Gyógyíthatatlanból gyógyítható - a meggyőző gondolatok ereje

Sosem felejtem azt a pillanatot, amikor azzal az orvosi jóslattal szembesültem, hogy már csak három évet ad számomra az orvostudomány. Ekkor gimnazista voltam, tizenöt éves. Azt a pillanatot sem felejtem, amikor betöltöttem a harmincat.

Mennyire boldogan fújtam el a gyertyákat, és még a tükörből visszamosolygó ráncaimnak is örömódát énekeltem. A harmadik X átlépése sokak számára ijesztő lehet és "szörnyű", de számomra azt jelzik, hogy még mindig élek és van lehetőségem kiélvezni a jelent. Most sem tudom, hogy mi lesz holnap vagy három év múlva - ahogy a diagnózis megismerésekor sem tudtam. Viszont ma már tudom, amit akkor még talán csak sejtettem:

A gondolataimnak hatása van a testemre, az életemre.

Már kisiskolásként is elsősorban a mosolygós, szeplős, cserfes Fanny voltam - a kerekesszékes osztálytárs helyett. Gyerekként édesanyámtól kaptam az egyik legnagyobb útravalót az élethez. Nem nevezte meg, nem volt kimondva, hogy pozitív gondolkodás, de ha valami nem sikerült, szidás helyett biztatást kaptam: "Legközelebb menni fog, csináld bátran tovább! Meg tudod oldani!"

Ma már tudom, hogy mennyire fontos, hogy mit kántál a környezetem, de ami még annál is fontosabb, hogy a fejemben milyen mondatok és kijelentések repkednek a nap folyamán. Gyógyíthatatlan vagy gyógyítható? Néhány betű eltérés, de az egyik az életet rejti magában.

Mégis oly sokan és könnyedén dobálóznak az elsővel, és engedik, hogy magukévá tegyék, elfogadják, beletörődjenek. Még mellé is teszik, hogy a betegségEM gyógyíthatatlan. Így szépen birtokba is vették a gondolatot. Ma már egyik szót sem használom, sőt bevallom, leírni is szörnyű volt, és közben a tudatom, folyton sipákolt, hogy GYÓGYÍTHATÓ!

Mikor több, mint tizenöt év után egy járógép segítségével újra álltam, az egyik legnagyobb örömöm az volt, hogy láttam a tévém tetején a port! Hatalmas élmény és sikerélmény volt, úgy, hogy maga az orvos is, aki felírta az eszközt, a szkeptikusság mintapéldánya volt. Mondhatni kinevetett, hogy az jár a fejemben, hogy valaha még kiszállok a kerekesszékből. Persze nem elég csak hinni, tenni is kell a kitűzött álmokért, vágyakért.

Forrás: StudioZ

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyedén ment. Volt, hogy a sikertől folyt a könnyem, de olyan is, hogy a sikertelenségtől zokogtam. Nem teljesítettem olyan jól, mint korábban, meg sem tudtam állni a lábaimon - csak voltam, mint egy rongybaba. Ezért is fontos, hogy csakis lelkesítőkkel vegyem magam körbe, olyanokkal, akik hisznek és támogatnak abban, amit kitűztem magam elé. Amikor egy röpke időre úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, elfogyott a hitem és a pozitivitásom, akkor a férjem tett valami igazán emlékezeteset.

Emlékszem, kisírt szemekkel ültem kedvtelenül az autóban hazafelé a gyógytornásztól, mikor egyszer csak megállt a Deák téren, és eltűnt pár percre. Egy hatalmas fehér kardvirággal tért vissza, ami magassága miatt alig fért be az autóba. Gyönyörű volt, de nem értettem: miért is ennyire nagy? Aztán elmondta, és az a mondat a mai napig élénken él az emlékezetemben, és ha bármikor elfáradnék vagy belekúszna a gondolataimba, hogy lehetetlen, akkor ez inspirál:

"Azért ilyen magas, hogy legyen miért felállnod újra és újra, hogy lásd a legfelső szirmot is."

Újra megpróbáltam, és sikerült. Azóta fejben is edzek. Elképzelem a mozgásokat újra és újra, ahogy szeretném fizikálisan is átélni. A fejemben fel és le járkálok a lakásban és a szabadban. Miközben ezt teszem, érzem az illatokat, a hangokat, de még a hőmérsékletet is a bőrömön.

Nagyon részletesen adom ki a jeleket az Univerzumnak arról, hogy mi a célom. Az összes orvosi papíromat kidobtam, ami kijelenti, hogy szerintük mi van és mi lesz. Már nem engedem másnak befolyásolni a gondolataimat - mert én így döntöttem.

Ma már ezt vallom:

Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni, de egyet bármikor: a hozzáállásomat. Állandóan a kezemben van a lehetőség, hogy döntsek: feladom vagy megcsinálom, sírok vagy nevetek, depressziós leszek vagy megoldást találok, pánikba esem vagy a lehetőségeimre koncentrálok. Nekem működik, bár ebből is kaptam leckét az élettől. De ez egy következő történet.

Hozleiter Fanny - Mosolyka

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: StudioZ

    Ezt olvastad már?