Dehogy alázta porig a dolgozó anyákat a Telekom!

Porig alázta a dolgozó anyákat a Telekom! Az elmúlt napokban ehhez hasonló címekkel olvashattunk cikkeket szerte a neten. A vállalat előrukkolt egy kisfilmmel, amiben egy anyák napi ünnepélyre invitálják meg az édesanyákat.

Az osztályteremben azonban a műsor helyett egy filmet vetítenek le nekik, ahol gyerekeik az általuk sokat ismételgetett "kifogásokkal mondják le" a programot: "Sokat kell dolgoznom", "Nem tudtam elszabadulni" stb.

A becsmérlő cikkek és a vállalat FB oldalán tobzódó kommentek több dolgot is nehezményeznek. A felháborodók úgy gondolják, ez az áldozathibáztatás egyik tipikus példája, és a film a dolgozó anyákat támadja. Hiszen a "kifogások" nagy része a munkából és/vagy karrierépítésből fakadó időhiány miatt merül fel. Másoknak az a problémájuk, hogy a filmben nem jelennek meg az apák - akiknek pedig kutya kötelességük lenne segíteni dolgozó feleségüknek, hogy azoknak több ideje legyen.

A vádak között felmerült a jól ismert szaranyázás is - amikor magukat tökéletesnek láttató anyák, médiumok, márkák azt sugallják: te igenis rossz anya vagy, ha nem tudsz egyszerre megbirkózni a gyermeknevelés összes kihívásával.

Namármost. Előre leszögezném, hogy minden megmozdulás - legyen az kisfilm, reklám, plakát vagy akármi -, ami egy jelenség áldozatait hibáztatja, vagy bármilyen módon bántóan nyilatkozik egy társadalmi csoportról (példának okáért a dolgozó anyákról), az jó mélyen szégyellje el magát!

Bármilyen kampány, ami leszaranyáz, mert nem bio élelmiszerekből turmixolod a gyerekednek napi ötször a kaját, és nincs elég időd papírmasé rákollót gyártani farsangra, helyette müzlit adsz neki reggelire, és megveszed az első boszorkány jelmezt az áruházban, az elmehet a francba. De. Valamiért nekem első blikkre egészen más gondolatok jutottak eszembe a kisfilmről. Amiken talán - sértésen és porig alázáson innen és túl - érdemes elgondolkodni.

Szerintem a film nem hibáztat. Elgondolkodtat. Méghozzá egy elég frappáns húzással. Anyák a saját gyermekeiktől hallják vissza azokat a mondatokat, amiket ők maguk mondanak a saját édesanyjuknak. Ezzel mintegy előrevetítve egy jövőképet, hogy ha a gyermekük úgy nő fel, hogy (sok) minden fontosabb az életben, mint a család, akkor lehet ők is így fognak gondolkodni felnőtt korukban.

Forrás: Shutterstock

Vajon 30 év múlva - mikor te leszel nyugdíjas, és a gyermeked lesz dolgozó szülő - hogy esik majd, ha neki sem lesz rád ideje? Szívbemarkoló üzenet? Igen. Jó marketing fogás? Igen. Hibáztat? Nem. Elgondolkodtál rajta, hogy rögtön felhívod anyukádat? Igen.

Egyébként érdekes, hogy ha a környezetvédelemre akarjuk felhívni a figyelmet, teleszemetelt erdőkkel, szenvedő állatokkal és az emberek szemetelési és fogyasztási szokásaival nyugodtan kampányolhatunk. Senki nem veszi hibáztatásnak, hogy "Ne szemetelj!", azt viszont, hogy "Legyen több időd a szeretteidre!", igen.

Na, és hol vannak az apák? - hangzik a kérdés a felháborodók szájából. Bevallom, ezt nem is értem. Hogy kerülnek most ide az apák? Anyák napjára készült a videó, ilyenkor pedig ugye az anyák vannak fókuszban. Ahogy az apák sem kerültek a képbe, úgy a nagypapák sem - pedig valószínűleg őket is ugyanolyan keveset keresik a gyerekeik. Olyan ez, mintha mikuláskor vernénk a balhét, hogy de hol van a húsvéti nyúl?! Csoki mikulást lehet kapni, akkor csoki nyulat miért nem?!

Viccet félretéve, világos, hogy a gyereknevelés két ember feladata (legalább). Ha egy édesanya ezt egyedül teszi, emellett rá hárul a háztartás "láthatatlan munkája" és még a látható is, amivel hozzájárul a családi kasszához, az rossz. Mi több, felháborító! Egyetértek, hogy az apáknak is kötelességük segíteni a gyereknevelésben, a házimunkában és minden másban, amiben a párjukkal megegyeztek. De hogy jön ez most ide? A film arról szól, hogy nem olyan fontos az a koszos tányér, hívd fel inkább anyukádat, és játssz a gyerekeddel! Nem arról, hogy mindent egyedül kell csinálnod, és ha nem bírod, szaranya vagy.

Apropó, szaranya. Én ugyanannyi minősítést fedeztem fel a filmben, mint amit akkor érzek, amikor az utcán épp készülnék eldobni egy szatyrot, és meglátom a ne szemetelj plakátokat, rajta a nejlonzacskóban fuldokló madarakkal. Hogy magamra ismerek-e ilyenkor? Igen. Kicsit talán el is szégyellem magam? Igen. És ez baj? Nem.

Miért nem? Mert elgondolkodom, hogy talán mégsem kéne eldobni azt a szatyrot, hanem el kéne vinni legalább a szelektív hulladékgyűjtőbe, ha már ilyet használok... Megalázva érzem magam ezután? Nem. Örülök, hogy valami hatott rám annyira, hogy a jövőben próbáljak jobban figyelni a környezetemre. Vagy arra, hogy felhívjam anyukámat, ha esetleg nincs időm találkozni vele...

Lehetett volna szerencsésebb kisfilmmel felhívni a figyelmet? Valószínűleg igen. A lényeg azért átjött? Nekem igen. Remélem, nektek is.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?