gondolkodás Pálfy Dalma terrorizálás véleménykülönbség vélemény véleményterror
A minap egy - eddig legalábbis - kedves kolléganőm fontosnak tartotta a kávéfőző mellett közölni velem, hogy baromira gáz a műbőr szoknyám. Őszintén nem értettem, mi a baja, hiszen amióta kinőttem a tinédzserkort, ritkán követek el óriási divat bűncselekményeket.

Éreztem, hogy ez inkább valami ideológiai észosztás lesz, ezért direkt nem akartam rákérdezni. Ám a megdöbbenés okozta csendre úgy ugrott rá, mint aki régóta csak arra vár, hogy valamiért ráförmedhessen valakire. Agresszív és kioktató hangnemben közölte: az a baj a műbőrrel, hogy úgy néz ki, mint az igazi...

Nem viccelek, tényleg ezt mondta. Szóval, nem számít, hogy nem valódi bőr. A műbőr és a műszőrme szerinte ugyanolyan rossz, mint az igazi. Nem elég, hogy egy állat sem szenvedett érte, mert akkor is valami olyanra emlékeztet - és ezzel szerinte olyat is jelképez -, ami rossz. A viselésével pedig hirtelen egy személyben hibássá váltam az emberiség összes bűnéért...

Olvastam valamit, amivel rögtön össze is tudtam kapcsolni ezt az esetet: a PETA betámadta az új Toy Storyt. Igen, azt a rajzfilmet, ami cuki játékokról, örök barátságról és toleranciáról szól. A támadás oka a pásztorlány botja volt. A PETA ugyanis úgy gondolja, hogy az állatok feletti hatalom és a birkák szenvedésének jelképe nem helyénvaló a mai kor rajzfilmjeiben. Még akkor sem, ha amúgy ez az asszociáció a nézők 99,9%-ának soha eszébe sem jutna a botról.

Még egy jó példa: a virágcsokrot sokan azért utasítják el, mert szerintük - kapaszkodj! - a "növényi nemi szervek" ajándékozása arra utal, hogy a nő csak szexre kell a férfinak, és ezzel a nők elnyomását jelképezi. Igen, manapság akkor is el kell fogadnunk ezeket a gondolatokat, ha mi magunk orbitális baromságnak tartjuk őket. Sőt, mit elfogadnunk? Muszáj egyenesen egyetértenünk! Hiszen ha nem tesszük, a hülye elképzelések lelkes védelmezői habzó szájjal fognak a torkunknak ugrani.

Forrás: Shutterstock

Nagyon érdekesnek tartom, hogy sokszor pont azok a legagresszívabbak, akik amúgy a toleranciát hirdetik - ők azonban nem toleránsak az olyanokkal szemben, akik valamiért máshogy gondolkodnak. Az, hogy az internet adta arctalanság miatt manapság durvábban merünk véleményt nyilvánítani, már nem újdonság. Gondolj csak bele, hányszor estél neki valakinek az elmúlt hetekben - akár itt a SHE.HU oldalán -, aki neked nem tetsző cikket vagy hozzászólást írt? Ha őszintén magadba nézve azt tudod mondani, hogy egyszer sem, akkor a ritka kivételek közé tartozol.

A másik faktor az a túlérzékenység, amit szintén nem tudok megérteni. Miért kezdtük el személyes sértésnek venni, ha valaki tőlünk eltérően él? Engem például zavar a rengeteg, felesleges műanyag szemét, mégsem rohanok oda a Városligetben minden lufis kisgyerekhez, azt üvöltve, hogy "Meghalnak a teknősök!"

Nagyon becsülendő dolog, ha van olyan ügy, amiért kiállsz. Ám hogy erre olyan érzékeny legyél, hogy másokat sértegess vagy terrorizálj, az nem normális. Nem kell mindenért annyira felkapni a vizet, inkább csak indíts el egy értelmes párbeszédet! Tapasztalataim szerint az emberek az érdeklődésre érdeklődéssel, a megértésre pedig megértéssel fognak válaszolni.

Mutasd a kommented, megmondom, aberrált vagy-e!http://www.she.hu/nofilter/20190128-mutasd-a-kommented-megmondom-aberralt-vagy-e-lippai-flora.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.