Összeszorul a szívem a gondolattól: egyszer meghalnak a szüleim.

Az a félelme, hogy egy napon elveszítheti a nevelőszüleit, beárnyékolta a hétköznapjait. A csoportban mindenféle ember megtalálható: idősek és fiatalok, fővárosiak és vidékiek, vegánok és húsevők stb. Szóval, olyanok, akik rendszeresen összekülönböznek az eltérő véleményük miatt. Így egy-egy beírás vagy kérdés rendszerint kommentháborút szül. Most azonban nem történt ilyen.

Pár száz hozzászólásig jutottam - amiket bevallom, megkönnyeztem. Egy sem volt közülük, aki szerint a kétségbeesett fiatal srác puhány, hülye, vagy éppen nevetséges lenne. Amilyen szomorú volt a témafelvetés, annyira szívbemarkoló volt látni, hogy egy ilyen egyszerű félelem összeköt több ezer különböző embert. Sorra érkeztek a helyeslő beismerések, a támogató, vigasztaló hozzászólások - életerős, kemény férfiaktól ugyanúgy, mint kedves nőktől, tinédzserektől vagy nyugdíjasoktól.

Amint az ember elkezd felnőni, szép lassan rájön, hogy a szülei nem szupererős, halhatatlan hősök. Kevés szomorúbb dolog van annál, mint hogy a szemünk előtt öregszenek meg. Szép lassan, méltósággal, szinte észrevétlenül. Egy kicsit ráncosabbak, egy kicsit lassabbak, és már nem olyan erősek, mint gyermekkorunkban láttuk őket. Már nehezebben veszik a lépcsőfokokat, fizikai erejük, ha lassan is, de gyengül.

Mi, akik olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy még él az az egy vagy két személy, aki szeretetben, törődéssel felnevelt minket - mi félünk. Nem feltétlenül úgy, hogy rettegésben telnek a mindennapjaink. Ám ez a félelem - akár elnyomva, akár felszínre engedve - ott van egy kicsit mindannyiunkban. Ez a fiú egyszerűen és nyíltan, köntörfalazás nélkül kimondta mindannyiunk közös aggodalmát.

Akármennyire is szomorú a téma, és az ember igyekszik nem gondolni rá, jó volt látni, hogy a szüleink iránti szeretet és aggódás mindannyiunkban bennünk van. Szinte az összes ember azonosulni tud a témával, és ha szóba kerül, nincs helye gúnyolódásnak, trollkodásnak, leszólásnak.

Bárcsak minden másban is ilyen toleránsan, szelíden állnánk egymáshoz, mint ebben a kérdésben! Hiszen emberek vagyunk, hasonló vágyakkal, álmokkal és félelmekkel...

Nyitókép: Shutterstock