megbizonyosodni, hogy az elefánt szexuálisan agresszív lesz-e a tudatmódosító szertől. Szerencsétlen pára rövid időn belül elpusztult, a két tudós pedig összegezte a kísérletet: a nagy mennyiségű drog káros az állatokra... Tényleg megérte feláldozni ezért egy ormányost?!

Pulykaszex

Kevésbé volt veszélyes az a "pulyka fiúkon" végzett kísérlet, amely Martin Schein és Edgar Hale nevéhez fűződik. A pennsylvaniai tudósok szintén a hatvanas években tevékenykedtek, és a pulykák szexuális életével foglalkoztak. Megfigyelték, hogy a hím pulykák a nőstények látványára szexuális izgalomba jönnek. Jó, jó, de vajon mi váltja ki konkrétan ezt a heves érzelmet? A két kutató készített egy megszólalásig a nőstényre hasonlító műanyag pulykát - egészen jól sikerülhetett, mert a hím azonnal rákattant.

Forrás: Origo

Ekkor a két tudós elkezdte lefejteni a "mű pulykanő" egyes testrészeit, hogy kiderüljön, konkrétan mi vonzza a hímet a nőstényben. Végül már csak egy botra szúrt fejet mutattak neki, de a hímet még így is sikerült extázisba kergetniük. Ez a kísérlet szerencsére inkább vicces, mint horrorisztikus, és legalább egy állatnak sem esett baja közben...

Kétfejű kutyák

Vladimir Damikhov szovjet sebész viszont már közel sem bánt ilyen kesztyűs kézzel az állatokkal 1954-es kísérlete során. Arra volt kíváncsi, hogyan viselkednek a kétfejű kutyák, ezért képes volt egy kölyökkutya fejét egy németjuhász nyakára műteni, hogy lássa, egyszerre ugatnak és lihegnek-e... Kísérletét jó párszor megismételte, de szerencsétlen ebek egy alkalommal sem maradtak életben egy hónapnál tovább.

Hogy mit érdemelnének ezek a "tudósok"? Neee, ne akarjuk rögtön a halálukat! Sőt, kerüljük az épelméjűségüket megkérdőjelező kommenteket is, rendben? Kívánjunk nekik inkább valami "vicceset"! Mondjuk azt, hogy visszatérő álmaikban ember nagyságú pulykák, elefántok és kutyák végezzék el rajtuk ugyanezeket a kísérleteket...

Delfinek szabadon és fogságbanhttp://www.she.hu/nofilter/20180525-delfinek-szabadon-es-fogsagban-dosa-eszter.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.