Sharon Spink, a nő, aki 10 évig szoptatta a gyerekét - de minek?!

Olvasom a cikket Sharon Spinkről - az anyáról, aki már tervezi, hogy lassan abbahagyja 9 és fél éves lánya szoptatását -, és kavarognak bennem a gondolatok. Ám ami a nagyobb baj, hogy az érzelmek is...

Igazából nem kéne, hogy felkavarjon a dolog. Mert hát attól, hogy nem értek egyet, elvégre nem ártanak senkinek (nagyon). Mármint szerintem ez nem tesz jót a kislány pszichés fejlődésének (és az anya érzelmi stabliltiásáról is sokat elmond), de az érintetteken kívül tényleg senkinek sem származik ebből kára. És azért ennél rosszabb dolog is történt már gyerekekkel - sajnos. Talán még esély is van arra, hogy normális felnőtt legyen a kislányból...

Akkor miért húz fel mégis az a hír? (Pedig nem vagyok indulatos típus.)

Valószínűleg azért, mert kontextusában vizsgálva teljesen más a leányzó fekvése. Sharon esete nem egy elhatárolt dilihopp, hanem egy társadalmi jelenség szélsőséges megnyilvánulása: a túlféltett, túlajnározott gyereknevelési irányzaté. Nem, nem sírom vissza a "hagyjuk sírni a gyereket, és akkor se etessük, ha 3 óránál gyakrabban éhezik meg" rendszert. Borzasztó káros volt. De ne feledjük: a teljes rideg szigor és a parttalan, megengedő hozzáállás között van még mozgástér.

Méghozzá a szelíd tanítás!

Ne féljünk az életre tanítani a gyerekeinket! Tudom, hogy nincsenek tömegével 10 évig szoptató anyukák, és ez egy egyedi eset. Még. Mert sajnos a mérce egyre jobban tolódik el. Egymásra licitálnak a szülők, hogy ki tudja több úgynevezett "traumától" megóvni a gyerekét.

Még az élet normális, hasznos, tanulságos traumáitól is. Tudjátok, amiktől többek leszünk. És ha ez így megy tovább, ma még csak egy Sharon Spink van, de 5 év múlva már annyira mindennapos lesz, hogy nem lesz hír értéke egy ilyen sztorinak. 10 év múlva meg talán már az lesz a hír, hogy egy kegyetlen anya abbahagyta a szoptatást a gyerek 6 éves kora előtt.

Forrás: Shutterstock

Jó, most talán túloztam, de ha az ilyen történetek hallatán nem állunk meg egy pillanatra és tartunk önvizsgálatot, hol lesz a megállj? Tényleg értelmileg még nem teljesen kifejlett kis lényekre akarunk bízni egy olyan döntési szabadságot, aminek a súlyát sem érzik át - és nem is bírják el? Ha ő szopni akar, hát hadd szopjon, ameddig kedve nem szottyan abbahagyni? Mit nekünk önállósodás, egészséges érzelmi leválás vagy önnyugatatás képessége?

De ha már itt tartunk, amúgy miért szoktassuk le a pelenkáról? Miért lenne kötelező nem magunk alá csinálni 17 évesen? A pelenkázás szeretetteli pillanatai semmivel sem pótolható köteléket teremtenek anyja és gyermeke közt. Van felnőtt pelenka is a világon! Elnyomó szülő az, aki ilyet vár el a gyerekétől. Sőt, hallottam, hogy van aki bátorítja is, hogy próbálkozzon bilibe - ne adj' isten wc-be - kakálni!!!!

Sőt, ha a gyereket egyetlen pillanatra is letesszük ölelő karjainkból, milyen érzelmi traumát okozhat neki ez a visszautasítás érzés? Teljesen mindegy, hogy így nem fog megtanulni járni. Majd ő el tudja azt dönteni. Ha meg úgy alakul, legfeljebb veszünk neki elektromos kerekesszéket. Hát nem élünk a középkorban, hogy csak a járás legyen az egyetlen opció a helyváltoztatáshoz!

Igen, most is igazságtalanul túlzó voltam, de mint az elején jeleztem, tényleg felkavart ez az eset. Talán pont azért, mert amikor fizikailag vagy érzelmileg tudva és akarva bántalmazó szülőkről hallok, rettenetesen elkeseredek, de ott tudom, hogy gonosz, rossz emberekről van szó. Ám amikor jó emberek, jó szándékból csinálnak ártalmas hülyeséget, az megijeszt. Mert ha már a jó emberek is rossz irányba viszik a dolgokat, mi lesz a világgal?

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?